Klasszikus

Mnemosyne

2007.10.20. 00:00
Ajánlom
Az a meggyőződés, amely szerint a zene nem absztrakt számviszonyai, szimbolikus arányai, hanem szavakkal, képekkel társítható tartalma révén hat az emberi lélekre, a barokk korral együtt született meg valamikor a 16-17. század fordulóján. Ettől kezdve a komponisták kötelességüknek tartották, hogy zenéjük felismerhető, átélhető emberi érzelmeket ábrázoljon és ébresszen hallgatóiban.

A romantikus esztétika két évszázaddal később a saját fegyverével győzte le a szöveg emocionális tartalmának rafinált közvetítésére képes vokális zenét, amikor ugyanezen hitvallás szellemében kijelentette, hogy a tisztán hangszeres muzsika olyan érzelmi-tudati mélységek és magasságok kifejezésére képes, olyan végeláthatatlan terek megteremtője, amelyek szavakkal már meg sem idézhetők.

A zene ezzel metafizikus hatalomra tett szert a saját jogán, önálló kulturális jelenséggé vált, új pozíciója azonban a sohasem volt újdonság egyre hajszoltabb keresésébe kergette. Veszélyes küldetése, amely közel kétszáz évig arra késztette, hogy mindig új képeket alkosson az érzelmek felzaklatása, a hallgatóság énjének felemelő hatású bevonása érdekében; a 20. század rettenetes káoszának gondos kimunkálása közben korábban sosem látott mértékben elszakította a létezésének biztosítékát jelentő közönségtől. A kortárs zene egyre nyilvánvalóbb magányossága a 20. század utolsó harmadában többféle reakciót váltott ki a komponistákból. A szubjektív líraiság határtalanul sűrű formái mellett különös, személytelen naivitású művek jelentek meg, amelyek nem látszottak tudomást venni a kultúrtörténeti reflexió terhes örökségéről, és könnyed egyszerűséggel kezdtek használni olyan kifejezőeszközöket, amelyeket az újdonság teremtésigénye korábban már megfosztott értelmüktől és jelentésüktől.

Ez a fordulat játszódott le Arvo Pärt művészetében is, akinek váratlanul ismerős hangzású, egymásra rendkívül hasonlító, mégis egyedi, meditatív légkört teremtő kompozíciói évtizedek óta egymásnak ellentmondó vélemények kereszttüzében állnak. Az észt zeneszerzőben korábbi neoklasszikus, majd szeriális kompozíciós elveket követő stíluskorszakai után a hatvanas-hetvenes évek fordulóján ébredt nyílt érdeklődés a középkori egyházi zene, a gregorián dallamok szerkezeti rendje és a korai írott többszólamúság borzongatóan repetitív jellege iránt. Ekkor kidolgozott, úgynevezett "tintinnabuli" stílusa hármashangzat-fordítások és az őket körülíró, szikárrá csupaszított hangsorok együtthangzásainak harangszerű hatásáról kapta nevét, amelyben a sajátos ellenpontszabályokon alapuló szólamok szigorú rendjét, a hangsorok kivágatainak hosszúságát, a hangzatok szerkezeti variálhatóságát alapvetően a szöveg nyelvi sajátosságai határozzák meg. Noha Pärttől távol áll a konkrét középkori eszközök, az ars antiqua komponistáira jellemző technikai megoldások alkalmazása, a műveiben létrejövő grafikus vonalak, geometrikus terek éles színei, a csillogóan tiszta, villódzó hármashangzatok, a vibráló fénnyel sugárzó szekundok mégis azt a benyomást keltik az emberben, hogy a gótika zenéjét hallja. A katedrálisok fénnyel osztott és értelmezett belső tereinek zenei megvalósulását, amely mintha az "Isten a fény" dogmáját hirdetné.

Az első kompozíció, amelyben Pärt hangsorok egymásra vetített hangjainak hatásával kísérletezett, az 1963-ban komponált Solfeggio volt, amelyet a hetvenes évek második felében olyan, szerzőjük nemzetközi hírnevét megalapozó művek követtek, mint a Tabula Rasa, a Summa vagy a Fratres. Életművében azóta egyértelműen a vokális alkotások dominálnak, amelyek szövege jórészt bibliai eredetű (Passio, Nunc dimittis, De profundis, Magnificat stb.), Pärt mégsem kelti vallásos szerző benyomását. Olyan természetesen alkalmazza az európai többszólamúság történetének legegyszerűbb elemeit, mintha azok nem eszközök lennének, hanem maga a zene, amely önmagán keresztül örökké visszhangozva létrehozza önmagát. Szövegeinek nem az érzelmi tartalma hordoz jelentést, hanem a szerkezetük rendje és a rendjükből fakadó hatalom, amely végtelenné tágítja az elhangzás terét és idejét. Ez a zene nem igényel különböző megjelenési formákat, eltérő lelkiállapotokat, változatos érzelmi hullámzásokat. Nem idézeteken keresztül határozza meg önmagát, mert nem emlékszik és nem várakozik. Létezésének aprólékosan megszerkesztett, állandó mozgásban lévő azonossága időtlen, mintha Hölderlin Mnemosynéjének jelentés nélküli jeleiként a végtelenbe vetve szólna, mintha a végtelen idő maga lenne az igazság. "Lang ist die Zeit, es ereignet sich aber das Wahre."

(2007. október 25. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - Iveta Apkalna (orgona) koncertje; Aivars Kalejs: Toccata az Allein Gott in der Höh’ sei Ehr kezdetű Bach-korálra; Sosztakovics: Passacaglia - részlet a Lady Macbeth című operából; Saint-Saens: Haláltánc (Edwin H. Lemare átirata); Bach: c-moll passacaglia, BWV 582; "Wachet auf, ruft uns die Stimme" (korál és előjáték), BWV 645; "Meine Seele erhebt den Herren" (korál és előjáték), BWV 648; Thierry Escaich: Evocation II.; Arvo Pärt: Missa syllabica; Beatitudes; Peteris Vasks: Dona nobis pacem; Cser Ádám: Domine, exaudi orationem meam; km.: Victoria Kamarakórus; vez.: Cser Ádám)

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus érdekes

Kocsis Zoltán munka közben: Az Újvilág-szimfónia próbájáról került elő hangfelvétel

Az alábbi 2011-es filmfelvételen Kocsis Zoltán Dvořák Újvilág-szimfóniáját próbálja a Szegedi Szimfonikus Zenekarral. A közkedvelt szimfónia akusztikai próbáját nem csak a rajongóknak érdemes meghallgatni.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje. Ezekre a kerti programokra még tud jegyet váltani:
Klasszikus videó

Videó: Kelemen Barnabásék totyogó kisbabája már az apját kíséri zongorán!

Ma este kezdődik a Fesztiválakadémia. "Elkezdődtek a próbák!" - írta Kokas Katalin, és közzétett egy videót, amelyen a férje a kislányukkal zenél.
Klasszikus magazin

Nem csak Ravel álmodta zenekarra az Egy kiállítás képeit

Sőt, még csak nem a századforduló zenéjének zenekari virtuóza volt az első, hanem egy orosz Rimszkij-Korszakov tanítvány.
Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.