Klasszikus

Mobilpálcával Lappföldön

2015.12.25. 07:57
Megosztom
A Budapesti Fesztiválzenekar az elsők között nyitotta meg az adventi időszakot és bár december elején külföldi turnéra utaztak, végig a magyar közönséggel maradnak az ünnepek alatt. Bár csak januárra talált időpontot, de a finn Mikulás is ellátogat Fischer Ivánhoz, aki egy gyermekkori karácsonyi emlékét is elmesélte.

A zenekar új virtuális játéka már a karácsonyi vásár kezdete előtt a Deák térre vonzotta a közönséget. November 3-20. között az Akvárium előtt lehetett kipróbálni ugyanis a Mobilpálcát, amelynek segítségével minden eddiginél közelebb kerülhetünk a világ egyik legjobb zenekarához. Az interaktív játék lehetőséget nyújt arra, hogy a zenére fogékony érdeklődő, akár a karácsonyi vásárlás közben, a telefonjával élőben vezényelje a Budapesti Fesztiválzenekart.

Fischer Iván

Fischer Iván

Az innovatív city light plakát előtt állva, a járókelők a saját mobiljukat használhatják karmesteri pálca gyanánt. Ha kisebb nagyobb hibákkal, de nagyjából helyesen követjük végig Mozart Figaro házasságához írt nyitányának ritmusát, akkor a mű végén a zenekar karmesterétől és a zenekartól egyaránt tapsban részesülünk, ha pedig kicsúsznánk a ritmusból, akkor muzsikusoktól az ásítástól az elismerő mosolyokig különböző visszajelzéseket kapunk. A city light plakátot annak kapcsán fejlesztette ki az együttes telekommunikációs együttműködője, hogy az idei évadtól kezdve főtámogatójává vált a Budapesti Fesztiválzenekar szervezésében elindított Midnight Music rendezvénysorozatnak.

Titkok és babzsákok

Az évad első éjszakai programját is novemberben tekinthettük meg a már jól megszokott babzsákokon fekve, laza, közvetlen környezetben. Természetesen ezeken az alkalmakon is vezényelhetjük majd a zenekart, ha elég bátrak és kísérletezők vagyunk. Idén karácsonykor is négy alkalommal lepnek meg minket Titokkoncerttel december 26-28. között, de csak találgathatunk, hogy vajon viszont hallunk-e valamit abból a programból, amit az együttes a hónap elején Németországban, Svájcban, Ausztriában és Hollandiában koncertezve mutat be. Vajon viszont láthatjuk-e a szólistát, Schiff Andrást, aki december 4-10. között többször játssza majd Brahms I. zongoraversenyét.

Budapesti Fesztiválzenekar

Budapesti Fesztiválzenekar

A Titokkoncert programja egészen addig ismeretlen, amíg a karmester meg nem jelenik a színpadon, és fel nem emeli a pálcáját. Addig csak a várakozás és a kellemes izgalom köti le a hallgatót. Az első taktusok után pedig annyi csupán a dolgunk, hogy megbízzunk a karmesterben és zenekarában, és élvezzük a zenét. Egy ilyen hangversenyen bármi megtörténhet. Előfordult már, hogy a timpani mögül előbújó táncosnő odakötözte magát a karmesterhez, hogy a közönség ölébe hullott egy világpremier, vagy, hogy egy káprázatos csodagyerek játszott a színpadon. Arra is volt példa, hogy a muzsikusok kezdtek el tangózni vagy éppen énekelni, hogy átrepült a színpadon egy papagáj, de egy írógépből vált egyszer csak virtuóz ritmushangszer.

Ismét a Zeneakadémián

Az idei Titokkoncertek talán legnagyobb jelentősége, hogy a helyszín sok év után ismét a Zeneakadémia Nagyterme lesz, amelyhez a Fesztiválzenekar megannyi szállal kötődik, és ahonnan 1983 karácsonyán útjára indult. Az ünnep így kiemelkedő nem csak a muzsikusok, de együttesükkel közös életükben is.

Midnight Music

Midnight Music

Mindegyikük őriz egy-egy személyes benyomást a saját és együttese életéből. Fischer Iván a zenekar vezető karmestere gyermekkori emlékként a karácsonyfa történetét idézte fel nekünk:

Mi gyerekkorunkban mindig megünnepeltük a karácsonyt, mint általában a pesti zsidó családok. Ilyenkor sokszor szóba került, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiába a karácsonyfa hagyományát a zsidó Fanny von Arnstein hozta be, aki a mi családunk szemében különlegesen érdekes hölgy volt. Beethoven korában élt, nagy szalont tartott Bécsben, és alapító tagja volt a bécsi Musikvereinnek is. Ha jól emlékszem, maga is muzsikált, játszott valamilyen hangszeren. Berlinből hozta magával a karácsonyfa ötletet, szokását, és divatba hozta Becsben, innen terjedt el Magyarországon is. Tehát nálunk is nagy családi ünnep volt a feldíszített fa körül, rengeteg ajándékkal.

Arról pedig, hogy mit jelent számára az ünnep családapaként és hogyan értékelődnek át a hagyományok, így fogalmazott:

Felnőttként kicsit változtattam, és elviszem a fiaimat minden évben a Blaha Lujza térre, ahol a krisnásokkal együtt ételt osztunk. Az a cél, hogy a gyerekek tanulják meg, adni sokkal jobb érzés, mint kapni. Nem megy ez egyik napról a másikra, de néhány év alatt már ez is hagyománnyá vált és ma már ők kérdezik, hogy megint megyünk-e. Idén is ott leszünk. Egyre hosszabb a sor a Rakóczi úton, és a krisnások gyönyörűen megszervezik a csomagokat, kiosztják a feladatokat. Ez a legszebb része a karácsonynak.

Az ünnepi forgatag nem ér véget a két ünnep között, de még a Szilveszter éjszakával sem. Januárban, amikor a pravoszláv országok ünnepelni kezdenek, a Fesztiválzenekar arra készül, hogy elhozzon még valamit a lappföldi Mikulástól, egy darabot a varázslatos északból, amihez a legautentikusabb karmestert, a finn Jukka-Pekka Sarastét hívják segítségül. A koncerten elhangzik Lindberg spanyol fiesztákat és a farsangi hangulatot idéző, színpompás Feriája, a magyar koncerttermekben hiánypótlónak számító II. Sibelius-szimfónia, köztük pedig egy kakukktojás a zenekar egyik kedvenc zeneszerzőjétől, Dvořáktól.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Meghittség és rivaldafény – közeleg a Herbstgold Fesztivál

Szeptember 16. és 26. között a Herbstgold Fesztivál nagyzenekari pillanatokat és kamarazenei ritkaságokat ötvöző zenei utazásra hívja hallgatóságát. A program Haydn derűs klasszikájától Brahms szenvedélyes romantikáján át Mozart megrendítő Requiemjéig ível.
Klasszikus ajánló

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.
Klasszikus ajánló

Mennyei zongoramuzsika és az ősz zenéje – íme a kismartoni Esterházy-kastély jövő évi fesztiváljainak programja

A komolyzenével ismerkedő, fiatal közönséget megszólító, a zenei műfajokat és társművészeteket ötvöző Keys To Heaven zongorafesztivál, valamint a Julian Rachlin nevével fémjelzett őszi, Herbstgold Fesztivál is várja a muzsika szerelmeseit.
Klasszikus ajánló

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.
Klasszikus ajánló

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.