Klasszikus

Molnár Anna neves izraeli kortárs zenei együttessel lép fel

2024.06.15. 15:50
Ajánlom
Az Israel Contemporary Players június 22-án ad koncertet Tel-Avivban, az elsősorban szintén kortárs zenei produkcióiról ismert mezzoszoprán Steve Reich Tehillim című művében működik közre.

A kortárs izraeli zeneszerző, Boaz Ben Moshe egy új műve, valamint Steve Reich Tehillim című darabja hangzik fel az Israel Contemporary Players koncertjén, június 22-én este Tel-Avivban. Az est karmestere Guillaume Bourgogne, a Reich-mű négy női szólóját Johanna Zimmer, Keren Motseri, Einat Aronstein és Molnár Anna énekli majd. A koncerten a Tremolo Ensemble ütőegyüttes működik közre.

Steve Reich 1981-ben írt, héber nyelvű műve, a Tehillim az első olyan alkotás, amelyben a zeneszerző zsidó örökségére reflektál. A cím a zsoltárokra használt héber kifejezésből ered, ugyanis a komponista a 19., a 34., a 18. és a 150. zsoltár szövegrészeit használta fel hozzá. A kamarazenekarra, számos ütőhangszerre és négy énekesre épülő, négytételes darab Reich minimalista zenéjének tipikus vonásait mutatja, ugyanakkor

a mű ritmikája erősen épít a szöveg jellemzőire, és az így kibontakozó dallamok komplexebbek, mint ahogy az alkotó műveiben megszokhattuk,

összességében a darab erősebben követi a nyugati gyökerű klasszikus hagyományait, mint más Reich-kompozíciók.

Molnár Anna 2017-ben diplomázott a Zeneakadémián, jelenleg az intézmény doktori képzésében vesz részt, mellette pedig a jazzénekes-hallgatóknak tanít klasszikus éneket. A fiatal mezzoszoprán pályááján a kortárs zene már tanulmányai óta fontos szerepet tölt be, nevéhez több tucat mű ősbemutatója fűződik. Részt vett a híres Darmstadti Újzenei Kurzuson, az Ensemble Linea strasbourgi Nyári Akadémiáján és a grazi Impulson, emellett fellépett többek között a oslói Voxlab VårFESTjén, a kolozsvári Ligeti Fesztiválon és az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválon.

A hangversenyről bővebb információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Molnár Anna (fotó: Orbán Gellért)

Zene építőkockákból – Beszámoló az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál koncertjeiről

Kapcsolódó

Zene építőkockákból – Beszámoló az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál koncertjeiről

Mi járhat egy zeneszerző fejében? Vajon hogyan találja ki, milyen hangok következnek egymás után? Erről is megtudhatott egyet s mást a közönség, ha ellátogatott az idén szerencsére élőben tartott Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál január 15-16-i koncertjeire.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Plusz

Elhunyt Ferenc pápa

A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, húsvéthétfőn, április 21-én reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Könyv

„A humor és a mosoly a létezés kovásza” – olvasson bele Ferenc pápa közelmúltban megjelent memoárjába!

Februárban jelent meg magyarul Remény című önéletrajza, az első memoár, amelyet hivatalban lévő pápa adott közre. A közelmúltban elhunyt egyházfő exkluzív fényképekkel színesített könyvében elmeséli családja és saját életútját, valamint reflektál korunk legégetőbb társadalmi kérdéseire is.
Vizuál

David Lynch, Stanley Kubrick és Mijazaki Hajao filmjei is szerepelnek az Artmozik éjszakáján

Mindössze két mozijegy áráért hetven film közül válogathatunk az egész éjszakán át tartó Artmozik éjszakáján, amely során az elmúlt év legkiválóbb darabjait láthatja a közönség a fővárosi művészmozikban. A programban klasszikus alkotások is szerepelnek. 
Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.