Klasszikus

Morricone vezényli Londonban a Győri Filharmonikusokat

2006.07.04. 00:00
Ajánlom
Ennio Morricone vezényli a júliusban Londonban vendégszereplő Győri Filharmonikus Zenekart: a győri együttes a zeneszerző-karnagy filmzenéivel lép a brit főváros közönsége elé - mondta Baross Gábor, az együttes igazgatója a keddi évadzáró társulati ülésen.

A július 19. és 21. között zajló londoni vendégszereplés teszi fel a koronát a most záruló hangversenyszezonra. Közlése szerint a Volt egyszer egy vadnyugat, a Profi, a Sorstalanság és számos más film zeneszerzőjének kompozícióit két előadásban szólaltatják meg olasz szólistákkal: Susanna Rigacci énekművésszel és Gilda Butta zongoraművésszel.

A koncerteken egy londoni énekkar is közreműködik. A két Golden Globe-díjjal kitüntetett mester a hónap közepén érkezik Győrbe, és 16-án, illetve 17-én próbál a győri együttessel - tette hozzá Baross Gábor. A most befejeződő évadban 102 koncertet adtak a Győri Filharmonikusok, s nemcsak Győrött és a régióban, hanem a szlovákiai Csallóköz magyar lakta településein is felléptek.

Medveczky Ádám karmester a társulati ülésen a fiatalok zenei nevelésének fontosságát emelte ki. Balogh József polgármester köszöntőjében emlékeztetett: a győri közgyűlés magas színvonalú szakmai munkája elismeréséül Szent László díjjal tüntette ki az együttes karmesterét a napokban.

A város első embere úgy vélekedett: a szakmai díjjal a zenekar munkáját is elismerte a fenntartó. Az évad történéseit összegezve Baross Gábor kitért a milánói vendégszereplésre, ahol 1.600 fős közönség előtt játszották egyebek között Liszt és Brahms műveit.

A sikert jelzi, hogy ismét meghívást kaptak, amelynek jövő januárban tesznek eleget - mondta. Az évadzáró társulati ülésen - nyugdíjba vonulása alkalmából - Mészáros Sándor oboaművész az örökös tag elismerő címet kapta meg. A évad művésze sikerdíjat Vassné Nagy Zsuzsa koncertmester nyerte el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.
Klasszikus ajánló

Ősi rítust idéző Eötvös darab is elhangzik a MIKAMO koncertjén

A MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar legújabb programjában az emberi létezés különböző állapotait, az identitást és az érzékelést helyezi középpontba: az erre reflektáló darabokból összeállított műsorukat május 17-én a BMC-ben mutatják be.