Az Operaház bemutató előadását Kesselyák Gergely rendezte, aki karmesterként ismert a zenei életben, s későbbi előadásokon a darab karmesteri pulpitusán is fellép. Ez a rendezés a „Don-giovannizmus” filozófiáját és annak történelmi kényszer által bekövetkező bukását ábrázolja. Mozart és Da Ponte hőse egy régi világ reprezentánsa, aki minden tekintetben szabad ember, nem ismeri a morált, s vonzásával hatalmában tartja a környezetébe kerülő embereket. A darab minden szereplőjét ő általa, a vele való viszonyban ismerjük meg.

A mű azt a pillanatot, történelmi időpontot állítja elénk, amikor Don Giovanni, a hős, tágabban a hőskor hatalma megtörik, s beköszönt egy új világ, modern kor, a törvényes világrend. Ebből a hősnek kényszerűen távoznia kell, a hős, a hősök ideje lejár, s hétköznapi, törvénytisztelő emberek, polgárok maradnak színen: Leporello, a szolga, a nők, kiket Don Giovanni hódolatával ajándékozott meg, Don Ottavio, a hűséges vőlegény, s a Zerlina-Masetto-páros, kik a föld egyszerű gyermekei.

Egy nagy kérdést vet fel a Mozart-remekmű, valamint Keselyák rendezése is: Milyen a világ Don Giovanni, a Don Giovannik nélkül? Azt sugallja: az őt kiszorító világ mindent tönkretesz, ami a természetben és a történelemben szép volt. Azonban Mozart zsenialitása itt is megteremti az egyensúlyt a dráma és az élet, a társadalom törvényei között: az epilógus bemutatja, milyen életcélokat tűznek ki a földön maradt figurák – miközben a HŐS estéről estére bennünk él tovább.