Klasszikus

Mozart és a dobókockák

2004.02.04. 00:00
Ajánlom
A mesteriskola óráit az interneten is közvetítik Érdekes menüvel bővült a Hangszer és Zene című folyóirat internetes oldala (www.hangszereszene.hu): a Mozartmenüettel.

A zeneszerző korában igen divatos volt a menüett műfaja és a kockajáték is, a mester ezért kombinálta a kettőt: írt 176 ütemet, amelyeket a kidolgozott játékszabályok szerint, két dobókocka segítségével lehet kombinálni. Akármennyit dob a játékos, a végeredmény mindig egy tökéletes menüett lesz (45 949 729 863 572 200 számú variáció lehetséges). A honlapon virtuálisan lehet dobni, majd az elkészült darabot többféle hangszeren (akár gitáron vagy dobon) is meg lehet hallgatni, a kotta és maga a zene letölthető.

– Közelebb szeretnénk hozni a mai kor emberéhez a komolyzenét, és megmutatni, milyen életteli is ez a műfaj – foglalta össze a kezdeményezés (és a folyóirat, valamint a honlap) céljait Domonkos Máté főszerkesztő.

A szerkesztőségnek további tervei is vannak. Az Nemzeti Kulturális Alapprogram és az Informatikai Minisztérium közös pályázatán nyert pénzből (ebből valósult meg a Mozart-menüett is) szeretnék létrehozni a Barokk Zeneszalont és a Kortárs műhelyt a honlapon. Az előbbi keretében neves művek részleteit tennék fel az oldalra, az „átlagos” olvasónak szóló, ismeretterjesztő jellegű magyarázatokkal, illetve a magasabb igényeket is kielégítő tanulmányokkal, elemzésekkel együtt. A Kortárs műhelyben pedig teljes műveket lehetne meghallgatni a zeneszerzővel készült interjúval kiegészítve: ebben az alkotó magyarázataival, vallomásaival segít megérteni, megismerni, megszeretni a zeneművet.

Február végén, március elején indulhat el a Hangszer és Zene estek sorozata Budapesten: ebben ismert előadókkal, zeneszerzőkkel, hangszerkészítőkkel beszélgetnek a zenéről, a művészetről és általában a világról. Az első meghívott vendég: Madarász Iván Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző lesz, aki a Zeneakadémia egyetemi tanára. A közönség részvételére is számító estek különlegessége, hogy interneten keresztül közvetítik majd.

Szintén a világhálós részvétel lesz az újdonság a szerkesztőség által szervezett mesterkurzusokon. A mesteriskola „óráit” nemcsak közvetítik az interneten, de dokumentálják is az eseményeket, és a felvételeket később elküldik az európai egyetemeknek. A filmeket háttéranyagokkal (kottákkal, hangszerekre vonatkozó tesztekkel) kiegészítve, angol nyelven is szeretnék elkészíteni, a fordítás azonban az anyagiak függvénye: a megvalósításhoz pályázatokon szeretnének támogatást kapni. A remélhetőleg ősszel induló eseményeken jelen lesz a Magyar Hangszerész Szövetség, amelynek tagjai például hangszerek javításába engednek betekintést.

A zenei ismeretterjesztést szolgálja az a tervük is, hogy vonósnégyes darabok szólamait külön-külön rögzítik, és így teszik fel a világhálóra: így a kevésbé tökéletes zenei hallással rendelkezők is meghallgathatják, mi a különbség az egyes szólamok között.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.