Ausztria és különösen Salzburg – amely annak idején igen mostohán bánt zseniális fiával –, legkésőbb a 20. század közepe óta tudatosan Mozart köré épít mindent, amit „el akar adni”: koncertet, sípályát, csokigolyót. Ebből odaát logikusan következett, hogy a város, a tartomány – igen, a valódi Európában a régiós finanszírozás nem csak szófordulat! – és Bécs városának összefogásával egy átgondolt, sokmillió eurós terv készült az évforduló megünneplésére. Idehaza – kivált, ha kultúráról van szó – az előbbi mondatból az „összefogott”, a „sokmillió” és a „terv” szavak elképzelhetetlenek… A helyszűke miatt csak néhány tényt említenék meg: az osztrákok nemhogy időben megtervezték a kampányt, de már 2004-ben készen voltak a 2005-ös beharangozó kampány médiafoglalásaival – még itt, Magyaroszágon is. 2005 tavaszára már minden létező információ – a szállásinformációktól a buszjegyek áráig – elérhető volt az interneten: még japánul is egy bő 200 oldalas dokumentációt lehetett böngészgetni. Amikor pedig idén tavasszal a horribilis költségek fedezetéről, megtérüléséről kérdeztem a Mozart-jubileum egyik felelősét, csak mosolygott, és megmutatta a vendégéjszakák exponenciális növekedését ábrázoló grafikonokat… Magyarul: jól megszervezve a kultúra nem csak úri huncutság, hanem üzletileg is értelmezhető ráfordítás az állam, a közösség számára. Időben lépve – és kooperálva! – lett volna esélyünk arra, hogy a sógorok gigantikus Mozart-kultusza mellett a mi Bartók-évünk is méltó módon jelen legyen az európai kulturális kínálatban. De most már erre nagyjából annyi az esélyünk, mint a nemzeti tizenegynek a focivébén... Ahogy ott is: már a felkészüléskor elbuktunk.

2010-ben Pécs lesz Európa kulturális fővárosa, egy évvel később pedig Liszt Ferenc születésének bicentenáriumát ünnepeljük – azét a muzsikusét, akinek művészetéért annak idején Lisszabontól Kijevig egész Európa rajongott. Múltunk, örökségünk, lehetőségünk tehát van. Most még. De épp ezért nem kellene ellehetetleníteni az alapfokú művészetoktatást, a Bartók-évben parlamenti közvetítésre cserélni a róla elnevezett egyetlen komolyzenei adó műsorát, 2006-ban folyósítani a 2005-ös évre megítélt működési támogatásokat az időközben éhen halt zenei szervezeteknek. Satöbbi. Ahogy a fociban: nem a saját kapunkba kellene rúgni a gólokat. Mert a profi világban az amatőrök egy idő után nem kapnak labdát. S mert a nagy lehetőségek elpuskázására az utánunk jövők szemében nincs mentség, legfeljebb magyarázat.

Zsoldos Dávid főszerkesztő

(A Fidelio Magazin 2006. januári számának Prelűdje)