Klasszikus

Mozart: g-moll szimfónia

2014.12.06. 07:30
Ajánlom
A moll hangnem viszonylag ritka Mozart életművében, ezért a moll hangnemű alkotások különös jelentőséggel bírnak.

A d-mollban komponált darabok mellett - a végzet terhét hordozó d-moll zongoraversenyhez hasonlóan ez a hangnem adja démoni alaptónusát a Don Giovanni című operának, és ez a Requiem hangneme is -, kiemelkedőek a g-mollban született alkotások is. Elég csak a 25-ös sorszámot viselő "kis" g-moll szimfóniára vagy a szintén g-mollban írt vonósötösre gondolnunk, de szintén említhetnénk a hasonló hangnemű zongoranégyest, és akkor még nem beszéltünk a nagy g-moll szimfóniáról, amely Mozart legszemélyesebb hangvételű szimfóniája. Míg az egy hónappal korábban keletkezett Esz-dúr szimfónia az élet boldogabb, fényesebb oldalát mutatja be, addig ebbe a művébe Mozart beleszőtte mindazt a keserűséget, amit először a fiatalkori "kis" g-moll szimfóniában jelenít meg.

Érdekességképpen említjük meg, hogy Beethoven, aki nagyon jól ismerte ezt a művet, az utolsó tételből nyert inspirációt a Sors-szimfónia harmadik tételéhez. Schubertre is hatással volt a g-moll szimfónia: ez az V. szimfónia menüett tételén mutatkozik meg. Végül megemlítjük, hogy Robert Schumann szerint görögös könnyedség és bátorság jellemzi Mozart e remekművét. Az ismertetők után hallgassuk meg a g-moll szimfóniát Leonard Bernstein vezényletével:

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A kortárs művészetről szól az augusztus Lovason

Augusztus első hétvégéjén harmadik alkalommal nyílt meg Lovason a Garten Balaton kortárs művészeti hetek, melynek célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészet és szobrászat legjelentősebb hazai alkotóit.
Vizuál

Négy díjat nyert Los Angelesben Szajki Péter filmje

New York után Los Angelesben is díjazták Szajki Péter Most van most című alkotását. A film a Los Angeles Film Awardson a legjobb elbeszélő nagyjátékfilm és a legjobb romantikus vígjáték kategóriájában nyert, míg Tompos Kátya a legjobb színésznő, Mohai Tamás pedig a legjobb férfi főszereplő különdíját díját vehette át.
Plusz

Állami gondozott fiatalokon segít a Magyar Művészeti Akadémia egyik legsikeresebb ösztöndíjas projektje

2021 szeptemberétől intézményesített formában működik tovább az a kezdeményezés, melyet Czikora István László a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként kezdett el 2018-ban. A projekt idén egy háromnapos táborral zárul, ám a munka ezzel nem ér véget: a művészeti foglalkozás ezután is a gyerekek mindennapjainak része lesz.
Színház

Nemzetbiztonságra hivatkozva vizsgálják az orosz színházi előadásokat

Vlagyimir Putyin elnök rendeletben adott utasítást az orosz állami színházakban játszott előadások vizsgálatára.
Könyv

Világrekordra készül Nemere István 758. könyvével

Augusztus 7-én, szombaton az író több új könyvét is bemutatja, ezzel pedig többször is megdönti az élő szerző legtöbb megjelent könyvének világrekordját – szúrta ki a hvg.hu.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Kodály Aperitif – kultúrszomjoltó napok egy kivételes helyszínen

Szabadtéren ünneplik a pécsi Kodály Központ 10 éves évfordulóját, egy vadonatúj, színes rendezvénysorozattal, amelyen hűsítő kortyokban ízlelhetjük meg az irodalom, a zene zamatát. Színvonalas kulturális és gasztronómiai élményeket kínálnak az egész családnak.
Klasszikus interjú

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével

Nagy öröm, hogy a bezártság után a Filharmónia Magyarország szervezésében több száz programon vehetünk részt a nyáron. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekeggyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Klasszikus magazin

Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

María Granillo Reflejos-Tükröződések című művét hallgatva úgy érzékeltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.
Klasszikus ajánló

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.