Mozartról – táncnyelven

Ha Bartók Concertójára a zeneszerző életútját megkoreografálni hősi vállalkozás volt Pártay Lilla részéről, minek nevezhetjük legújabb művét, a Wolfgang Amadeus Mozart című kétfelvonásost? Istenkísértésnek? A nagyszerű prímabalerina mint táncalkotó is igényes művész, aki félelmetes követelményeket támaszt önmagával szemben, s ráadásul egyre emeli a kvótát. Ezúttal kiszemelt témája minden korábbinál merészebb elhatározásra vall, akár a mozarti személyiség, akár a mozarti életmű dimenzióira gondolunk. Az eredmény ismeretében éppen ezért kell nyomatékosan leszögeznem, hogy Pártay munkássága az előkészületekhez szükséges energiamennyiség, judícium és munkabírás tekintetében éppoly impozáns, mint a színpadra vitt darab felépítésében és kidolgozásában megtestesült koreográfiai fantázia, szakmai tudás és költői intuíció okán.
Igazi mesterfogás, hogy a táncban elbeszélt életrajzot ugyanaz a Mozart-zene indítja és fejezi be: a Requiem – szalagról felhangzó – Kyrie-tételére a gyermek világrajöttét, Lacrimosájának hangjaira a zseni e világból való távozását jeleníti meg a rendező-tervező-librettista. A „Wunderkind” karrierjét felvillantó mozzanatok ökonomikus elrendezésben, filmszerűen peregnek, és – ami igencsak fontos – hatásos, technikailag és lélektanilag egyaránt mesterien felépített tánctételekben rajzolódnak ki. Különösen megragadó az apa irányította korai koncertturnék mozgalmasságát kiemelő, valamint az intim családi szféra atmoszféráját a főúri-királyi udvarok (Bécs, Salzburg, Párizs) pompázatos tablóival ellenpontozó dramaturgia. Pártay időérzéke csalhatatlan; rengeteg fontos helyszínt, eseményt, arcot és karaktert villant fel, miközben egyiknél sem ragad le, bármekkora legyen is rá a csábítás – ennek köszönhető a darab lüktető tempója, törés nélkül emelkedő feszültsége. A grandiózus produkcióban a Nemzeti Balett szólistái és kartáncosai nagy számban vesznek részt, s szebbnél szebb feladatokban sziporkáznak, méghozzá több generáció képviseletében. Pártay színpadán pályakezdő tehetségektől Kossuth-díjasokig, az évad ifjú táncosától az Operaház mesterművésze cím birtokosáig mindenki egyénisége legvonzóbb vonásait villanthatja fel a ráosztott szerepben. Bölcs döntés volt karaktertáncosra bízni Mozart összetett, rendkívüli képességeket és erőnlétet kívánó figuráját: a fiatal Delbó Balázs élvezettel mozog a szakmai „mély vízben”, s legendás nagyságok társaságában (szüleit Hágai Katalin és ifj. Nagy Zoltán alakítja) kiemelkedő teljesítményt produkál. A koreográfus megálmodta Mozart család kettészakadása – amikor is apja salzburgi kötelezettségei miatt Wolfgang édesanyjával indul koncertkörútra – megindító pas de trois formájában a darab egyik csúcspontját képezi, de katartikus pillanatokat élünk át a haldokló Anna Mozart és fia fájdalmas búcsúkettősében is (Hágai éthosza ebben a jelenetben számomra felülmúlja még a Hattyú halálával balett-történelmet író Anna Pavlováét is…). Táncművészetünk csillagai tündökölnek epizódszerepekben: röpke pillanatokra a Weber kisasszonyok mamájaként tűnik fel és jelenlétével betölti a színpadot Pongor Ildikó, Salieri jelmezében Szakály György, Pompadour káprázatos toalettjében (tervező: Vágó Nelly) Popova Aleszja remekel. A fiatal nemzedék reprezentánsai közül üdeségével Irina Tsymbal (Konstanze), légies könnyedségével Süveges Nóra (Marie-Antoinette), eleganciájával Bajári Levente (XVI. Lajos) hódít, s a jó barátok fergeteges triója (Solti Csaba, Nagyszentpéteri Miklós, Marlo P. Andrea) elemi lendülettel érvényesíti Pártay bravúros ötleteit és megejtő humorát. Szellemesek az opera-parafrázisok (Szöktetés, Figaro, Don Giovanni, Varázsfuvola), látványosak a – Horesnyi Balázs pazar palotabelsőiben zajló – gálakompozíciók, nagyszabású a darabzáró gyász-pannó. Kifogásolni csupán azt tudom, hogy Mozart végnapjainak megjelenítése valahogy súlytalanabb, mint vártam, viszont méltányolom, hogy az idevágó közhelyeket fölényes biztonsággal kerülte ki a táncalkotó. Finale ultimója pedig szcenikai trouvaille és költői vízió: a sötétbe borult néma színpadon magányosan gördül a temetői kordé, amit más nem kísér, csak a lélekharang távoli hangja.
Medveczky Ádám kitűnően végezte a zenék összeszerkesztésének munkáját, a sikeres premiert Csányi Valéria vezényelte. A zenekar érezhetően kedvét lelte a legszebb Mozart-tételek tolmácsolásában, bár ettől nem emelkedett ünnepi szintre a megszólaltatás nívója. Mindent összevetve: a Wolfgang Amadeus Mozart szemernyivel sem kevésbé nemzetközi karrierre érdemes alkotás, mint Shaffer színműve, Forman mozija vagy a Lévay–Kunze szerzőpáros musicalje.