Klasszikus

Mózes és Áron

2010.01.05. 16:09
Ajánlom
Január 16-án a világon először hangzik el Schönberg Mózes és Áron című operája a Kocsis Zoltán által megkomponált harmadik felvonással. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a bemutatóra!

2009 júniusában került sor a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon Schönberg művének magyarországi premierjére - akkor az utolsó felvonás csak szövegként hangzott el. Ez a momentum inspirálta Kocsis Zoltánt, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatóját, a híres zongoraművészt arra, hogy megkísérelje befejezni azt, amire Schönbergnek nem volt módja. A német zeneszerző 1932-ben ugyan befejezte a második felvonás komponálását, de miután 1933-ban Hitler hatalomra került és őt elmozdították a berlini Szépművészeti Akadémia tanári székéből, nem tudott pontot tenni a nagyszabású kompozíció végére. Kocsis Zoltán a nyáron azonban nekiállt a mű tanulmányozásának és három Schönberg-vázlat, valamint néhány első és második felvonásbeli ütem beépítésének segítségével elkészítette az opera utolsó részét. Ahogy a Müpa Magazin számára nyilatkozta: "Úgy éreztem, mintha egy Schönberg-zeneszerzés mesterkurzuson vettem volna részt."

Kérdésünk: Mikor volt az opera két felvonásának premierje?

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen két szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

Schönberg: Mózes és Áron - Nemzeti Filharmonikusok
2010. január 16. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Wolfgang Schöne (bariton), Daniel Brenna (tenor), Nemzeti Énekkar (karig.: Antal Mátyás), Budapesti Énekes Iskola Kórusa (karig.: Bubnó Tamás)
Vez.: Kocsis Zoltán

A játékban csak regisztrált felhasználóink vehetnek részt a bejelentkezést követően.

A nyertesek: xlsegs, ntamas

 

www.filharmonikusok.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.