- A Műegyetemről indult. Hogyan lett hegedűs és hogy került a historikus irányzathoz?

– Talán meglepően hangzik, de nekem nem zenész a foglalkozásom, hanem villamos- és orvosbiológiai mérnök. Ezzel keresem a kenyerem, viszont az összes többi időmet zenével töltöm. A zeneiskola befejezése után részben önképzéssel tanultam, részben pedig mindig találtam olyan professzionistát, akitől volt mit tanulni. Régóta motoszkált a fejemben a régizene kérdése, sok historikus felvételt hallgattam, de csak négy éve szántam rá magam, akkor készíttettem egy barokk hegedűt magamnak. Elsősorban kurzusokra járok tanulni Sopronba, Pestre, Debrecenbe, Bécsbe, azonkívül egy jó ismerősömhöz, Tóth Mónikához, aki az egyik legjobb régizene-hegedűs Magyarországon.

– Az együttes többi tagja profeszszionális zenész?

– Igen, Csizmadia Angelika csembaló szakot végzett a Zeneakadémián, majd három évig Drezdában tanult, ahol a legjobb tanárok fordulnak meg. Szászvárosi Sándor pedig a csellóművészi diploma megszerzése után a Győri Filharmonikus Zenekarban játszott, négy éve tanul gambát Bécsben. Csizmadia Angelika a Szentendrei Zeneiskola zongora- és csembalótanára. Neki van egy másik együttese is, csakúgy, mint Sándornak, emellett kottagrafikáznak mindketten. A zenészek – elsősorban az anyagi vonatkozások miatt – gyakran túlvállalják magukat.

– Többször játszottak együtt a Sonora Hungarica Consorttal, hiszen Szászvárosi mindkét együttes tagja. Ezen kívül is vannak állandó kisegítőik?

– Bármennyire is meglepő, ennek a háromtagú felállásnak meglehetősen nagy repertoárja van, ha csak azt akarnánk végigjátszani, az is sok-sok évbe telne. Nagyon szeretem azonban énekes művekkel gazdagítani a produkciót, a novemberi francia műsorunkban például – amelyet ma este is hallhat a közönség – Károly Edit énekel velünk két gyönyörű művet.

– Ma már a nemzetközi zeneélet elképzelhetetlen a régizene nélkül, hazánkban a zenészképzés a legjobb esetben is csak periférián kezeli az irányzatot. Milyen lehetőségei vannak annak a fiatal magyar zenésznek, aki mégis historikus hangszert akar tanulni?

– Bár a Zeneakadémián létezik csembaló szak, ennek vezetője azonban sajátosan vélekedik a csembalóról mint hangszerről, a régizenéről meg pláne. Még roszszabb a helyzet a többi hangszerrel, hiszen azokat nem is oktatják Magyarországon, s ezért mindenki, aki ezzel pályaszinten akar foglalkozni, elmegy külföldre tanulni.

– Ha néhány helyen egy-egy évre beindul is hazánkban a rendszeres oktatás, a koncepció hiányzik. Az intézmények nem az elképzeléseikhez igazítják a tantárgylistát és a tanári állományt, hanem a személyi adottságokhoz az adott év választható hangszereit. Mit gondol, mikor jön létre nálunk is a nyugati típusú szervezett képzés?

– Szerintem három-négy év múlva már összeáll valami. Én úgy látom, van igény rá, nemcsak azok részéről, akik tanulni akartak, hanem akik most már túlestek ezen a néhány éves külfödi képzésen, s a tudással és a sok koncerttapasztalattal hazajönnek. Nálunk a régizenei koncertéletből nem feltétlenül lehet megélni, s tudom, hogy sokan közülük szívesen is tanítanának.

– Lemez kiadását tervezik?

– A Bach előtti német szerzők műveiből készült műsorunkat tervezzük megjelentetni a közeljövőben, amint meglesznek a feltételek. Ezt egyébként számos alkalommal játszottuk az ország különböző pontjain, van is belőle olyan koncertfelvételünk, ami elég jól sikerült és vállalható. Én nagy híve vagyok annak, hogy koncerteket vegyünk fel. Magamat meg az együttest is arra trenírozom, hogy tudjunk olyan hangversenyeket adni, amiket utána vállalni lehet felvételről is. Nem könnyű egy 10-15 fokos templomban bélhúrokkal végigjátszani egy-másfél órát egyenletesen magas minőségben. A régizene kicsit hasonlít a dzsesszhez. Természetesen az is feltétel, hogy pontosan ki legyen gyakorolva minden hang, de egy jó adag pillanatnyi érzés, hirtelen ötlet mindenképpen szükséges hozzá, amit egy stúdiófelvételnél egyszerűen lehetetlen ugyanúgy elérni. A koncertet hallja a közönség, szerintem ott kell jót nyújtani, és nem a keverőpultnál.

– Ma már a minőségi zenei produkciókhoz elengedhetetlen a korra és annak zenei gyakorlatára vonatkozó zenetudományi kutatások ismerete. Együttesük, a Hortus Musicus 99 hangzásképe felkészültséget mutat a háttérirodalomból is. Sokat foglalkozik az elmélettel?

– Igen. Igyekszem mindennek utánanézni, interneten megrendelem és elolvasom azokat a külföldi könyveket, fakszimile kottákat, amelyek az adott műsorral kapcsolatosak. Sokszor naphosszat bogarászom őket. Mindig teremtek magamnak időt erre, mert nagyon érdekel. Mostanában több német műsort játszottunk, ezzel olyan sokat foglalkoztam, hogy szerintem nagyon kevesen tudnak annyit a XVII. századi német kamarazenéről, mint én.

– Ha ekkora tudást összegyűjtött erről a területről, nem gondolt arra, hogy ezeket könyv vagy praktikus tankönyv formájában megjelentesse? Ugyanis jóformán nincs magyar nyelvű szakirodalom még összefoglaló szinten sem, a több ezer oldalas idegen nyelvű szakkönyvek pedig sokakat elriasztanak az elméleti felkészüléstől.
– Akit érdekel egy-egy konkrét kérdéskör, az megkérdez engem. Talán majd egyszer lesz belőle könyv is, a magyar zeneéletnek azonban még évekre van szüksége ahhoz, hogy a barokk zene esztétikáját befogadja, és természetesen nekem is, az együttesnek is van mit tennünk a jövőért.