Klasszikus

Művészeti díjak MR-módra

2009.10.02. 11:15
Ajánlom
A zene világnapján, október 1-jén a hazai nagy zenei együttesek szakmai díjjal köszöntik kiemelkedő teljesítményt nyújtott kollégáikat. Így történt ez a Magyar Rádió Zenei Együtteseinél is.

A 2008/2009-es hangversenyévadban végzett művészeti tevékenységéért, a tagság titkos szavazatai alapján, az MR Szimfonikusoknál a Zenekar alapító karmesteréről elnevezett Dohnányi Ernő-díjat Rácz Ottó oboaművész vehette át. Az Énekkar tagjai a Vásárhelyi Zoltán-díjjal Kása Endrét jutalmazták.

A MR Gyermekkórus is kiválasztotta tagjai közül az elmúlt évad legjobbjait: a 8. évfolyamosok közül Szilveszter Klára nyerte el legtöbb szavazatot, az Év Kórustagja címet Bakos Zita kapta meg. A díjakat Such György, a Magyar Rádió elnöke adta át.

www.radio.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Klasszikus

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Plusz

Hogyan tűnik le a hedonista művész mítosza?

A művész alkoholista és drogfüggő típusa halványodni látszik, helyettük már aszkéta művészeket csodáljuk, akik naponta 10-12 órát is képesek dolgozni. Miért?
Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus nagybőgő

Ez a nagybőgő elfér egy kézitáskában

A nagybőgősnek soha nem könnyű dolog az utazás, ezen segít a TravelBass nevű olasz cég. Persze egy kis trükk van a dologban.
Klasszikus macska

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.