Klasszikus

Művészeti tanács alakult az MR Gyermekkórusnál

2012.09.01. 08:40
Ajánlom
A testület elsősorban a gyermekkórus hazai és nemzetközi művészeti életben való aktívabb részvételét kívánja elősegíteni.

A művészeti tanács létrehozásának célja ezeken túl az, hogy az MR Gyermekkórus a közszolgálati adók számára készített felvételek, programok elkészítésében is többet működjön közre, s ebben a tanács szakmai támogatást, hátteret biztosítson - tudatta az MTI-vel csütörtökön a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs osztálya.

A közlemény szerint az MTVA vezérigazgatója, Böröcz István kezdeményezésére megalakult művészeti tanács tagjai a befogadó iskola mindenkori igazgatója, az iskola megválasztott szülői munkaközösségének elnöke, a gyermekkórus vezető karnagya és egy kórustag. A tanács elnöke a Közszolgálati Kulturális Előadó-művészi Kft. mindenkori ügyvezető igazgatója, azaz jelenleg Borbély-Urquhart Julianna. A művészeti tanács havi rendszerességgel ül össze, és folyamatosan figyelemmel kíséri a gyermekkórus tevékenységét, szerepléseit. Rendszeresen értékeli a fellépéseket, a felmerülő szakmai kérdésekben pedig véleményez és javaslatot tesz.

"A művészeti tanács a befogadó iskola és a mindenkori fenntartó közötti párbeszéd és kölcsönös egyeztetés évtizedes hiányát kívánja pótolni. E testület híd lesz a befogadó iskola, a szülők, a diákok és a mindenkori fenntartó között. Bízom benne, hogy a művészeti tanács tevékenységével hatékonyabb lesz az MR Gyermekkórus tevékenysége, és megújulva vehet majd részt mind a kóruséletben, mind a megújult közmédia műsorkészítésben" - mondta az MTVA vezérigazgatója az alakuló ülésen.

Böröcz István emlékeztetett, a megújulás keretében az MR Gyermekkórus élére július végén Matos László került, továbbá folyamatban van az eddig elmaradt, ugyanakkor elengedhetetlen szerződéskötés a gyermekek muzikális oktatását végző és a kórusnak helyt adó Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskolát fenntartó önkormányzattal.

Daróci Bárdos Tamás: Üszküdárá, km.: MR Gyermekkórus, vez.: Eőry Krisztina

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Jazz/World

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Klasszikus magazin

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus hír

Kínába vitte Balázs János Bartók III. zongoraversenyét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.
Klasszikus london

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Klasszikus interjú

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.