Klasszikus

Művészeti ügynökök Budapesten

2014.05.16. 10:30
Ajánlom
Budapesten tartja éves közgyűlését az Európai Művészeti Ügynökök Szövetsége május 16-17-én. Az esemény keretében az új és felújított kulturális intézmények és tehetséges fiatal magyar muzsikusok is bemutatkozási lehetőséget kapnak.

Az Európa tizenhét országából hetven művészeti ügynököt tömörítő szervezet éves közgyűlésének idei helyszínét az elnökségben helyet foglaló Lőrinczy György javasolta a szövetség tavalyi, bécsi közgyűlésén. "Az elnökség azt gondolta, hogy az olyan megújult helyszínekkel mint a Zeneakadémia, a Vigadó, vagy az Erkel színház és olyan új, izgalmas központokkal, mint a Rózsavölgyi Szalon vagy a Budapest Music Center (BMC) Budapest azon kevés városok közé tartozik, ahol fejlődik a zenei piac és számos lehetőséget rejt magában. Emellett az a szakmai program, amelyet javasoltunk, nagyon kedvező volt és elnyerte a tanács tetszését" - mondta el Lőrinczy György.

Kifejtette, hogy a Magyar Zenei Tanács és a Magyar Hangversenyrendezők és Művészeti Ügynökségek Egyesülete felhívást intézett tagjaihoz és javaslatokat várt olyan 35 évnél fiatalabb zenészek bemutatására a komolyzene és a jazz területéről, akik külföldi menedzserrel nem rendelkeznek. "A beérkezett több mint 40 pályázatból három tagú nemzetközi zsűri választotta ki azt a tíz művészt, akiknek produkcióját a legérdekesebbnek találta, ők mutatkozhatnak be a szövetség tagjai előtt a különböző helyszíneken tett látogatások során" - tette hozzá.

Pénteken a Rózsavölgyi Szalonban a közgyűlés keretében Zimányi Zsófia és Gőz László tartanak előadást a magánbefektetők jelenlétéről a magyar kulturális életben, majd ezt követően a BMC-ben folytatódik a program. Lőrinczy György kiemelte, hogy a helyszínen a Magyar Zenei Tanács tagjaival is találkozhatnak a külföldi szakemberek, ami jó lehetőség a nemzetközi kapcsolatok erősítéséhez.

Szombaton Batta András, az egységes komolyzenei koncepcióért felelős kormánybiztos tart tájékoztatót a kormányzat magyar komolyzenei hagyományait és a kulturális helyszíneket érintő elképzeléseiről, majd egy séta keretében bemutatja a megújult Zeneakadémiát, a Vigadót és a Magyar Állami Operaházat. Utoljára tizenkét évvel ezelőtt, a Tavaszi Fesztivál keretében adott helyet Budapest a tanácskozásnak, a 2015-ös helyszínről a mostani közgyűlésen döntenek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.
Klasszikus ajánló

Megértés és tolerancia a középpontban – évadot hirdetett a Fesztiválzenekar

Don Giovanni-minifesztivál, A kékszakállú herceg vára, Wagner, Mahler, Mozart, világhírű énekes szólisták és hegedűművészek sora várja a BFZ közönségét a 2025–26-os évadban.
Klasszikus ajánló

Tavaszi tobzódás a romantikában – Farkas Gábor lép fel a Budapesti Vonósokkal

A koncerten egy korai, de meglepően érett Mendelssohn-darab mellett Anton Arenszkij és Anton Webern romantikus ihletésű művei hangoznak el, április 4-én a Zeneakadémia Solti Termében.
Klasszikus beszámoló

15 sor klasszikus: Tenor-Passió

A Fidelio 15 sor címmel futó rovatát azért indítottuk el, hogy szubjektív módon mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás Orosz Balázs énekművész diplomahangversenyéről szól. 15 sor klasszikus zene.