Klasszikus

Művészi és emberi találkozások

2014.08.26. 06:58
Ajánlom
Kárászy Szilvia szalonjában Fischer Annie-ra emlékeznek szeptember 1-jén rendhagyó, kiállítással és beszélgetéssel egybekötött koncerten a száz éve született zongoraművésznőt még személyesen ismerő vendégekkel. INTERJÚ

- A Kárászy Szalon Fischer Annie egykori otthonával nagyjából szemben található. Milyen kapcsolatban állt a zongoraművésznővel?

- Itt születtem, ebben a lakásban nevelkedtem, és amióta csak az eszemet tudom, ő itt lakott velünk szemben. Kiskoromban az első házimuzsikáló kamarapartnerem Tátrai Vilmos hegedűművész volt, aki anno úgymond felfedezett engem, és gyakran járt hozzánk kamarazenélni. Abban a szerencsében volt részem, hogy többször is elvitt magával olyan próbákra, ahol Annie néni Mozart-zongoraversenyeket próbált a Magyar Kamarazenekarral, melynek Tátrai Vili bácsi volt az első hegedűse. Így ismerkedhettem meg Fischer Annie-val, aki valójában egy rendkívül zárkózott, visszahúzódó, puritán személyiség volt, tehát azt nem mondhatom, hogy mi "igazán" találkoztunk vagy beszéltünk volna, inkább csak egy-egy pillantást vetettünk egymásra az ablakból. Én tudtam, hogy ő ki, de számára csupán egy kisgyerek voltam, aki gyakorol a szomszédos házban.

- Az idei évben számos olyan koncertet hallhattunk eddig, amelyen Fischer Annie születésének centenáriumáról emlékeztek meg. Ez a mostani mitől lesz rendhagyó, mitől lesz különlegesebb, mint a többi Fischer Annie-emlékest?

- Szalonunkat a művészetek otthonának is nevezik, ahol többször volt már olyan eseményünk, melyen sok, sajnos már nem élő művészt idéztünk meg, művészeti alkotásaikon túl személyes tárgyaikon, relikviáikon keresztül is, így egy kicsit arra a néhány hétre, esetleg hónapra az ő otthonukká vált a szalon. Ez az érzet Fischer Annie esetében - mivel itt lakott a szomszédban - még erősebb lehet. Az alapötlet az volt, hogy egy bensőséges hangulatú, családias megemlékezést rendezzünk. Ezen az estén ugyanis Fischer Annie jelenlegi otthonává válik a Kárászy Szalon.

Egy intim, otthont idéző sarkot is szeretnénk kialakítani, személyes fotókkal, hogy valóban olyan érzésünk legyen, mintha ezen az estén ő maga is közöttünk lenne. Természetesen egy teljességgel publikus fotó-válogatásról van szó Dévény Anna egyedülálló gyűjteményéből, amelynek különlegessége, hogy eddig még a nagyközönség által soha nem látott privát fotókat is tartalmaz. A fotókiállítás fő gerincét Fejér Gábor fotóművész munkái alkotják, valamint Törley Mária szobrászművész Fischer Annie-ról készített mellszobrát is kiállítjuk. A zongora környékét is úgy szeretnénk berendezni, mintha az éppen az ő zongorája lenne: ott lesznek majd a saját kottái, így egy kicsit a privát életébe is betekintést kíván nyújtani a kiállítás, ráadásul olyan művészvendégeink lesznek, akik őt személyesen is jól ismerték, és vélhetően sok érdekes dolgot fognak elmesélni a közönségnek.

Úgy gondolom, ezek az érdekességek azok számára is közelebb hozhatják majd Fischer Annie-t, akik őt már nem ismerhették. Abban is rendhagyó a mi kiállításunk, hogy a közelmúltat is megidézzük, mivel az Operaházban tartott Fischer Annie-emlékestről készült fotók is láthatók lesznek. Több, őt jól ismerő művész fogadta el a meghívásunkat: Prunyi Ilona, Falvai Katalin, Szutrély Katalin, Csoba Tünde, és Kocsis Zoltán. A Hungaroton pedig a legutóbb kiadott CD-ikből bocsát a rendelkezésünkre néhány bemutatódarabot, amelyek a Dévény Anna által magnetofonra felvett koncertek anyagait tartalmazzák. A kiállítás, az est után még nagyjából két hónapig lesz megtekinthető a nálunk szokásos személyes bejelentkezés alapján.

- A vendégek közül kit milyen kapcsolat fűzött Fischer Annie-hoz?

- Prunyi Ilona zongoraművésznő szoros kapcsolatban állt Annie nénivel, Szutrély Katalin, Fischer Annie fogadott lánya és operaénekes "unokája" is jelen lesz, valamint Csoba Tünde zongoraművésznő, aki egészen kivételes helyzetben volt, ugyanis fiatal kora ellenére ő volt az egyetlen növendéke, akivel foglalkozott, és az utódját látta benne. Dr. Székely György gasztroenterológus főorvos, aki maga is muzsikus, a Semmelweis Vonósnégyesben hegedül, nagy rajongója volt Fischer Annie-nak, személyesen ismerte őt, és az egyik szerkesztője annak a Fischer Annie-ról szóló könyvnek, amelynek hamarosan megjelenik az új kiadása. Dévény Anna gyógytornász Fischer Annie egyik legnagyobb rajongója többször járt Annie-nál, épp itt a Szent István parkban. Ő rendszerezhette személyes és privát fotóit. Ezekből a különleges fotókból készül a kiállítás enteriőr részében megtekinthető privát sarok. Sajnos nagyon kevés személyes tárgy maradt meg Annie nénitől, de szerencsére Dévény Anna megőrzött egy Annie néni által gyakran hordott mellényt, amelyet ugyancsak kiállítunk.

- A beszélgetésen Fischer Annie a művész vagy Fischer Annie az ember kap nagyobb hangsúlyt majd?

- Mindenképpen a művész, az emberi oldal pedig annyiban rendkívül érdekes, hogy megtudhatjuk, milyen benyomások érték azokat az embereket, akik őt személyesen is ismerhették. Úgy gondolom, mindenki ezeknek a művészi és emberi találkozásoknak az emlékeit, élményeit fogja majd megosztani. Valamint ami még egy érdekes aspektus: kedvenc hangszereim a Fazioli hangversenyzongorák. Legnagyobb örömemre egy katalógusban újra rátaláltam egy bejegyzésre, amelyben Fischer Annie méltatta ezeket a hangszereket. Személyesen is jól ismerték egymást Paolo Faziolival. Szerettem, volna őt is meghívni, de sajnos a kitűzött időpont nem volt alkalmas a számára.

Szakmailag talán mindannyian olyasmit éltünk át Fischer Annie-t hallgatva, amit nehéz szavakba önteni. A zongora poétája volt, hatalmas művész. Nem törekedett soha perfekcionizmusra, soha nem "finomkodott", a zene lényegére koncentráló, mérhetetlenül egyszerű, puritán, és mindemellett mennyekbe emelő volt az ő művészete. Játékának katartikus drámaisága volt. Hihetetlen alázat volt benne, és soha nem lehetett tudni, hogy a koncerten melyik pillanatban kerülünk éppen egy huszonnyolcadik dimenzióba.

- Az esemény koncert-részéről eddig még  nem olvashattunk a Zsidó Nyári Fesztivál honlapján. Milyen művek szólalnak majd meg? Milyen zenékkel lehet megidézni egy nagy művészelőd, illetve pályatárs alakját?

- Nem megidézés lesz ez, inkább tiszteletadás. Mindenki választott egy szívének kedves művet, amit ezen az estén eljátszik majd az emlékére. Őt művészileg "megidézni" a szó legnemesebb értelmében lehetetlen. Művészvendégeim saját művészetükkel teszik az estet még emlékezetesebbé. Prunyi Ilona például Dohnányi Harangok című zongoraművét adja elő, Kocsis Zoltán és Falvai Katalin pedig Schubert f-moll fantáziájával zárja a szalonestet.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.