Október 2-án, a Zeneakadémia Solti Termében rendezték meg a Kilépés a fénybe című emlékestet, mely Tallér Zsófia életművének széles keresztmetszetét nyújtotta. A zenészszakma még nem dolgozta fel a sokkot, amit a zeneszerző korai halála okozott. Bár a koncert műsora egy félbeszakadtan is roppant gazdag és sokszínű alkotói pályáról tanúskodott,

A Mátyássy Szabolcs zeneszerző, Tallér Zsófia tanítványa és munkatársa konferálásával kísért műsor két részből állt, az elsőben a kisebb együttesekre írt művek és a szólódarabok hangzottak el, a második részben pedig a teljes zenekarra komponált alkotások, habár a terem befogadóképessége miatt ezek némiképp szűkített apparátuson szólaltak meg, a Ventoscala Sinfonietta előadásában, Dobszay-Meskó Ilona vezényletével. Hasonlóan változatos volt a műfaji paletta is: kórusmű, szólózongora-darab, dalciklus, vonósnégyes, opera és operafilm, versenymű, kísérőzene és oratórium is szerepelt a koncertprogramban. A zeneművek között Zsótér Sándor részleteket tolmácsolt a zeneszerző interjúiból, levelezéséből, zenéről, alkotásról, zenei trendekről és a sokszor kegyetlen magyar valóságról szóló vallomásokat. Pelsőczy Réka olvasott fel egy befejezetlen oratórium szövegéből, és ő volt a Kippkopp és Tipptopp-mesét feldolgozó, gyermekek számára írt zongoradarabok mesélője is, amely egy ránézésre is nagyon fiatal művész, Phillippzig Kinga előadásában hangzott el.

A koncertprogramban gyerekeknek írt további darabok is szerepeltek, legyen szó akár gyerekközönségről, akár gyerekelőadókról. Mindjárt a műsor legelején a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusa énekelte a Négy dal gyermekeknek című kompozíciót, Hajzer Nikolett vezényletével. A bájos, helyenként humoros darabok derűs felütést adtak az estnek,

Bár Leander és Lenszirom duettje már sejttette a boldog beteljesülést, a művet a premieren is éneklő Molnár Ágnes és Bakonyi Marcell előadásában a jelenet még szomorúan, a két szerelmes közti feszültséggel ért véget. Szintén ebbe az operába került át később az eredetileg a Csongor és Tünde kísérőzenéjének részét képező ária, melynek leheletfinom futamai Daragó Zoltán kontratenor hangján szólaltak meg.

Több alkotás a búcsú, a fájdalom szólamát hallatta, például a Giosué Carducci verse alapján írt „… A csillagok a tengerárba…” című vonósnégyes, melyet az Accord Quartet adott elő, vagy a Balassi Bálint nevére írt kantáta utolsó tétele, az Adj már csendességet, Boross Csilla emelkedett szopránszólójával. A halállal való szembenézéssel foglalkozik az egyiptomi halottaskönyv szövegére írt Pert Em Heru című oratórium, amely szintén az ősbemutató szereposztásával, Cserna Ildikó, Bódi Marianna, Megyesi Zoltán és Gábor Géza szólójával szólalt meg. A lenyűgöző drámai erejű alkotás is azt mutatta (ahogy a harsonára írt Concerto Rigoroso nem sokkal előtte felhangzó harmadik tétele), hogy Tallér Zsófia zenéjének a színház és a film mellett a koncertpódiumon is helye van. Ezzel persze nem az alkalmazott zenei műveket akarjuk kisebbíteni; kísérőzenéket is hallhattunk, ezek a jellemzően egy-egy hangszer vagy hangszercsoport karakterisztikus megszólalására épülő, magával ragadó kis darabok

Bár a szövegek egy része valamiféle keserű mosoly vagy irónia mögé rejtette mondanivalóját, a bennük megjelenő hit és idealizmus ellenére is – vagy talán épp azért – sok fájdalom és csalódás szólalt meg bennük. Szinte megfagyott a levegő, mikor Zsótér Sándor egy Petrovics Emilhez írott levél végén felolvasta a dátumot – 2010. február. Már több mint tíz éve is az alkotók erejét fogyasztották a különféle közéleti csatározások, a megalkuváskényszer, a belső ellentétek. A levél azonban pozitív kicsengéssel zárult, egy koncert kapcsán Tallér Zsófia azt írta, hogy

Nagyjából ez volt az emlékest fő tanulsága is, a fájdalmon túl az ünnepnek is ideje van, hiszen ezek a nagyszerű zenék megmaradtak, kiváló előadásban hangzottak el, és az utókornak még lehetősége van méltóképpen megőrizni, játszani, hallgatni Tallér Zsófia darabjait.

Fejléckép: Tallér Zsófia (forrás: SZFE)