Ön 2018 óta tanít a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszékén, 2019 óta pedig tanszékvezetői tisztséget is betölt. Változtatott ez alatt az idő alatt a képzésen?
Elsősorban a mesterszakosok képzésén, korábban ugyanis nem létezett szerepgyakorlat tantárgy a tanszéken. Biztosan a jó szándék vezérelte az elődeimet, hiszen akinek a technikája még nem igazán kiforrott, annak nagyobb kihívást jelent megtanulni egy teljes szerepet. De muszáj haladni a kívánalmakkal, mert ha manapság egy fiatal énekes elmegy előénekelni egy színházba, biztosan megkérdezik tőle, hogy milyen szerepeket tud. A professzionális szakmai életre való felkészüléshez hozzátartozik, hogy amikor a növendék kilép az egyetem kapuján, már legyen repertoárja. Nem kell feltétlenül egyből tökéletesen elénekelni a szerepet. Az a fontos, hogy ismerje magát a művet, tisztában legyen a zenei anyag technikai kihívásaival, összetett képet alkotva a karakterről, akit megformál. Így ha három év múlva elő kell húzni a fiókból, már nem a nulláról kezdi a tanulást.
Az énektechnika tökéletesítésén kívül mik azok a készségek, amelyek fejlesztését fontosnak tartja az egyetemi énekesképzésben?
Operaének szakirányon nyilván fontos a színpadi gyakorlat. Minden jelenet sok munkát igényel, de tudni kell egyszerűen csak végigmenni a színpadon, vagy bejönni és leülni. Ez a legnehezebb: egyszerűnek, ugyanakkor hangminőséggel, kifejezéssel telítettnek, intenzívnek lenni. A színpadi mozgáskultúra elsajátítása mellett szükséges az érzelmek fölötti uralom megszerzése. Van, akiből lassabban, nehezebben bontakozik ki az érzelem. Egy drámai, fájdalmas mű esetén azt szoktam tanácsolni, hogy nem kell állandóan a hangot erőltetni, mondja el a növendék a szöveget prózában, és hergelje magát addig, amíg el nem kezd sírni. Így már tudni fogja, hogy milyen energiákat kell felszabadítania magában, és azt is, hogy
mielőtt elkezd sírni, azelőtt meg kell állni, mert az már az éneklés rovására megy.
És fontosnak tartom művészi szabadságra szoktatni a növendékeket, hogy fölfedezzék, milyen zenei, technikai, érzelmi és intellektuális küszöbökön kell átlépniük, hogy az előadott mű igazán megszólaljon.
Iván Ildikó operaénekes (Fotó/Forrás: baptistaoktatas.hu)
Hogyan viszonyul a versenyekhez?
Én magam is elég sokat versenyeztem, és úgy gondolom, hogy hasznos, ha a kezdő énekesek versenyhelyzetben is megmutatják magukat, hiszen arra készülünk, hogy egész életünkben mindig mutassunk valamit: a tudásunkat, egy szerepben a lelkünket... Emellett meg kell tanulni minden helyzetből desztillálni azt a tapasztalatot, értéket, ami jobb művésszé teszi az embert. És ez a versenyekre, mesterkurzusokra ugyanúgy igaz, mint később a különböző kollégákkal, karmesterekkel zajló közös munkára.
A verseny ugyanolyan inspiráló közeg lehet, mint amikor valaki fantasztikusan jó kollégákkal énekel együtt.
Ha erős a mezőny, az lelkesíti a versenyzőt, és arra sarkallja, hogy ő is egyre jobb legyen. Nemcsak azért, mert görcsösen jobb akar lenni a többieknél, hanem a közeg színvonala szinte húzza magával felfelé az egyéni teljesítményt.
Horváth Fanni és Iván Ildikó A fehér kór című előadásban (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)
Az egyetem ének szakos hallgatói a járvány dacára számos versenyeredménnyel büszkélkedhettek az elmúlt tanévben. Meséljen ezekről!
Megszakad a szívem a fiatalokért, mert már másfél éve azt látom, hogy ha megfeszülünk sem tudunk nekik annyi koncertlehetőséget biztosítani, amennyire szükségük lenne. Minden fellépési lehetőség motiváció. És valamit ki kellett találni, hogy ezek híján mivel motiváljuk őket. Így hát elkezdtem online versenyeket keresni. Azzal kezdődött a díjak áradata, hogy az egyik növendékem, Kövér Aida novemberben elindult a Danubia Talents Nemzetközi Zenei Versenyen, és második helyezéssel „tért haza”. Fujita Júlia, Ujvárosi Andrea növendéke a moszkvai International Moscow Music Online-Competition megmérettetésen nevezett, és fantasztikus sikerrel megnyerte, sőt a zsűri különdíját is megkapta. Az elsőéves Kulcsár Boldizsár pedig a Virtuózokban próbálta ki magát, és Molnár Levente kifejezetten dicsérő véleménnyel volt róla.
Ezt látva mi, tanárok igyekeztünk még jobban felkorbácsolni a versenyzési kedvet a szakon.
Jött a következő Danubia Talents márciusban, amelyen Grega Csaba, Mohos Nagy Éva növendéke és az én két tanítványom, Kapi Zsuzsanna és Takács Lilla indultak. Zsuzsi és Csaba osztozott az első helyen, Lilla pedig a harmadik helyen végzett. Ezt követően márciusban Lilla győzelmet aratott az olasz Sopravista International Festivals „Future stars”-versenyén. Most, májusban az International Singing Competition Lav Mirski legelőkelőbb helyezéseit is a mi hallgatóink hozták el: Fujita Júlia és Csörgeő Luca első, Standi Szilvia és Bácskay-Szarvas Zsófia második helyezést értek el. A díjazottak Ujvárosi Andrea és Francesca Provvisionato növendékei. És hogy bebizonyítsuk, hogy az énekeseknek nemcsak a hangjuk szép, hanem okosak is: áprilisban Zalatnay Flóra Lili növendékem az OTDK-versenyen második díjat nyert az opera-főhősnők szociológiai kapcsolódásairól szóló dolgozatával. A tanszék tanárai joggal lehetnek büszkék.
Mi a tanszék titka?
Azt hiszem, mindössze annyi, hogy sikerült megfelelően motiválni a növendékeinket, célokat tudtunk tűzni eléjük, amiért dolgozhattak. Hadd említsem meg korrepetítorainkat is: Anducska Katalin és Boda Balázs önfeláldozó munkával segítették a felkészülést. Remélem, hogy meg tudtuk szerettetni hallgatóinkkal a versenyszituációt annyira, hogy indulni fognak majd élő megmérettetéseken is, akár a nem is annyira távoli jövőben: több növendékem nevezett a Simándy József Nemzetközi Énekversenyre, amit júniusban végre személyes részvétellel rendeznek meg. És azt kell mondanom, érdekes, hogy milyen kétélű a sors:
ha nincs a járvány, a kötelező egyetemi óralátogatások mellett a növendékeknek aligha lett volna módja ennyi versenyen elindulni egy szezonban.
A Debreceni Egyetem Főépülete (Fotó/Forrás: Bódi Sándor / Wikipédia)
Vagyis úgy gondolja, hogy előnyt lehet kovácsolni ebből az áldatlan helyzetből?
Igen. Ha az ember megpróbálja a javára fordítani a nehéz élethelyzeteket, akkor lehet, hogy még valami jót is tud belőle teremteni.
Ön szerint a tanárok feladata, hogy lelkileg is formában tartsák növendékeiket, vagy ez inkább a hallgatók felelőssége?
Azt gondolom, hogy aki nem motivált legalább valamilyen mértékben, az – bármilyen durván is hangzik – nem való a pályára. Manapság már senki nem fog könyörögni senkinek, hogy énekeljen, hiszen egy-egy szerepre akár negyven ember is elmegy előénekelni.
Egymás sarkát tapossák, és az fogja megkapni, aki nemcsak aznap akarja nagyon, hanem minden áldott nap.
De persze mindenkinél vannak hullámvölgyek, ilyenkor viszont a tanár feladata a motiváció fenntartása. Nemcsak azzal, hogy hegyi beszédet tart a növendéknek és a hangképzéssel kapcsolatos instrukciókkal küldi haza, hanem kibontásra váró gondolatokat is kell adni neki feladatként.
Az „éles” koncerthelyzet olyan gyakorlat, amit a zenészképzésben semmi nem pótolhat. Van állandó együttműködés az egyetem és valamely zenei együttes között, amelynek keretében rendszeres fellépési lehetőséget kapnak a hallgatók?
Óriási bánatomra Debrecenben megszűnt az állandó operatársulat, életem első operaszínpada, így alig jönnek létre saját produkciók. Ezért különösen nagy öröm számomra, hogy a város most meghívta Ács Jánost, aki reményeink szerint újra fogja építeni az operaegyüttest Debrecenben. Ez nagyszerű hír, és bízom benne, hogy az élő oktatás újraindulásával személyesen is fel tudom vele venni a kapcsolatot és állandó együttműködést alakíthatunk ki, amelynek keretében az énekeseink közreműködhetnek a produkciókban. Később a legjobb növendékeink talán kisebb szólószerepeket is kaphatnának. Pályám elején a saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen óriási löketet tud adni az embernek az, ha részt vesz egy igazi operaelőadásban. A városi zenekarral szintén tárgyalunk, ott is reménykedem az összefogás létrejöttében.
Iván Ildikó jótékonysági koncertje a Kisújszállási Zenedéért Alapítvány javára (Fotó/Forrás: baptistaoktatas.hu)
Mindeme szervezés és versenyre készülés mellett ön május elején tartotta meg habilitációs előadását.
Igen, ez pedig az én saját versenyem volt. A pedagógus-életpályamodell rendszerében az embernek újra és újra tanúbizonyságot kell adnia arról, hogy még nem ment el az esze, és épkézláb gondolatokat tud megfogalmazni.
Nem titok, hogy a zenésztársadalom nagy részének az a véleménye, hogy nincs túl sok értelme a művészeti doktorálásnak és habilitálásnak.
De ha már emiatt mélyebben bele kellett ásni magam egy témába, akkor olyasmit szerettem volna választani, ami kihívás számomra. Végül Schönberg Pierrot lunaire-jének előadási kérdéseiről beszéltem, és kidolgoztam egy technikát a műben használatos Sprechgesang-énekmód megvalósítására. És tagadhatatlan, hogy valószínűleg soha nem fogalmazom meg ennyire alaposan, ha nem kényszerít rá a habilitálás.
Mik a tervei a zeneművészeti karon most, hogy újraindulni látszik az egyetemi és a kulturális élet?
Már Mohos Nagy Éva tanszékvezetői regnálása alatt is hoztak létre opera-keresztmetszeteket a hallgatókkal, de a produkció általában az egyetemen kívül legfeljebb még egy alkalommal hangzott el a városban. Nekem most az a tervem, hogy az opera-keresztmetszeteinket elvisszük az egri kamaraopera-fesztiválra, és esetleg más fesztiválokra is; már tárgyalok a szervezőkkel ez ügyben. Jelenleg két produkcióra is készülünk: zajlanak Puccini Angelica nővér című operájának és Mozart A színigazgatójának próbái. Két ellentétes pólus ez: a kolostorok fizikailag, lelkileg bezárkózó világa és a színház, ahol a primadonnák egymás haját tépik. Mivel a szakon különbözőek az énekhangok és a habitusok, ezért könnyedén össze tudjuk válogatni mindkét opera szereplőit a jelenlegi hallgatók közül. Remélem, hogy ősszel mindkét bemutatóra sor kerülhet.
hírlevél
