A Nederlands Studenten Orkest (NSO) a maga nemében egyedülálló szimfonikus zenekar, amely minden évben újjászületik tehetséges amatőr muzsikusok részvételével, akik a legkülönbözőbb holland egyetemeken tanulnak. Így arra kaphatnak lehetőséget az ifjú zenészek, hogy egy olyan, magas művészi színvonalat képviselő együttesben játszhassanak, amelyet egy jól ismert, hivatásos karmester irányít. Amióta a zenekart 1952-ben alapították, a turnékból származó bevétel legnagyobb részét a fogyatékos (ANGO Fund) és menekült (University Assistance Fund) diákok megsegítésére fordítja az együttes.
A zenekar idei turnéjának befejező koncertjén, Budapesten a zenekart egy fiatal, tehetséges, hivatásos zenész, Hans Leenders vezényeli. A szólót Marijje van Stralen énekli. A koncerten elhangzik Sosztakovics Ünnepi nyitánya és X. szimfóniája, Florian Maier: Plutonic, valamint Reinhold Gliére: Koncert koloratúr szopránra és zenekarra című műve.
A koncert fő műsorszámaként lesz hallható Sosztakovics X. szimfóniája, amelyet a zeneszerző Sztálin halálakor írt egyfajta reakcióként. A műben Sosztakovics visszatekint a borzalom és szenvedés évtizedeire. Ennek a témának köszönhetően a mű igen fajsúlyos és szomorú. Habár igen cinikusan látta a jövőt, igyekezett pozitívabb kicsengésű, optimistább muzsikával lezárni a darabot. Sosztakovics nagyszerű példa arra, hogyan tud valaki egyenes maradni a művészetében a kommunista rendszer elnyomása alatt is. Így megújulást hozott a zenetörténetben és beírta nevét minden idők legnagyobb zeneszerzői közé.