A világ nagy részére jellemző tendencia, hogy a használaton kívül álló, egykori ipari, kereskedelmi épületek kulturális intézményekként születnek újjá. Így történt ez Hamburg kikötővárosában is. Mivel a hatalmas hajók már jóval kijjebb horgonyoznak le, a kikötő egyes részei nem tölthették be tovább eredeti funkciójukat, így a városrész újratervezésére volt szükség.
Mostanra a jellegzetes, vörös téglás épületek között múzeumokkal, éttermekkel, különleges üzletekkel találkozhatunk.
Az új negyed koronája az egykori, hatalmas raktárépület főfalaira alapozott, ám hullámokat mintázó üvegformáival az ég felé nyújtózó új koncertterem, az Elbphilharmonie lett.
A 2017-ben megnyílt épület már csak páratlan építészeti megoldásai miatt is azonnal az érdeklődés középpontjába került, a pandémia kitörése előtt évekre előre nem lehetett jegyet kapni a koncertekre. A tető legmagasabb csúcsa 110 méter magasan van, ebből 35 méter az eredeti raktárházból maradt, a többi az újonnan épített rész.
A körkörös elrendezésű, nagy koncertterem nagyjából 2100 embert képes befogadni, a kamarateremben 550 ülőhely található.
Emellett az épület 244 hotelszobát is tartalmaz, valamint étterem, ajándékbolt és egy körbe futó panorámaterasz várja a látogatókat.
A képre kattintva galéria nyílik:
Az Elbphilharmonie alsó része, az úgynevezett Plaza két euróért bárkinek megtekinthető, egy hosszú mozgólépcső vezet fel a bejárattól. A csillogó körformákkal díszített, hosszú, fehér folyosó ívelt alakja miatt az egyébként igen lassan haladó lépcső utasai egy darabig nem láthatják utuk végpontját, hanem
van elég idejük – ebben a kissé meditatív térben – fokozatosan átlényegülni az esti koncertre.
A Plaza szintjén aztán egy barátságos, faburkolatos terem fogadja a belépőt, körben üvegfalakkal, ahonnan ki lehet lépni a téglával borított szint legtetején kialakított teraszra. Körbejárva az épületet pazar kilátás nyílik a városra és a kikötőre. A teremből két, átellenben elhelyezkedő lépcső vezet fel a két koncertterembe, ha a szemben lévőt választjuk, a kamaraterem előcsarnokában találjuk magunkat.
Az épület belső borítása egységes, apró jelzések mégis megkülönböztetik, hogy melyik részben járunk éppen.
A kamarateremhez kicsit sötétebb tónusok kötődnek, a légkör bizalmasabb. Odabent a terem tölgyfaborítása kisebb kidomborodásokkal veri vissza a hangot, a minél jobb akusztika érdekében. Ez is egyfajta hullámforma, ha nagyobb összefüggéseket akarunk találni. A terem nézőtere teljes egészében összecsukható, így a 440 négyzetméter alapterületű helyiség más funkciókra is használható.
A nagy koncertterem előtere sokkal tágasabb, világosabb, ám itt is a faburkolat dominál. Széles, enyhe lejtésű lépcsők, a mennyezeten pedig számos kisebb lámpa gondoskodik a nyugodt, letisztult érzésről. A nézőtér sajátos formája miatt nem jobb- és baloldal alapján találhatja meg az ember a helyét (a kör alak miatt ez eleve nem lenne egyszerű), hanem A-tól Z-ig következnek a szektorok, és a látogatóknak csak a jegyükön található betűhöz tartozó ajtót kell megkeresniük.
Belépve a koncertterembe ugyanaz a világos, tiszta színhatás fogad, ami odakint, a padló faburkolata és a törtfehér falak is ezt a benyomást keltik.
A teremben középen helyezkedik el a félkör alakú színpad, amely körül minden irányban, egyre magasabb szinten húzódnak végig a széksorok. Az egész nézőtér spirál alakú, így akár legalulról is felmehetnénk a legmagasabb szintre. Ugyanezért nehéz megmondani, hány emeletes a terem, van, ahol négy, máshol öt.
A falakat kagylószerű bemélyedések borítják, szintén az akusztika miatt, a magasban pedig egy fordított gomba alakú hangvető veri vissza a zenét.
Az orgona részlegesen rejtve helyezkedik el, egyrészt hasonlóan kis részekre tagolt, de lyukacsos fal rejti el, másrészt a sípokat imitáló, de pusztán dekorációs célú fémcsövek választják el a közönségtől. Egyes falak elé további paneleket lehet beilleszteni, ha például egy kihangosítással megrendezett könnyűzenei koncert más akusztikát igényel.
Joggal merülhet fel a kérdés, milyen hangzást eredményez egy ilyen elrendezés, tényleg mindenhonnan lehet-e hallani. Zenekarral egyszerűbb a helyzet, de mi történik kórus, illetve szólisták szereplése esetén? Kisebb apparátusnál a kórus a színpadon foglal helyett, ha ott nincs elég hely, a zenekar mögötti nézőtéri szektor az övék. A tapasztalatok alapján a hangzás olyan kiváló, hogy
a közvetlenül mögöttük ülők is jól hallják őket, bár ebben az esetben valamivel jobban járnak, akiknek magasabbra szól a jegyük.
A szólóénekeseket sok esetben a zenekar mögött helyezik el, akkor kisebb különbséggel lehet őket hallani közvetlenül a színpad elől és messzebbről. A legtávolabb elhelyezkedő széken ülő néző egyébként körülbelül harminc méterre ül a karmestertől.
Bár az épület legimpozánsabb része kétségtelenül a koncertterem, a kiváltságosak még egy izgalmas helyre eljuthatnak. A VIP-vendégeket, szponzorokokat, partnereket ugyanis a legfelső szinten fogadóterem várja, ahonnan
egy kis teraszra is kiléphetnek, és megtekinthetik az épület tetejét – na meg egy minden eddiginél varázslatosabb panorámát.
Közelről látható, hogy az Elbphilharmonie hullámait nagyjából egy méter átmérőjű, apró lyukakkal teli korongok borítják, szám szerint 5800 darab, az egész szerkezet körülbelül 700 tonnát nyom.
Az Elbphilharmonie azonban több egyszerű városi látványosságnál, az elmúlt öt év alatt a koncertélet élvonalába is beírta magát. Olyan neves előadók fordultak meg itt, mint Sir John Eliot Gardiner, Simon Rattle, Jordi Savall, Thomas Adès, Joyce DiDonato, Thomas Hampson, a Londoni Szimfonikusok, a Royal Concertgebouw Orchestra, a Collegium Vocale Gent, vagy például a Budapesti Fesztiválzenekar.
Nem csupán a közönség, de a művészek is rendkívüli izgalommal várják, hogy ebben a páratlan vizuális és hangzásélményt nyújtó teremben muzsikálhassanak.
Ha újra kilépünk az épületből, észrevehetjük, hogy a különböző funkcionális terek fényei esténként változatos alakzatokat produkálnak, a kivilágított középső tér melletti hotelszobák és egyéb helyiségek adják a mintázatot. Még messziről is látszik az Elbphilharmonie környezete felé emelkedő, varázslatos látványa, mikor távozásunkkor visszatekintünk rá. És miért is ne tennénk, hiszen amit odabenn tapasztaltunk – legyen szó akár építészeti, akár zenei élményről – nem lehet egyhamar elfelejteni.
hírlevél
