Klasszikus

Muzsikáló Cimborák – sok humorral

2009.01.12. 00:00
Ajánlom
A Cimbora, a több évtizedes múltra visszatekintő, gyermekeknek szóló tévéműsor a nagy mesélő, Benedek Elek híres újságjának címét (és szellemét) kölcsönözte. A benne szereplő muzsikáló cimborák közül jó néhányan hivatásos zenészek lettek.

Közülük január 25-én 11 és 15 órától az énekes Brickner Szabolccsal, Oláh Vilmossal, a közreműködő zenekar koncertmesterével, illetve a cimborákkal annak idején is többször együtt dolgozó Vásáry Tamással találkozhat a közönség. Fellép még a 16 évesen tucatnyi versenygyőzelmet "begyűjtő" Szabó Ildikó gordonkaművész. Elhangzik Mozart Zenei tréfája, Vásáry Tamás kommentárjaival követhetjük nyomon a zenei humor különféle megjelenéseit egy-egy kisebb darabban. A hangversenyt a Duna TV rögzíti, a nézők pedig a színpadon megjelenő művészekről évekkel ezelőtt készült archív felvételeket is láthatnak.

(2009. január 25. 11:00 és 15:00 Művészetek Palotája – Fesztivál Színház (Budapest) - Muzsikáló Cimborák; km.: Brickner Szabolcs (tenor), Szabó Ildikó (gordonka), a Tóth Aladár Zeneiskola Ifjúsági Zenekara; hangversenymester: Oláh Vilmos; vezényel, zongorán kísér, és a műsort vezeti: Vásáry Tamás

Mozart: Falusi muzsikusok, K 522 (Zenei tréfa)
Dvorák: Az erdő csendje, op. 68 No. 5
Rosztropovics: Humoreszk, op. 5
Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, op. 33
Donizetti: Szerelmi bájital - Nemorino áriája
Beethoven: A csók
Schubert: Szilviához)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.
Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Plusz

Anthony Hopkins… ááá, ehhez már nem lehet mit hozzátenni!

A hazai sajtón is végigsöpört a 83 éves angol színészlegenda legújabb videója. Nézze meg, hányféleképp találtak rajta fogást az egyes orgánumok. Szubjektív sajtószemle
Klasszikus

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Vizuál

Klausztrofób kollázs az emberi diszfunkcióról – Fliegauf Bence új filmje a Berlinalén debütált

Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjét a Berlinale harmadik napján láthattuk. Soha nincs könnyű dolga annak a rendezőnek, aki egy sikeres epizódfilm folytatására adja a fejét, ugyanis mindenki az elsőhöz fogja mérni az újat. Nem tettek másként a kritikusok sem. A filmről megjelent véleményekből válogattunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkij legnépszerűbb zongoraversenyével lép fel Farkas Gábor

Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.