Klasszikus

Muzsikás este a Zeneakadémián

2004.10.14. 00:00
Ajánlom
Nem ez volt az első eset, hogy a Muzsikás műzenét játszó együttessel lépett együtt színpadra. Tavaly februárban a Bartók Vonósnégyessel adott közös koncertet, nyár végén pedig a Hősök terén hallhattuk őket a Danubia Szimfonikus Zenekarral. Október 11-én a Zeneakadémián szerepeltek ismét együtt.

A hangverseny koncepciója szerint Bartók, Kodály és Dohnányi darabjainak tételei között az azok forrásául szolgáló vagy az őket ihlető népzenei blokkok hangzottak el. Ahogyan azt a zeneszerző hallhatta népzenegyűjtő útjain. Egy ilyesfajta koncerten minden mű óhatatlanul a Concerto IV. tételének a sorsára jut és Intermezzo interrotto, azaz megszakított közjáték válik belőle. Voltak, akiket ez olyan mértékben zavart, hogy a szünetben hazamentek.

Egy percig sem tagadom, hogy az egymást követő tételek valóban erősíteni szokták egymás hatását, hiszen (általában…) nem véletlenszerűen rakja őket sorba a szerző. És azt sem, hogy úgy teljes egy darab, ha módot adunk neki feltárni belső folyamatait az első hangtól az utolsóig. De ez a hangverseny egyszerűen nem erről szólt! Itt az összefüggések és kapcsolódási pontok felderítésén volt a hangsúly. Így aztán a gyökerek és a lombkorona közötti területen olyan új szvitek jöttek létre, amelyek vegyesen tartalmaztak népzenei és műzenei tételeket is.

Az estét a Danubia Szimfonikus Zenekar indította Bartók Concertójának I. tételével. Utána Marosszéki táncok következtek kodályi és muzsikási interpretációban. Érzékenyen érintett, hogy amikor épp’ kezdett volna kibontakozni a Felszállott a páva dallama Kodály darabjának pentatón kavargásából, akkor egyszerre csak megszakadt a mű. De kárpótolt, hogy ebben a pillanatban már ott állt a színpadon a Muzsikás, Páva-típusú dallamokkal a tarsolyában.

Sebestyén Márta gyönyörűen énekelt, mint mindig. A primárius bajsza alatt egyfolytában ott rezgett egy minden mókára kapható félmosoly. A másik hegedűs megfontoltabb volt, játéka pedig jólfésültebb, de ugyanolyan kifejező. A brácsás és a bőgős szívét-lelkét beleadta a kíséretbe, így az ugyanolyan fontosságúvá vált, mint a dallam. Különösen tetszett, amikor a nagybőgős ütőgordonhoz hasonló hangokat csalt elő hangszeréből, mintegy illusztrálva, mennyire fontos kelléke ennek a muzsikának a ritmus, a lüktetés. A népzenészek felszabadult játékmódja hamar átragadt a „komoly” zenészekre is – nem mintha a Héja Domonkos vezette társaság csupa-csupa „szomorúzenészből” állna, ahogy a könnyűzenészek nevezik néha a klasszikus muzsikusokat.

Az est egyik legnagyobb tapsot kiváltó produkciója Sebestyén Márta dudautánzása volt. Még a Bartók Magyar parasztdalok fináléja sem tudta olyan jól visszaadni a népi hangszer sajátos hangulatát, mint ez a bordó ruhába öltözött, filigrán kis nő a színpad jobb oldalán. Hogy előadását kézmozdulatokkal is illusztrálta, csak hab volt a tortán. Az igazi hatást a hangszínével érte el.

A másik különösen kiemelkedő pillanat az estvégi összjáték volt, amikor Bartók Román népi táncaiba egyszer csak bekapcsolódott a népi együttes is. Hittem is, meg nem is, hogy négy vonós minőségi változást hozhat negyven játékába, de így volt. Nem szóltak ki az együttesből, de olyan ízekkel gazdagították, amelyeknek Bartók is bizonyára nagyon örült volna.

(2004. október 11. 19:30 Zeneakadémia – A Danubia Szimfonikus Zenekar, a Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta koncertje; Bartók: Concerto – I. tétel; Kodály: Marosszéki táncok; Muzsikás: Marosszéki táncdallamok; Kodály: Felszállott a páva – részlet; Muzsikás: Páva-dallamok, cseremisz dalok, ugrós, mezőségi táncdallamok; Bartók: Magyar parasztdalok – részletek; Sebestyén Márta: Rákóczi kis úrfi, Dudautánzás; Dohnányi: Ruralia Hungarica – II. tétel, gyimesi lassú magyaros és kettős; Bartók: Táncszvit – részletek; Muzsikás: Szép fejér pakulár, Édes Gergelem; Bartók: Román népi táncok – részletek)

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Raktárvásárral zárja a nyarat a Libri

Hat napig várja váltakozó akciókkal és folyamatosan frissülő készlettel vásárlóit a Libri Kiadó a Szentendrei úton.
Klasszikus

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Vizuál

Itt a Kisasszonyok előzetese Meryl Streeppel és Emma Watsonnal

Igazi sztárparádés feldolgozás érkezik Luisa May Alcott klasszikusából.
Klasszikus

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!
Tánc

Egyik rabszolgaságból a másikba

Az Út a királyi operába című portréfilm lehetett volna negédes mese egy mulatt fiúról, aki a világon elsőként táncolhatta sötét bőre ellenére Rómeót. Szerencsére azonban Icíar Bollaí rendezőnek – Carlos Acosta produceri jelenléte mellett – sikerült megmutatnia, hogy sötétség nélkül nincs fény.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

A budapesti éjszakában csendül fel Gershwin Kék rapszódiája Kohán István videoklipjében

Kohán István és Kohán István klarinétja is felcsendül abban a kisfilmben, amelynek főszereplője a Kék rapszódia egy budapesti pinceklubban.
Klasszikus ajánló

Éjszaka még az ékszerek is varázslatosabbak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása augusztus 24-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Börcsök Annával, Deák Andreával, Hont Angélával és ifj. Kovács Antallal.
Klasszikus ajánló

Fischer Ivánnal a címlapon kezdi az évadot a Fidelio

Az ingyenes programmagazin évadkezdő számában az eseménynaptár mellett többek között interjút talál Láng Annamária színésszel, Ron Howard filmrendezővel, Várallyay Petra hegedűművésszel, Bán Zsófia íróval, illetve a címlapon szereplő Fischer Ivánnal. Lapozzon bele online!
Klasszikus kritika

Egzotikus és visszatérő vendégek Kaposváron – Kaposfest-napló 2.

A Kaposfest utolsó három napjáról szól alábbi írásunk: Brahmstól a Bolyi Soul és Gospel Kórusig haladt a fesztivál zenei programja.
Klasszikus gyász

Medve ölte meg a 44 éves Julien Gauthier francia zeneszerzőt

Julien Gauthier a természet hangjait rögzítette készülő művéhez, amikor egy medve támadt rá Kanadában.