Ma az Antillákra látogatunk! A Kubától délkeletre fekvő, a Dominikai Köztársaság és a Brit Virgin-szigetek közti Puerto Ricóba.

Roberto Sierra

Az eddigiektől eltérően mai zenés utunkat egyetlen művésznek szentelem. Azért rajta kívül is voltak kiváló zeneszerzők a szigeten! (Például az 1800-as évek végén élt Juan Morel Campos, az 1998-ban eltávozott Hector Campos Parsi, illetve a harmincas éveiben járó Angelica Negrón is, mind kiváló művészek.

Van azonban valaki, aki páratlan életművet tudhat magáénak. A nagyvilágban és főleg Észak- Amerikában, az egyik legnépszerűbb kortárs szerző: a 66 éves Roberto Sierra.

Szinte minden műfajban jelentőset alkot.

Az ő művészete kiváló példája annak, hogy lehetséges olyan zenei nyelvezet létrehozni, ami mélyen a helyi zenei örökségben gyökerezik, miközben a modern kortárs hangzásvilágot is magáénak tudhatja. (Hasonlóan a panamai Roque Corderóhoz.)

Az egész eddigi utazásaink során is ezt volt számomra a legérdekesebb megfigyelni: van-e a közép-amerikai szerzőknél a régióra jellemző jól felismerhető hangzásvilág, van -e „latin-amerikai iskola”? Az eddigi művek alapján is azt gondolom, igen, van. Alig akadt olyan komponista, aki elszakadt volna a jellegzetes latin zenei hangzásvilág alapélményétől. Változóak a módszerek, de a leginkább absztrakt művek mögött is ott lüktet ez a világ. Ennek oka az lehet, hogy a folklór abban a kultúrkörben a modern életvitellel is szervesülni tudott. A rádióban, az utcán szól a tánczene. A tradicionális zene ma is része a zenei identitásnak. Szerintem az európai kultúrákból ez szinte már teljesen kiveszett.

Egész Latin-Amerika, és így a Puerto Rico-i kultúra is, sajátos ötvözete az európai – főleg spanyol – hagyományoknak és az indián, sőt afrikai örökségnek.

Sierra műveiben is számtalan utalás található ezekre. Egyik legnépszerűbb alkotása a 2000-ben komponált Fandangos. Ezt a darabot Antonio Soler Fandango című műve alapján írta. Ez az eredeti mű:

Sierra színes hangszereléssel és saját zenei kommentárokkal gazdagítja az eredeti művet. Szerintem van hasonlóság e mű és Ravel La Valse című darabja között.

A mester a világ számos kiváló együttesétől kap felkéréseket. Rezidens zeneszerző volt a Milwaukee Szimfonikusoknál. A következő kórusművet a New London Chamber Choir számára komponálta 1983-ban: Cantos Populares. A mű helyi népdalok sajátos feldolgozása.

Az időnként felbukkanó hangzásbeli hasonlóság Ligeti vokálisműveivel nem véletlen. Nála tanult Hamburgban. Az afrikai polifóniát és a karibi ritmusokat ő ismertette meg a magyar komponistával.

A Puerto Ricó-i művész számos gitárra írt művet – köztük négy gitárversenyt – jegyez.

A most következő mű a Három magyar hommage című sorozat Ligetihez címzett tétele. A másik két rész Liszt és Bartók tiszteletére íródott.

A Zenekari Concerto a gyors-lassú-gyors klasszikus sémára épül, két kadencia közbe ékelésével. Ebben a műben is felfedezhetjük Ligeti hatását a hangzás szerkezetekben és a zenedramaturgiában.

A zeneszerző szélsőségesen színes hangszerelést alkalmaz: „A zenekart egy vászonnak tekintem, ahol szabadon megfesthetem zenei képeimet.” A művet a Philadelphia Orchestra mutatta be.

Mielőtt pihenésként – legalább gondolatban – felhörpintenénk egy jó Puerto Ricó-i rumot, hallgassuk meg a Bongo című tanulmányt(???). Ki gondolná, hogy ennyi hangszínt előhozhatunk egy látszólag egyszerű hangszerből!...

*

Ron del Barrilito rum

Mai kirándulásunk második részében a Roberto Sierra fő művének tartott Missa Latinát hallgassuk meg! Ez a darab talán a művész egész zenei gondolkodásmódjának szintézise, ahol a disszonancia használata egyensúlyba kerül a lírai gondolkodással.

A darab latin szövegeket dolgoz fel, a nyugat-európai hagyomány ötvöződik a Puerto Rico-i dallamokkal. „Az öröm, a misztérium és a vallási törvények műve” – írja róla egy kritikus.

A mester gyerekkori élménye volt a tévében látni Pablo Casalst, miközben az utcáról salsa szűrődött be. Műveiben többek között ezért is férnek meg egymással a látszólag távoli zenei elemek. Saját bevallása szerint komponálás közben – bármilyen műfajú művet írjon is – számtalan régebben hallott mű van hatással. Szerinte ezért szinte lehetetlen teljesen eredeti művet alkotni. Egy mű eredetisége a szerző lelkületéből – belső karakteréből – fakad. Nem tart követendőnek semmilyen dogmát. „Nem áll Boulez a hátad mögött, hogy számon kérje, hogy mit írsz!” – vallja.