A Virtuózok hatodik évad túlnyúlik Magyarországon. Ezúttal további négy országból várták a legfeljebb húsz éves virtuózokat: Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Szerbiából. A cél, hogy minden eddiginél több emberrel szerettessék meg a komolyzenét. A műsorba minden ország négy-négy tehetséget delegált, ők mérik majd össze tudásukat november 27-től.
A magyar tehetségek válogatója egy héttel korábban, november 20-án 20.30-tól látható a Duna Televízióban.
A legendássá vált ötösfogat, Miklósa Erika, Várdai István, Batta András, Balázs János és Kesselyák Gergely zsűritagokhoz Bogányi Gergely, Molnár Levente, Rácz Zoltán és Pejtsik Péter csatlakozott, ők segítettek eldönteni, melyik négy magyar versenyző mutathatja meg a nemzetközi műsorban a tudását.
Idén a korábbiakkal ellentétben nem volt kizáró ok a korábbi szereplés, vagy egyenesen győzelem, hiszen a szervezők számára fontos volt, hogy Magyarországot a legkiválóbb tehetségek képviseljék az öt országban egy időben sugárzott műsorban: ők a klasszikus zene jövője. Az egyes országok előválogatásai a nyár folyamán zajlottak, a járványhelyzet miatt a személyes meghallgatások mellett online formában is.
Amint mindenhol megvan a négy-négy kis virtuóz, kezdődik a nemzetközi műsor: november 27-től minden résztvevő ország vezető tévécsatornáin egyidőben, péntek esténként 20.30-kor lesz majd látható a Virtuózok legújabb, nemzetközi évada.
Nem csak a versenyzők és a műsor nemzetközi idén, de a közreműködők is. A műsor két házigazdája a legendás német showman, Thomas Gottschalk és Ida Nowakowska, népszerű lengyel színésznő-műsorvezető.
A nemzetközi, állandó zsűri tagjai: Miklósa Erika koloratúrszoprán, Alicja Węgorzewska lengyel mezzoszoprán, Gabriela Bohacova cseh zenei fesztiváligazgató, Peter Valentovic szlovák karmester, Szerbiát pedig ketten, felváltva képviselik: Nemanja Radulovic hegedűművész és Silvana Grujic, zongoraművész, zenetudós.
Mellettük minden adásban más-más nemzetközi sztár vállalta a Szuperzsűri szerepét: az első elődöntőben Gabriel Prokofiev, brit-orosz zeneszerző, producer, utána Maxim Vengerov orosz hegedűművész, a harmadik adás Szuperzsűri tagja Coco König osztrák-magyar származású színésznő, a finálé-szuperdöntő különleges vendége és maga a szuperzsűri pedig Plácido Domingo lesz.
Az elődöntő két fordulóból áll, országonként két-két versenyző képviselteti magát, ezt november 27-én és december 4-én láthatják majd a nézők. A döntő is két fordulóban zajlik, december 11-én és december 18-án. Országonként a két-két legjobb versenyző végső összecsapása ez a két adás, legvégül pedig országonként egy győztes versenyzőt hirdetnek a szuperdöntőben, azaz a Fináléban.
A műsorfolyamot szeptember első heteiben rögzítették Budapesten. Mivel a koronavírus-előírások miatt nem volt lehetőség élő adásra, sem közönségre, ezért idén különösen fontos szerepet kap majd a Virtuózok közösségi médiája és online platformjai, hogy a versenyzők és a közönség között mégis lehessen élő kapcsolat, interakció.
Fejléckép: Harmat Kornélia 6 éves versenyző (forrás: Virtuózok)