Klasszikus

Nagy hagyomány letéteményesei

2015.05.26. 06:58
Ajánlom
Kevés zenekar van a világon, amely olyan hosszú és kanyargós utat tett meg története során, mint a Szentpétervári Filharmonikusok együttese. Nem először lépnek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumára, főzeneigazgatójukat, Jurij Tyemirkanovot is üdvözölhettük már a Müpában - a szólista, Julia Fischer pedig 2007-ben, a Lorin Maazel vezényelte New York-i Filharmonikusok koncertjén játszott a magyar közönségnek. MÜPA MAGAZIN

Vannak városok, amelyek két ország határán helyezkednek el, és emiatt a történelem viharai során sok mindent kénytelenek átélni - többek közt azt a megpróbáltatást is, hogy hol ide, hol oda kell tartozniuk. Nem pontosan ilyen, de ehhez hasonló identitásváltás történt meg többször is a Szentpétervári Filharmonikusokkal az elmúlt százharminchárom év során. Ez az együttes Oroszország legnagyobb múltra visszatekintő szimfonikus zenekara: 1882-ben alapították Szentpéterváron, és kezdetben egyáltalán nem lépett fel nyilvánosan - feladata az volt, hogy a cári család magánrendezvényein a család tagjainak és a meghívott főrangú vendégeknek muzsikáljon. Rezidenciális zenekar volt tehát, udvari együttes, amely egy uralkodó dinasztia igényeit volt hivatott kiszolgálni, teljes alárendeltségben, a művészi függetlenség legapróbb csírája nélkül. Már az első évtizedekben sem lehetett gyenge együttes, különben 1912-ben Richard Strauss aligha vállalt volna karmesteri vendégszereplést a zenekar élén. Aztán jött a forradalom, és a Szentpétervári cári zenekarból egyszerre Pétervári Állami Filharmonikus Zenekar lett - miközben a tagok nyilván ugyanazok maradtak, ugyanazokkal a hangszerekkel, ugyanazzal az ízléssel, kultúrával és tudással. A húszas évektől állami támogatásban részesültek, és olyan karmestereket fogadtak, mint Bruno Walter, Ernest Ansermet, Hans Knappertsbusch. Aztán megint eltelt néhány év, 1924 januárjában meghalt Lenin, pár hónappal később Pétervárt átkeresztelték Leningrádra, és a zenekar megint nevet változtatott - miközben a tagság, a hangszerpark, a kultúra továbbra is változatlan maradt.

Hosszú időszak következett: hatvanhat év - egészen a kommunista rendszer bukásáig. A masszív diktatúra állandósága, amely, mint tudjuk, a művészetet igencsak befolyásolta, mert azt mindig lehet ideologizálni. Ennek ellenére a szovjet korszakban sok nagyszerű zenei eredmény született: a konzervatóriumokból és zeneakadémiákról pompás hangszeres és énekes szólisták kerültek ki - és voltak rendkívüli kvalitású karmesterek és zenekarok. A Leningrádi Filharmonikusok is kivételes színvonalú zenekarrá fejlődött, legfényesebb korszakát éppen az átkos szovjet diktatúra idején élte meg, a tősgyökeres pétervári Jevgenyij Mravinszkij (1903-1988) vezetésével. A művészcsaládból származó Mravinszkij kereken ötven éven át vezette a Leningrádi Filharmonikusokat: 1938-tól 1988-ban bekövetkezett haláláig. Keze alatt az együttes nemzetközi hírnévre tett szert, elsősorban Csajkovszkij- és Sosztakovics-produkciói voltak legendásak. Utóbbinak számos művét először ez a zenekar szólaltatta meg: a zeneszerző tizenöt szimfóniája közül hat ősbemutatóját (5., 6., 8., 9., 10., 12.) Mravinszkij abszolválta zenekara élén. A zenekar jelenlegi főzeneigazgatója, a kaukázusi Nalcsik városában született, kabar származású Jurij Tyemirkanov (1938) nagy idők tanúja: már Mravinszkij idejében, 1968-ban kinevezték a Leningrádi Filharmonikusok első karmesterének, itt is maradt 1976-ig, amikor a (szintén leningrádi) Kirov Opera és Balett zeneigazgatója lett. 1988-ban, Mravinszkij halálát követően aztán a Leningrádi Filharmonikusok élére került, s jelenleg is ő a főzeneigazgató - azzal a különbséggel, hogy 1991-ben, amikor a város visszanyerte eredeti nevét, az együttest is visszakeresztelték Szentpétervári Filharmonikusokra - miközben természetesen az együttes tagsága, a hangszerpark, a kultúra, mint korábban is mindig, változatlan maradt... Tyemirkanov világszerte ünnepelt karmester. Aki csak egyszer is ott volt valamelyik koncertjén, tanúsíthatja, hogy jelenség. Lénye nemesen sallangmentes méltóságot áraszt, karmesteri instrukcióiból lényeglátás és kultúra árad - sokak szerint ő a mai orosz karmester-társadalom grand seigneurje. Kevés zenekar van a világon, amely olyan hosszú és kanyargós utat tett meg története során, mint a Szentpétervári Filharmonikusok együttese. Nem először lépnek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumára, főzeneigazgatójukat, Jurij Tyemirkanovot is üdvözölhettük már a Müpában - a szólista, Julia Fischer pedig 2007-ben, a Lorin Maazel vezényelte New York-i Filharmonikusok koncertjén játszott a magyar közönségnek.

Versenymű "a hegedű ellen"?

Brahms legjobb barátja a hegedűművész és zeneszerző, Joseph Joachim (1831-1907) volt, aki a Hegedűverseny (D-dúr, op. 78 - 1878) végső alakjának kialakulásához is hozzájárult tanácsaival. Ő játszotta a szólót az 1879. január 1-jén lezajlott, lipcsei bemutatón is, amelynek érdekessége volt, hogy Joachim ugyanezen a koncerten a Brahms-mű előtt Beethoven azonos hangnemű hegedűversenyét is megszólaltatta - talán azért, hogy a Brahms-darab nagyságrendjéről sugalljon értékítéletet, vagy talán azért, hogy a két mű közötti párhuzamot hangsúlyozza. Hasonlóságok valóban akadnak: egyik versenymű sem a virtuozitást állítja előtérbe, noha mindkettő nagyon sokat követel a szólistától. Mindkettő elmélyült és filozofikus - és Brahms Beethovenhez annyira hasonló módon használja az üstdobot, hogy az már-már hommage-nak is felfogható. A Brahms-hegedűverseny szimfonikus fogantatása már a kortársak számára is nyilvánvalóvá vált, kapott is a mű szarkasztikus bírálatokat. Wieniawski játszhatatlannak ítélte, Pablo de Sarasate megjegyzése pedig közmondásossá vált: "nem vagyok hajlandó hegedűvel a kezemben kiállni a pódiumra, hogy azt hallgassam, amint az oboa a mű egyetlen dallamát játssza". Ha azonban figyelembe vesszük, hogy mindketten hegedűvirtuózok és hegedűművek szerzői voltak, nyilvánvalóvá válik, hogy epés észrevételeiket a féltékenység motiválta.

A tengeren túl is értékelik művészetét: 2000 és 2006 között ő volt a Baltimore-i Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatója, jelenleg a Dán Nemzeti Szimfonikus Zenekar első vendégkarmestere és a londoni Royal Philharmonic Orchestra tiszteletbeli karmestere. Diszkográfiájában megtaláljuk Csajkovszkij, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov, Rachmaninov, Stravinsky, Prokofjev, Sosztakovics, Hacsaturjan és Scsedrin műveit, de ott van Vivaldi, Haydn, Mozart, Schumann, Brahms, Berlioz, Verdi, Dvořák, Grieg, Mahler, Ravel is. Érzékeny, szuggesztív, igényes muzsikus, egy nagy iskola képviselője - egykori mentora olyan fiatalabb generációkat képviselő muzsikusoknak, mint Valerij Gergijev és Kirill Petrenko. Hogy repertoárja mennyire nem szorítkozik az oroszokra, mutatja, hogy mostani budapesti látogatása alkalmával Brahms Hegedűversenyét és Beethoven 3. szimfóniáját vezényli.

Multiinstrumentalista - a szót azokra használják, akik több hangszeren is játszanak. A népzenében, világzenében és a könnyűzenében elterjedt ez a gyakorlat, itt azonban a felváltva több hangszeren is jeleskedő muzsikusnak többnyire nem kell nehéz szólamokkal megbírkóznia, elég, ha csekély mértékű jártasságot mutat az adott instrumentumon. A komoly zenében a régi évszázadok során szintén léteztek multiinstrumentalisták: a legtöbb zenekari fúvósnak több hangszert is illett-kellett kezelni tudnia, hogy adott esetben azon a poszton alkalmazhassák, ahol éppen szükség volt rá. De a nagy zeneszerzők is több hangszeren muzsikáltak: Bach, Haydn, Mozart elismert billentyűs játékosok voltak, de mindannyian tudtak hegedülni is. Zenetörténeti nevezetesség az a levél, amelyben az ír tenor, Michael Kelly arról számol be hogy 1784-ben, Bécsben tanúja volt egy házimuzsikálásnak, amelynek során a kor négy kiemelkedő zeneszerzője ült a vonósnégyes kottapultjainál: Dittersdorf és Haydn hegedült, Mozart brácsázott, Vanhal a csellót szólaltatta meg... Ugye sokan vagyunk, akik szívesen használnánk arra egy időgépet, hogy meghallgassuk ennek a kvartettnek a muzsikálását?

A 19. században lezajlott a specializálódás: a világ ettől kezdve természetesnek vette, hogy olyan virtuózok, mint Liszt vagy Chopin, csak egyetlen hangszeren, a zongorán mutatták be tudásukat. Ma már a nemzetközi zeneélet elismert szólistái csak egy instrumentumnak szentelik életüket. Különleges kivétel a Szentpétervári Filharmonikusok koncertjének vendégművésze, Julia Fischer. Az idén harminckét éves művész édesanyja szlovák, édesapja eleinte az NDK állampolgára volt, Julia azonban már Nyugat-Németországban született. Négyévesen szinte egyszerre kezdett hegedülni és zongorázni. Kilencévesen vették fel a müncheni zeneakadémiára, és persze professzionista művészpályája is hamar megkezdődött: versenygyőzelmek, szólistafellépések olyan karmesterek koncertjein, mint Lorin Maazel, Christoph Eschenbach, Yakov Kreizberg, Neville Marriner, Marek Janowski, Herbert Blomstedt, Michael Tilson Thomas. Ez a pálya azonban sokáig csak a hegedűművészé volt. 2008-ban egy újévi koncerten, a frankfurti Alte Oper színpadán, a Junge Deutsche Philharmonie koncertjén Julia Fischer zongoraművészként is bemutatkozott, óriási meglepetést okozva ezzel: a hangverseny egyik részében Saint-Saëns h-moll hegedűversenyét, a másikban Grieg a-moll zongoraversenyét szólaltatta meg. Azóta mindkét hangszer játékosaként fellép: eddig hegedűsként öt, zongoristaként három díjat kapott. Nyolc zenei versenyen vett részt, és valamennyit megnyerte. A nagyobb hangsúly azonban a jelek szerint továbbra is a hegedülésen van, nálunk is e hangszerrel lép fel, és hanglemez-repertoárja is főként hegedűműveket tartalmaz: jelenleg egy 1742-es Guadagninin játszik.

Ideál és csalódás

Már a reneszánszban és a barokkban is bevett szokás volt, hogy a zeneszerzők - busás jutalom reményében - királyoknak, hercegeknek, grófoknak ajánlottak műveket. Egy erszény arany vagy egy gyémántgyűrű egy szimfóniáért vagy egy szonáta-sorozatért: jól jött az alkotónak, aki csak ritkán érezhette magát teljes egzisztenciális biztonságban. Beethoven nem jutalom reményében készült 3. szimfóniáját Bonaparte Napóleonnak dedikálni, hanem azért, mert - amikor Napóleon még első konzul volt - benne látta a demokratikus eszmék letéteményesét. Titkára, Ferdinand Ries tanúja volt annak, hogyan tépte szét a haragra gerjedt zeneszerző a kézirat címlapját, amikor megtudta, hogy Napóleon császárrá koronáztatta magát. „Most majd lábbal tiporja az emberi jogokat, felsőbbrendűnek képzeli magát, és zsarnokká válik!" - mondta állítólag Beethoven. Így került le a címlapról a Buonaparte cím, melyet a Sinfonia Eroica (Hősi szimfónia) váltott fel, az első kiadásban a composta per festeggiare il sovvenire di un grande uomo alcímmel. Sokatmondó és büszke változtatás: Beethoven az Eroica végső ajánlásában már csak „egy nagy ember emlékét" kívánta megünnepelni, így jelezve a világnak, hogy Napóleon, akit korábban tisztelt, császárként meghalt számára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Átadták a Prima Primissima Díjakat

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A Kult50 több szereplőjét is elismerték.
Zenés színház

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.
Jazz/World

Örökre megjegyzem ezt a két szót Lantos Zoltán új lemezéről

Lantos Zoltán új lemeze nagyszerű, felemelő és profi, mégsem ez az, ami elsősorban megragadott benne. Hanem két szó: Nada Brahma. A hang Isten. Mit jelent ez?
Tánc

Ezekben a feldolgozásokban láthatod idén A diótörőt

Vannak, akik számára nem telhet el az adventi időszak Csajkovszkij klasszikusa nélkül. Nekik igyekszünk segíteni gyűjtésünkkel.
Könyv

80 éves a verebek, a lóverseny, a plüssmacik és a gombfoci megszállottja

Tandori Dezsőt köszöntjük születésnapja alkalmából. Az író, költő, műfordító és intermediális grafikus művész irodalmi próbálkozásait Nemes Nagy Ágnes bátorította, rajta keresztül került szoros kapcsolatba többek között Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus lemez

Baráth Emőke női zeneszerző műveiből készített új lemezt

A 17. velencei énekes-zeneszerzőnő művei szerepelnek Baráth Emőke és az Il Pomo d’Oro új lemezén, amely az Erato kiadásában jelenik meg.
Klasszikus cselló

Yo-Yo Ma követte Joshua Bell példáját, és egy montreali metróban adott koncertet

Egy Bach-darab mellett Leonard Cohen Hallelujah című dalát is eljátszotta, a közönség vele énekelt.
Klasszikus koncert

Új kezdet – a Hungarian Quartet első koncertje Perényi Miklós közreműködésével

Keller András - világhírű hegedűművész, a Keller Quartet alapítója és a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója által frissen életre hívott, egész pontosan újjáalakított Hungarian Quartet első koncertjét hallhatja a közönség 2019. január 4-én a Zeneakadémia nagytermében.
Klasszikus hír

Kormányzati támogatással dolgozzák fel Szokolay Sándor hagyatékát

Kormányzati támogatással dolgozza fel Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző hagyatékát családja. Az eddigi eredmények és a további tervek között szerepel kották digitalizálása és kiadása, koncertek és emlékprogramok szervezése.