Klasszikus

Nagy lehetőség előtt Székesfehérvár szimfonikus zenekara, Berlinben lépnek fel

2020.01.04. 09:55
Ajánlom
Január 5-én, cseh és orosz műsorral Michael Zukernik vezényletével lép fel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Berlini Filharmóniában.

A műsoron első számként Smetana Moldvája is hallható. Andrej Gavrilov játssza Rahmanyinov II. zongoraversenyének szólóját. A műsor második felében Rimszkij-Korszakov Seherezádéja csendül fel.Az est dirigense Michael Zukernik, aki már több alkalommal dolgozott együtt a zenekarral.

Orchesterpodium_der_Berliner_Philharmonie-145233.jpg

Berlini Filharmónia (Fotó/Forrás: Flickr)

Andrei Gavrilov orosz származású, svájci zongorista, 1955-ben született, és nem ma vette fel a repertoárjára a Rahmanyinov-koncertet. 1979-ben nem más, mint Herbert von Karajan ajánlotta fel neki, hogy felvételt szeretne készíteni vele a versenyműből, amiből aztán nem lett semmi, mert kritikus megjegyzéseiért a KGB Brezsnyev jóváhagyásával letartóztatta. Csak 1984-ben kapott újra nyugati útlevelet. Gavrilov a kilencvenes években nyolc évig nem játszott, hallgatásra ítélte magát, az új évezred elején tért vissza. Monográfiája több nyelven megjelent, mesterkurzusokat és koncerteket ad. Az utóbbi években Chopin zenéjéből készített két lemezt.

"A fejlődő együttesnek komoly lehetőséget jelent, hogy világhírű és kiváló akusztikájú koncerttermekben léphet fel és igazán nagy elismerés, hogy ismét hírnevet szerezhet külföldön Székesfehérvár számára" - írja a zenekar közleményében.

A koncert adatlapja itt található.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ingyen látható a Macskák londoni előadása az online térben

Bemutatásának 40. évfordulóján a The Show Must Go On Youtube-csatornája ingyenesen közvetíti Andrew Lloyd Webber kultikus darabját, a Macskákat.
Plusz

A b(m)űvész embersége – interjú a 110 éve született Rodolfo lányával, Gálvölgyi Judittal

Polgári neve Gross Dezső volt, de Rodolfoként ismerte meg a világ. „Vigyázat, csalok!”, mondta – és csalt. A többi már játék volt és szórakozás. Születésének 110. évfordulója alkalmából lánya, Gálvölgyi Judit segítségével idéztük föl a bűvész és édesapa legendás alakját.
Könyv

Felavatták Tandori Dezső és felesége síremlékét

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, író, műfordító és felesége, Tandori Ágnes síremlékét május 15-én avatták fel Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.
Plusz

Itt a teljes program: magyar művészeket jelentett be a VeszprémFest

Véglegessé vált az idei VeszprémFest programja. A korábban már meghirdetett Tom Jones, Jazz+Az és VeszprémFest Classic koncertek mellett jön az LGT sztárjaival színpadra lépő Zenevonat, a 25 éves jubileumát ünneplő Cotton Club Singers, valamint a Concerto Budapest Snétberger Ferenc és Roby Lakatos közreműködésével.
Színház

Nyári színház négy helyszínen, visszatérnek A Pál utcai fiúk is

Komédiák, bohózatok, visszatérő színésznő, szerelem, mámor, Grund és stand up, mert ehhez van kedvünk. Idén nyáron a Vörösmarty Színház négy helyszínen várja közönségét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Cziffra és Liszt műveket játszik a két zongoravirtuóz, Boris Berezovsky és Balázs János

Június 9-én Liszt Ferenc és Cziffra György szólózongora művei és négykezes átiratai hangoznak el Boris Berezovsky és Balázs János zongoraestjén. A Cziffra György-emlékév kiemelt eseményét a MOMkultban rendezik meg, melyet a közönség már élőben élvezhet.
Klasszikus hír

Magyar népdalt énekel Emma Kirkby a Kórusok Éjszakája jóvoltából

A Kórusok Éjszakája kórusfesztivál megálmodói a Csíkszerda Egyesület tagjai, akik a világhírű angol szopránnal, Emma Kirkbyvel készítenek közös videót, melyben a Csillagok, csillagok kezdetű magyar népdalt éneklik közösen.
Klasszikus gyász

Elhunyt Balassa Sándor zeneszerző, a nemzet művésze

Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) egyik alapítója és rendes tagja – közölte az MTI-vel az MMA.
Klasszikus hír

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.
Klasszikus hír

Haydn és magyar nóta az Óbudai Danubia Zenekar online kínálatában

Az Óbudai Danubia Zenekar május 15-én a Best of BMC sorozat keretében Haydn műveit szólaltatja meg, míg május 22-én a magyar nóta értékeit felvillantva, Liszt Ferenc valamint Brahms művei mellett, Ott Rezső kifejezetten erre az alkalomra írt szimfonikus magyar nótacsokrát játssza.