- A főszervezők szerint az eredetileg jelentkező hetven résztvevő mozgatása, gyakorlásának megoldása szinte lehetetlen feladat lett volna, az ötven körüli szám számukra ideális. A zsűri szempontjából is kedvező ez a mennyiség?
- Ennyi lemorzsolódás minden versenyen van, ez a szám teljesen releváns. Ha százan jöttek volna el, százat hallgattunk volna meg, s tettük volna ezt nagy szeretettel. Örvendetes, hogy megfelelő mértékben képviselteti magát minden náció, sok a magyar résztvevő is, egyedül Németországból nem érkeztek versenyzők. Számunkra egyébként sokkal lényegesebb, hogy a versenyzők hogyan játszanak.
- Túl vagyunk az elődöntőkön, bizonyára kialakult már egy kép a verseny színvonaláról.
- Ugyanúgy, mint minden megmérettetés kezdetén a produkciók változó képet mutatnak. Beigazolódni látszik az a tézisem is, mely szerint Liszt rendkívül nagylelkű zeneszerző, ugyanis a darabjai magukra veszik a hibákat. Egy Mozart- vagy Chopin-mű esetében a rossz előadásmód egyértelműen az előadót terheli, míg egy Liszt-kompozíció esetében, ha valaki nem a legmeggondoltabban játszik, rögtön megszólal a kisördög a hallgatóban, hogy ez talán nem is olyan jó darab... Lisztnél nagyon hamar felborulhat a finom egyensúly, ezért rendkívül kiegyenlítetten kell hozzá közelíteni. Ha az agogikák, a technikai elemek nincsenek a helyükön kezelve, pillanatok alatt el tud csúszni az interpretáció a vásári, olcsó megoldások irányába.
- Ezek szerint ebből a szempontból könnyű kiszűrni a kevésbé felkészülteket.
- Valóban, de más szempontból nehezebb, hiszen ennek ellenére tovább kell hallgatni a produkciót és meg kell próbálni elvonatkoztatni a Liszt-művek esetében könnyen jövő irritációktól.
- Milyen szempontok alapján értékel a zsűri?
- A verseny egyik szépsége pont ez, hogy a héttagú zsűri (Rolf-Dieter Arens - Németország, William Fong - Nagy-Britannia, Ick-Choo Moon - Koreai Köztársaság, Elisso Virsaladze - Oroszország, Hamburger Klára, Mocsári Károly, Nagy Péter - Magyarország - a szerk.) mindegyike más mérce szerint mér. Számomra az őszinteség a fontos, hogy elhiszem-e azt, amit a versenyző játszik. Azt figyelem, hogy egy ügyesen betanított produkcióról, „kiváló majomkodásról" van-e szó vagy sikerült találni valamiféle kapcsolatot azzal a darabbal, amit választott. A versenykiírásban is igyekeztünk hangsúlyozni, hogy elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit jelent a jelentkező számára Liszt. Nem a kiváló és minél gyorsabb oktávozás, a virtuóz futamok a lényegesek, hanem hogy van-e, kialakult-e valamilyen lelki, érzelmi kapcsolat Liszttel.
- Praktikusan hogyan zajlik a zsűri munkája, a pontozás, a megbeszélések? Hogyan delegálták a betegség miatt zsűrielnöki munkáját és a nyitókoncertet is lemondani kényszerült Charles Rosen feladatait?
- A budapesti verseny sajátossága, hogy minden egyes nap után leadjuk az 1-25-ig terjedő skálán elhelyezett pontjainkat, nem az etapok (elődöntők, középdöntők) után összesítünk. Nem lehet gondolkodóba esni, hogy ha ennek a versenyzőnek ennyit adok, akkor tovább jut-e vagy sem, a produkció elhangzása után rögtön meg kell határozni a pontértéket. Charles Rosen kényszerű távolmaradása nekem nagy szívfájdalom, hiszen én inicializáltam a meghívását. Példaértékű embernek tartom a mai előadói világban, ugyanis nemcsak kiválóan játszik, hanem zenetudományi értékű írásokat is publikál. A zsűrielnöki munkáját a zsűri tagjai nekem adták, talán azért, mert 2011 júliusáig én vezettem a Zeneakadémia Zongora Tanszékét, de mivel nagyon szerettem volna, ha Rosen elnököl, én inkább ügyvezetőnek tekintem magam ebben a szituációban és a vitás kérdések levezetésében fogok nagyobb szerepet vállalni.
- Az Ön pályája is versenygyőzelemmel indult 1979-ben, amikor megnyerte a Magyar Rádió zongoraversenyét. Ez a mostani megmérettetés is elindíthatja a győztest a nemzetközi karrier felé?
- Mindenképpen, hiszen az első helyezett reflektorfénybe kerül, de valójában ezzel veszi kezdetét az igazi munka. Ha valaki itt első lesz, akkor számos koncertmeghívásnak eleget téve be kell bizonyítania, hogy az itt nyújtott nagyszerű teljesítmény nem csak egyedi eset volt, és valóban helyt tud állni nemzetközi színpadokon is. Bizonyos szempontból könnyű versenyt nyerni. Utána talpon maradni: ez az igazi kihívás.
- Mint zongoraművész hogyan viszonyul Liszt műveihez?
- Személyes történetem fűződik Liszthez, akinek legtöbb darabjától, bizonyos kompozíciós jellegektől sokáig idegenkedtem, mert sokszor csak üres virtuozitást láttam bennük. Később azonban olyan felkérést kaptam, aminek nem tudtam ellenállni, de a műsorban csak Liszt-művek szerepelhettek. Ekkor kezdtem el kiindulópontot keresni és ekkor találtam meg Alan Walker háromkötetes opus magnumát, amelyet elolvasva valamiféle fény jelent meg az alagút végén. Rá kellett döbbennem arra, hogy Liszt rendkívül fontos ember volt, nemcsak zenei, hanem történelmi szempontból is. Elképesztően nagyvonalú, európai művész volt, aki mindenféle tehetségre nyitott volt és a benyomásait a darabjaiba írta és fektette bele. Ha nem a zongorista, a zongorázás felől közelítek, hanem az inspiráció, a körülmények, a történelmi közeg felől, akkor egészen mást jelent számomra mindez. Nekem ez adta meg a kulcsot Liszt művészetéhez.
hírlevél
