Klasszikus

Nagy vallomások egy nagy koncert előtt

2016.11.18. 15:05
Ajánlom
Rendhagyó volt az Amadinda és Presser Gábor hagyományos, szilveszteri közös koncertjének sajtótájékoztatója. Az elmúlt fél évben elhunyt barátokra, zenésztársakra is emlékeztek a jelenlévők.

Rácz Zoltán, az Amadinda Ütőegyüttes művészeti vezetője, a november 6-án elhunyt zsenire, jó barátjára, a 21. század egyik legnagyobb zenészére, Kocsis Zoltánra emlékezett:

Kocsis Zoli a színről színre látás isteni adományával volt megáldva. (...) Nem létezett olyan stíluskorszak az elmúlt háromszáz évből, amit ne értett volna azonnal. Neki semmilyen közvetítésre nem volt szüksége. Ha belenézett Bach Máté passiójába, Mozart Requiemjébe, vagy Bartók Concertójába, akkor ő színről színre látta azt a darabot. Színről színre látta, amit a szerző írt, csakúgy, mint a kulturális összefüggéseket. Ez egy isteni, gyermeki tulajdonság. Csodálkozott, hogy más ezt nem látja” - fogalmazott.

Amadinda

Amadinda (Fotó/Forrás: Kaiser Ottó)

Azt is elárulta, hogy Kocsis Zoltán volt az, aki először ismertette meg őt John Cage ütőkre írt műveivel, amelyből egy 200 oldalnyi paksamétát bocsátott az akkor alig 20 éves Rácz Zoltán rendelkezésére. Később Kocsis Zoltánnal hat lemezen rögzítették is John Cage életművét, ami az Amadinda legfontosabb munkái közé tartozik. Az Amadinda a szilveszteri koncerten is megemlékezik Kocsis Zoltánról.

Kortársak Kocsis Zoltánról

Kapcsolódó

Kortársak Kocsis Zoltánról

Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után november 6-án délután 64 éves korában elhunyt. A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész-karmesterről pályatársai osztották meg személyes emlékeiket.

Beszéde után a jelenlévők közösen meghallgatták Mozart A-dúr zongoraversenyének (K. 488) melankolikus 2. tételét Kocsis Zoltán interpretációjában. Tovább fokozta a drámai hangulatot Presser Gábor, aki emlékeztetett,

Somló Tamás éppen a sajtótájékoztató napján, november 17-én lett volna 69 éves.

Mint mondta, az idei közös zenélés egyfajta tisztelgés lesz az LGT egykori két tagja, az idén elhunyt Somló Tamás és Laux József előtt.

Az Amadinda és Presser Gábor idén 16. alkalommal ünnepli közösen a szilvesztert, minden évben egy különleges vendégművésszel kiegészülve, akik között Marton Éva, Vásáry Tamás, Karácsony János, Falusi Mariann és legutóbb Rúzsa Magdi is megfordult már. Idén a Bényei Tamás vezetésével 1985. óta működő, tavaly Kossuth-díjjal elismert Hot Jazz Band lesz a vendég. Holló Aurél, az Amadinda tagja kitért arra, hogy idén márciusban a MOMkultban koncerteztek első alkalommal a Hot Jazz Banddel, ami a legautentikusabb megközelítésben játssza a korai jazz különböző válfajait. A formáció újjáélesztette a 20. század első felének magyar tánczenéjét és műfajában nemzetközi összehasonlításban rendkívül sokoldalú együttesnek számít. Bényei Tamás lelkesen idézte fel Presser Gáborral kapcsolatos fiatalkori emlékeit:

Gyerekkoromban LGT-rajongó voltam, a szobám falán ott lógott a plakátjuk, sőt kitűzőt is rajzoltam magamnak Presser Gábor arcképéről. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen zenei közelségbe kerülhetek Pici bácsival” - árulta el. 

A nagy vallomásokat folytatva Rácz Zoltán elmesélte, hogy a nyolcvanas évek közepén Márta Istvánnál egy házibulin találkozott először Presser Gáborral, akit megkért arra, komponáljon az Amadinda számára egy számot. Ez lett a Drum Street Blues, amelyet 1989. június 2-án közösen adtak elő a Zeneakadémián. 1992-ben az Amadinda, az LGT és a Trio Stendhal közös lemezt készített Zörr címmel.

Amadinda - Presser Gábor

Amadinda - Presser Gábor (Fotó/Forrás: Kaiser Ottó)

A december 31-én 22 óra 45 perckor kezdődő koncert első részében a hagyományokhoz híven klasszikus műveket, köztük Ravel Szonatináját fogják eljátszani, az éjfél előtti perceket Bach zenéje tölti ki. Már az újévben egy Strauss-polkával folytatják, majd a koncert Presser Gábor és a Hot Jazz Band közreműködésével erre az alkalomra áthangszerelt LGT-számokkal fejeződik be. A tervek szerint ezek között eljátsszák majd az Úgy látlak című elfeledett LGT-dalt, a Trombitás Frédit pedig dixieland stílusban fogják előadni.

Az idei szilveszter alkalmából egy Amadinda-Presser szilveszteri emlékkönyv is megjelenik, amely fotókkal, koncertműsorokkal, kottarészletekkel, jegyzetekkel vezeti végig az olvasót a 2001 utolsó napja óta tartó sorozaton és CD-mellékletet is tartalmaz. A könyvben az elmúlt tizenöt év szilveszteri vendégeinek rövid írásai is olvashatóak. A könyvet Vető Gábor tervezte.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Könyv

Villa Esterházy: megnyílt az író egykori otthonából létrehozott alkotóház

A magyar kultúra napján adták át az Emőd utcában található épületet, amelyet egy éves felújítási munkálatok után a kezdeményezők tervei szerint a magyar irodalom barátai, elsősorban műfordítók vehetnek majd birtokba.
Zenés színház

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.
Könyv

Anarchisták, léghajók és Tesla – magyarul olvashatjuk Thomas Pynchon Ellenfényben című regényét

Március 10-én, a Jelenkor Kiadó gondozásában és Greskovits Endre fordításában jelenik meg Thomas Pynchon ezeroldalas regénye. Ez lesz az ötödik mű, amit kézbe vehetnek a magyar olvasók a titokzatos szerzőtől.
Klasszikus

Fénymásolóval készítettek videóklipet egy barokk áriához

A videóklip zenei anyaga Barbara Strozzi, a 17. századi itáliai női sztárszerzőjének megrendítő áriájára épül. Strozzi maga is énekelt és több hangszeren játszott. Tehetséges és termékeny komponista volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kérdésfelvetés hangokban – Magyar László nyerte az MMA szignálpályázatát

A nyertes, aki korábban jazz-zongoristaként is tevékenykedett, bruttó ötszázezer forintos díjazásban részesült. Alkotását csaknem száz pályamű közül választotta ki az akadémia zsűrije. 
Klasszikus ajánló

Meditatív és kifejező fortepiano-muzsika – folytatódik a Haydneum sorozata

A Haydneum fortepiano-sorozatának év eleji koncertjei a befelé figyelés, az elmélyülés és a finom zenei párbeszéd tereit nyitják meg. Négy különleges koncertet ajánlunk az évad második felére.
Klasszikus videó

Fénymásolóval készítettek videóklipet egy barokk áriához

A videóklip zenei anyaga Barbara Strozzi, a 17. századi itáliai női sztárszerzőjének megrendítő áriájára épül. Strozzi maga is énekelt és több hangszeren játszott. Tehetséges és termékeny komponista volt.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus interjú

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.