Klasszikus

Nagy zene, nagy előadó, nagyzenekar – Mahler, Kocsis, NFZ

2004.03.03. 00:00
Ajánlom
Az 1888-ban Budapestre érkező Gustav Mahler a Királyi Operaház igazgatójaként nagyívű reformokba kezdett, melyek során a művészi színvonalon kívül semmire nem volt tekintettel. Amikor hívei és barátai figyelmeztették, hogy ne menjen fejjel a falnak, ő csak annyit felelt, hogy „legfeljebb lyukat ütök a falon”. Kocsis Zoltán mahleri elszántsággal fogott neki néhány éve az „Állami” zenekar „Nemzetivé” alakításának, s nem egyszerűen lyukat ütött a falon, hanem ledöntötte azt.

Kezdettől fogva felesleges volt azon vitatkozni, hogy Kocsis tud-e vezényelni. Nem attól lesz ugyanis karmester valaki, hogy a kezében lévő pálcikát a művészképző oktatási segédanyagainak megfelelően mozgatja, hanem attól, hogy képes a keze alatt makulátlanul szóló zenekar segítségével a közönség számára közvetíteni a művet. Ha a mű megszólal, akkor teljesen mindegy – a hallgatónak legalábbis –, hogy a karmester milyen eszközökkel dolgozik a próbán, és mit csinál a koncerten. Örömmel jelentem, hogy vasárnap este a Zeneakadémián Mahler I. szimfóniája megszólalt – nem is akárhogyan. Pedig lassan indult a koncert. És itt nem a Parsifal-nyitány tempójára gondolok.

Kocsis örvendetes módon a főételnek megfelelően válogatta az előételeket: a koncert első felében elhangzott művek mind Mahler I. szimfóniájához kapcsolódtak – közvetve vagy közvetlenül. Noha Wagner operái közül egyedül a Parsifalt nem vezényelte soha – a Wagner-maffia az 1882-es ősbemutató után 30 évre megtiltotta a mű előadását Bayreuth-on kívül –, a katolizált Mahler számára meghatározóan fontos volt ez a furán vallásos misztériumjáték, partitúrájának mágiája pedig nagy hatással volt a fiatal zeneszerzőre. Vasárnap este a Zeneakadémián a Parsifal-nyitány minden hangja hibátlanul megszólalt, csak éppen a csoda nem történt meg, amiért az ember koncertre jár. Nem hiszem, hogy a mobilcsörgés okozta volna – amiért két műsorszám között meg is kaptuk a magunkét Kocsistól –: valószínűleg nem melegedett még be a zenekar és a karmester.

A mahleri érzékenységgel hangszerelt E-dúr Chopin-noktürn előadása sem hevítette fel a Zeneakadémia közönségét, s kurtán-furcsán hatott ez a néhány perces gyönyörű zene. Ha a párdarabja, a H-dúr is elhangzott volna, talán könnyebben megszokjuk a Mahler ruhájába öltöztetett Chopint. A hangszerelés egyébként ismét csak bizonyította, hogy Kocsis egészen kivételes ismerője a szimfonikus nyelvnek, s hogy az átiratai körül kialakult vita tökéletesen meddő. Nagyjából Busoni óta tudható, hogy a zeneszerző fejében megfogant gondolat lejegyzése már átirat, s hogy ettől az első átirattól a többiig sokkal rövidebb az út, mint az alapgondolattól a lejegyzésig. Chopin kései E-dúr noktürnje pedig számos helyen kíván szimfonikus hangszíneket, s polifóniájának gazdagsága is tökéletesen illik a nagyzenekarhoz. A noktürn kezdő dallama egyébként Mahler I. szimfóniájában a negyedik tétel melléktémájaként köszön vissza, s bár a filológia nem bizonyítja a közvetlen kapcsolatot, a két dallam zavarba ejtően hasonlít egymásra.

A koncert következő száma még az előzőnél is kurtább és furcsább volt. Kocsis Zoltán fölkonferált egy kisfiút, aki angyali hangon elénekelt két versszakot a Frère Jacques kezdetű francia népdalból. Ismert – és vitatott – e népdal kapcsolata Mahler I. szimfóniájának ironikus lassútételével, de valahogy túl didaktikusnak éreztem a gesztust, amivel Kocsis ezt az elcsépelt és nem túl szofisztikált dallamot a Zeneakadémia nagyszínpadára emelte arra a másfél percre. Aztán fokozatosan elkezdődött a valódi koncert.

Kocsis mellett egy jóképű, közvetlen, őszinte fiatalember lépett a színpadra, és mintegy negyed órán keresztül a szerelmi csalódásról énekelt. Nem tett hozzá semmit, nem ripacskodott, nem akart kitűnni a tehetségével: érzésekről beszélt és benyomásokról, a magány fájdalmáról és a természet gyógyerejéről, azokról a nagyon egyszerű – s talán épp ezért olyan emberi – gondolatokról, melyek Mahler saját szövegére írt ciklusában, a Vándorlegény-dalokban megjelennek. Markus Eiche hangja minden regiszterben tökéletesen szól és a magas fekvésben egészen varázslatos színt kap: vibráló érzékenysége és mély zeneisége tökéletesen illett a Mahler-dalokhoz. A piano részekben finoman kísérte őt a zenekar, a zajosabb helyeken azonban néha nehezen lehetett kivenni az énekhangot, s a hallgató szempontjából lényegtelen, hogy ebben az énekes, a karmester vagy a zeneszerző a ludas.

A koncert második felében aztán megtörtént a csoda. Mahler I. szimfóniájának szonátaformájú első tételében a visszatérés előtt közvetlenül van egy hely, ahol a vonósok kitartott dominánsszeptim akkordja s a négy ütőhangszeres pörgetése fölött a fafúvósok és a rézfúvósok (hét kürt, négy trombita, három harsona és egy tuba) irgalmatlan ramazurit csapnak különböző fanfár-motívumokkal. Bár a szimfónia előadása a tétel első felében is kifogástalan volt, ez a pillanat olyan energiákkal töltötte meg a termet, hogy a bekapcsolva maradt mobiltelefonok minden bizonnyal ott helyben kisültek. És a csoda az, hogy Kocsis Zoltán ezt az energiát a koncert végéig fenn tudta tartani.

A története során sokféle címmel, programmal és műfaji leírással ellátott I. szimfónia először az 1889-es budapesti ősbemutatón bukott meg. A korabeli közönség nem érthette meg ezt a sokféle elemből összegyúrt, töredezettségében egységes, monumentális művet. Mahler egyik legszemélyesebb alkotását a Vándorlegény-dalokban megírt szerelmi csalódás váltotta ki, bár mint Mahler fogalmazott később: „a szimfónia túlmegy ezen a szerelmi ügyön. A külső élmény csupán indítéka és nem tartalma a műnek”. Külső indíték és tartalom azonban sokszor egymásba olvad, s ennek egyik legszebb példája az, ahogyan a Vándorlegény-dalok zenei anyaga beáramlik a szimfóniába. A dalokon kívül megtaláljuk a szimfóniában a bécsi báltermek zenéjét, Mahler gyermekkorának zsidó melodikáját, madárhangokat és katonazene-töredékeket, mindezt pedig a magas művészet legnemesebb formájába öntve. A botrányos harmadik tétel, a hírhedt gyászinduló tompa kétségbeesése egy banális dallamra épülő, kísértetiesen osonó kánonban ölt alakot, hogy aztán a zárótételben a tomboló akarat diadalt arasson az életen. 1909-ben egy Bruno Walternek írt levelében írja Mahler e szimfóniáról: „Az olyasmi, mint a gyászinduló és a nyomában kitörő vihar, a teremtő ellen emelt vádnak tetszik”.

Talán túlzásnak tűnik, ha azt mondom, hogy ez benne volt Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok előadásában. Pedig attól volt igazán kiemelkedő a koncert, hogy a mintaszerű formálás, a kontrasztok végletekig fokozott élessége, a karakterek és tempók végiggondolt és organikus egysége, az első tételtől az utolsóig tartó fokozás mögött ez a mahleri gondolat húzódott meg. Aztán amikor a negyedik tétel végén a rézfúvósok – a partitúra utasításainak megfelelően – felálltak és hangszerük csövét kiemelték a zenekarból, s a D-dúr olyan erővel áradt a pódiumról, hogy a mellettem ülő néni önkéntelenül belekapaszkodott a szék karfájába, az jutott eszembe, hogy kevés csodálatosabb dolog van a világon, mint egy szimfonikus nagyzenekar. És a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nem csak méretében nagy.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták a legjobb magyar filmelőzetesnek járó díjakat

Az idei Arany Blende a zsűri szavazatai szerint A létezés eufóriája-trailerhez került, míg a közönségdíj az Apró mesék előzeteséé lett. Mutatjuk a nyertes videókat!
Vizuál

Angyallal a vállán – Hajduk Károly a Kult50-ben

Hisz benne Hajduk Károly, hogy a színész, amikor valami igazán lényegit érez meg szerepében, akkortól az a nehezen megmagyarázható „valami” kisangyalként ül a vállán, és játéka minden egyes pillanatában a fülébe sugdos. Hajduk Károly alakítását látva, minden bizonnyal ezt a segítséget is megkapta, amikor az Akik maradtak című, számtalan rangos elismerést begyűjtő film főszerepét forgatta.
Vizuál

Akár telefonról is bejárhatóak a Nyitott Műhelyek az idei Budapest Design Weeken

Online cukorvirág-készítés, környezettudatos esőkabát előállítás, vicces kerámiák vagy kézműves cipők műhelytitkai. Az idei Design Hét félig a netre költözött, így a nyitott műhelyekbe akár otthonról is bepillanthatunk! Mutatjuk, hogyan!
Színház

Kiosztották a MOST FESZT díjait

A legjobb monodrámát, stúdiószínházi előadást és a legjobb alakítást ismerte el a zsűri, de a közönségzsűri is osztott ki díjat.
Klasszikus

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kocsis Zoltán Emlékházat hoznak létre Budafokon

A 2016-ban elhunyt zongoraművész-karmester egykori lakóhelyén, a XXII. kerületben jön létre az emlékház több mint félmilliárd forintból.
Klasszikus hír

Arany Oroszlánt nyert a Concerto Budapest koncertfilmje Velencében

Szabó Stein Imre koncertfilmjét díjazták a Velencei TV Fesztiválon, amely májusban debütált a Mezzo TV-n. A Concerto Budapest és Gidon Kremer közös hangversenyét örökítette meg a felvétel.
Klasszikus hír

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin a Gramophone díjazottjai között

Kihirdették a rangos brit zenei szaklap 2020-as győzteseit.
Klasszikus magazin

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.