Klasszikus

Nagy zeneszerzők szerelmi életéről szól Bősze Ádám új előadássorozata

2019.09.17. 09:10
Ajánlom
Nem a komolyzenét akarja népszerűsíteni, célja csupán, hogy érdekes legyen. Új előadássorozatában a női szemszögre különös figyelmet fordítva beszél nagy zeneszerzők nagy szerelmeiről Bősze Ádám.

Tavalyi sorozata után, amely a Három Hollóban a zenetörténet halálos betegségeit vette sorra, vidámabb vizekre evez Bősze Ádám. A XII. kerületi Lóvasút kulturális központban Nagy zeneszerzők, nagy szerelmek címmel, havi egy alkalommal tart előadást 2019 szeptemberétől 2020 júniusáig.

Wagner, Mendelssohn, Puccini, Mozart, Brahms, Schumann, Britten, Liszt, Mahler és Beethoven lesznek az előadások középpontjában, de sok esetben nem véletlen, hogy a címekben csak a vezetéknév szerepel. „Ahol lehet, szeretném a témát a női oldalról megközelíteni – mondta Bősze a Fideliónak. –

Ha Schumannról lesz szó, szó lesz Claráról is, ha Wagner elnyomó szerelméről, akkor szeretnék Minnáról és Cosimáról többet beszélni.”

A nagy alkotók szerelmi élete, ahogy minden művészeti ágban, úgy a zenében is népszerű téma. Bősze Ádám szerint ugyanakkor ő nem népszerűsíteni szeretné a klasszikus zenét, egyszerűen csak érdekesnek tartja ezeket a történeteket. „Minden előadás előtt el fogom mondani, hogy ez – bulvár. Nem remélem, hogy az emberek majd ettől szeretik meg a klasszikus zenét, és az előadásaim nem helyettesítik a műélvezetet. Ettől senki nem jut közelebb Schumann zenéjéhez, az emberhez viszont igen. Van átfedés, de Robert vagy Clara Schumann zenéje megvan az én előadásom nélkül is.”

Az első előadásra szeptember 25-én este fél 8-kor kerül sor, és Wagnerről szól. Október 17-én Mendelssohn, november 20-án Puccini, december 28-án pedig Mozart a téma.

Közben amúgy fut a Varázsbolt is.

Folytatódik Bősze Ádám rádióműsora, a Varázsbolt

Kapcsolódó

Folytatódik Bősze Ádám rádióműsora, a Varázsbolt

A Bartók Rádió népszerű műsora, a podcastként is hallgatható Varázsbolt szeptember 8-tól ismét megnyitja kapuit.

A klasszikus zenének nem kell cégér!

Kapcsolódó

A klasszikus zenének nem kell cégér!

Lehet, hogy Bősze Ádámot nem kell senkinek bemutatni. Lehet, hogy néhányaknak igen. Ők azt hiszik, szerénytelen, amikor azt mondja, hogy szeretik a hallgatók. Zenetudós, antikvárius, műsorvezető, ráadásul hamarosan a második standup-estjével lép a közönség elé. Erről is kérdeztük.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Díjfelhívást tett közzé a Cziffra Fesztivál

A Cziffra György Fesztivál Balázs János művészeti vezető kezdeményezésére 2024 februárjában nyolcadik alkalommal adja át díjait Tehetség és Életműdíj kategóriában, valamint második alkalommal ítélik oda a Kreatív Művész díjat.
Klasszikus interjú

„Része vagyok egy nagyobb egésznek” – interjú Bucz Magorral

Immár tizenhat éve, hogy Junior Prima Díjjal jutalmazzák a fiatal tehetségek munkáját, az MVM Zrt. jóvoltából pedig jelentős anyagi támogatás és publicitás is jár az eszmei elismerés mellé. Ezúttal Bucz Magor zeneszerző mesél magáról.
Klasszikus hír

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.