Klasszikus

Nagyban játszanak az idei Mini-Fesztiválon

2012.01.27. 13:55
Ajánlom
A Magyar Zeneművészeti Társaság január utolsó hétvégéjén ismét megrendezi magyar kortárs zenei seregszemléjét a Müpában.

A fesztivált pénteken este Szokolay Sándor II. vonósnégyese, valamint Madarász Iván, Hollós Máté és Vántus István művei nyitják a Fesztivál Színházban, de az esten a legfiatalabb zeneszerző-nemzedék (köztük Horváth Barnabás, Tóth Péter, Bánkövi Gyula, valamint a Fischer Annie-ösztöndíjas Virágh András Gábor) darabjait is műsorra tűzték. Hollós Máté zeneszerző szerint a különböző generációk jelenléte teszi érdekessé és színessé a Mini-Fesztivált, amely a Korunk Zenéje és korábban a Budapesti Őszi Fesztivál mellett a magyar kortárs zene legjelentősebb fóruma a fővárosban. A fesztivál hagyományos, kamarazenei koncertekkel kezdődik, énekkari művekkel folytatódik és szimfonikus esttel zárul.

A szombat délutáni hangversenyen Szabó Ferenc János, Tornyai Péter és Rohmann Ditta közreműködésében Zombola Péter Virág voltam című kompozíciója csendül fel. (Az ifjú komponista műve a 2009-es Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyén a harmadik díjat kapta a nagyzenekari művek kategóriában.) A hangverseny után Hollós Máté vezetésével kerekasztal-beszélgetést rendeznek. Este pedig a THReNSeMBle koncertjén elhangzik majd egy budapesti bemutató - egy Kőszeghy Péter-darab - és két magyarországi bemutató is: Yannis Kyriakidestől a "paramyth" és Georg Friedrich Haastól a Sextet.

A vasárnapi nagyzenekari hangverseny első darabja a fesztivál egyik alapítójának, Durkó Zsolt emlékét idézi. Az Epizódok a B-A-C-H témára című művet 1964-ben első rádiófelvételére komponálta a szerző, aki egyébként ezzel a darabbal kitüntetéssel diplomázott le a római Santa Cecilia Akadémián a nagyhatású kortárs olasz zeneszerző Petrassi osztályában. A koncerten elhangzik továbbá Dubrovay László III. zongoraversenye és Gyöngyösi Levente II. szimfóniája. Az est szólistája Holics László lesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt

Kelemen Gáspár nyerte a XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny nagydíját, a megmérettetést november 29. és december 1. között rendezték Szombathelyen.
Vizuál

Ritka filmfelvételeken Rodin, Monet, Renoir és Degas

Láttad már Monet-t miközben vízililiomokat fest a kertjében, vagy Roden-t kőfaragás közben? Az 1915-ben készült felvételeken a művészettörténet meghatározó francia alakjait láthatjuk.
Színház

Neves színészek gyerekkori fotói a Rózsavölgyi Szalon adventi kalendáriumában

Szőke kislány egy karácsonyi ablakban, barna kisfiú macival a karjában – vajon felismeri őket? Segítünk: mindannyian a Rózsavölgyi Szalonban játszanak. Neves színészek gyerekkori fotóiból nyílnak a Rózsavölgyi Szalon adventi ablakai a facebook oldalukon.
Vizuál

A Töki 70 éves lett, és még mindig csak a szőnyegét akarja

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai színész, akiről kollégái, barátai azt mondják, a világ legkedvesebb, leglazább embere. Nem csoda, hiszen ő a Töki.
Klasszikus

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.
Klasszikus gyász

Elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész

Életének 96. évében elhunyt Meizl Ferenc klarinétművész, a Zeneakadémia nyugalmazott tanszékvezető tanára, Bácsbokod díszpolgára.
Klasszikus hír

Kelemen Gáspár nyerte az Országos Koncz János Hegedűversenyt

Kelemen Gáspár nyerte a XVI. Országos Koncz János Hegedűverseny nagydíját, a megmérettetést november 29. és december 1. között rendezték Szombathelyen.
Klasszikus hír

Igor Levit zongoraművész kapja a Nemzetközi Beethoven-díjat

Igor Levit zongoraművész kapja idén a tízezer euróval járó Nemzetközi Beethoven-díjat – jelentette be a Beethoven Akadémia.
Klasszikus virtuózok

A Virtuózok viharos sikert arattak a londoni Covent Gardenben

Magyarország klasszikus zenei tehetségkutatójának hat felfedezettjét látta vendégül a Londoni Magyar Kulturális Központ egy nagyszabású adventi koncerten.