Klasszikus

Nagykorú lett a Zsidó Nyári Fesztivál

2010.07.01. 11:08
Ajánlom
A zsidó hagyományok értelmében 13 éves korukban fogadja be a fiúkat a felnőtt közösség, a családok pedig ezt a jeles alkalommal örömnapot tartanak. Így az idei, 13. Zsidó Nyári Fesztivál a bár micvó jegyében zajlik.

A fesztivál keretében Dés László életműkoncertjeinek sorozatára kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Dohány utcai zsinagógában. A koncerteken olyan előadók tolmácsolásában hangzanak fel szerzeményei, mint Snétberger Ferenc, Somló Tamás, Udvaros Dorottya, Oláh Ibolya, Szalóki Ági és Póka Angéla. A sorozat egyik különleges estje lesz a Szó és zene című koncert, amelyen Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter, Spiró György és Závada Pál olvasnak fel írásaikból, a szövegekre pedig Dés László, Dés András és Barcza Horváth József a zene nyelvén reflektál.

Az idén tíznapos, augusztus 26. és szeptember 6. között megrendezendő Zsidó Nyári Fesztivál "nulladik napján" egy színházi előadás (Nádas Péter: Találkozás - Budapesti Kamaraszínház) és egy koncert várja a látogatókat. Utóbbi helyszíne a Dohány utcai zsinagóga, fellépője pedig balkáni, zsidó és cigány népzenéből álló műsorral a Boban Markovics Orkestar. Az eseménysorozat hivatalos nyitánya is itt lesz három nappal később. A Bár micvó örömünnepen Shai Abramson izraeli kántort hallhatják, valamint visszatérő vendégeket, Fekete László és Sándor György kántorokat, akikhez a Judrom Klezmer Gipsy Band és Balogh Ferenc csatlakozik vendégként.

A programok sorából kimelkedik a 100 Tagú Cigányzenekar Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország! című, zsidó zeneszerzők örökzöld dalaiból, operettjeiből és filmzenéiből összeállított koncertje, amelynek vendégei Polyák Lilla és Homonnay Zsolt. A címet a szervezők egy operettdaltól kölcsönözték, ami a Hamburgi menyasszonyban hangzik fel, zeneszerzője Vincze Zsigmond, szövegírója Kulinyi Ernő, akik mindketten zsidó származásúak voltak.

A klasszikus zenei koncertek idén sem nélkülözik a különlegességeket. Az izraeli Tafillalt Ensemble, a héber imádság és dal gyökereit kutatja három fiatal, újító szellemű izraeli zeneszerző és előadó, a világhírű magyar zeneszerző, André Hajdú The Floating Tower/Lebegő torony című ciklusából ad koncertet. Tavaly nagy sikert aratott a fesztiválzáró koncerten a fiatal izraeli származású csellista, Gavriel Lipkind.  A művész idén a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekarával ad közös koncertet, amely Ezio Bosso Mózes című művének magyarországi ősbemutatója lesz. A Rumbach utcai zsinagógában lép fel Korcsolán Orsolya hegedűművész, Kárászy Szilvia Kabbala és a művészet címmel ad koncertet, míg Polgár Judit zongoraművész és Barbara Fuchs svájci énekesnő dalestjén Viktor Ullmann, Mahler és Alban Berg művei hangzanak fel, és sor kerül egy táncelőadásra is. A Terített asztal Kulcsár Noémi és Fodor Zoltán koreográfiája, témája pedig a bár micvó és a zsidó esküvő tradíciója.

A fesztivál húzónevei közé tartozik még a könnyebb műfajokból László Boldizsár, Szűcs Gabi, Kozma Orsi, Csákányi Eszter és Hernádi Judit, Falusi Mariann ezúttal Kálmán Péterrel, Bernstein és Gershwin szerzeményeivel  lép színpadra, az operarajongókat pedig Papageno és a többiek várják Fodor Beatrix, Hábetler András, Szvétek László és Wiedemann Bernadett jóvoltából.

A Ráday Galéria, a Budapest Galéria, a Szlovák Intézet és a Rumbach utcai zsinagóga adnak helyet a kiállításoknak, a Gozsdu udvarban ismét lesz könyv- és kézműves vásár, a vidéki helyszínek pedig ebbe az évben Tiszafüred, Debrecen és Pécs lesznek.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Csak egy közös ügy létezik” – Beszélgetés Dinyés Dániellel

Dinyés Dániel egész életében különösen figyelt arra, hogy művésztársait lehetőségeihez képest segítse. Ennek hitelességét erősíti, hogy ő maga nem is szívesen beszél róla. Nemes gesztusairól kizárólag szűk környezete és az érintettek tudnak. 2022-ben a zeneszerző-karmester veheti át az Art is Business Fidelio-díját, amellyel azokat az alkotókat ismerik el, akik saját erejükből, ellenszolgáltatás nélkül támogatják a művészeti szektort.
Klasszikus

Szerb győzelem, magyar második hely a Bartók Világversenyen

A 24 éves Veljko Nenadić kapta az első díjat a 2022-ben komponistáknak meghirdetett megmérettetés gálaestjén, műve szerepel majd a jövő évi, hegedűsöknek szóló forduló választható darabjai között is. A második díjat Thomas Kornél kapta.
Klasszikus

Andrés Orozco-Estrada lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral

A zeneirodalom egyik legnépszerűbb zongoraversenye és szimfóniája, valamint egy varázslatos nyitány is felcsendül a Budapesti Fesztiválzenekar és a kolumbiai sztárkarmester, Andrés Orozco-Estrada decemberi koncertjein.
Vizuál

„Mindig rólunk van szó” – Hegedűs D. Géza a Néprajzi Múzeum kiállításáról

Európa egyik legkorszerűbb múzeumépülete, az idén felavatott Néprajzi Múzeum első, időszaki kiállítása a Megérkeztünk című tárlat. A legelső, 19. századi gyűjtésektől a legújabb szerzeményekig Hegedűs D. Géza színművész „kalauzolja” a látogatókat audio idegenvezetés formájában.
Plusz

Elhunyt Irene Cara, a Flashdance Oscar-díjas énekes-dalszerzője

63 éves korában elhunyt Irene Cara, a Flashdance című film Oscar-díjas énekes-dalszerzője – számolt be róla a BBC News.Az amerikai színésznő és énekesnő az 1980-ban bemutatott Fame című film főcímdalával is sikert aratott, de sokan ismerték meg a Flashdance című produkció dalszerző-énekeseként is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Andrés Orozco-Estrada lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral

A zeneirodalom egyik legnépszerűbb zongoraversenye és szimfóniája, valamint egy varázslatos nyitány is felcsendül a Budapesti Fesztiválzenekar és a kolumbiai sztárkarmester, Andrés Orozco-Estrada decemberi koncertjein.
Klasszikus hír

Szerb győzelem, magyar második hely a Bartók Világversenyen

A 24 éves Veljko Nenadić kapta az első díjat a 2022-ben komponistáknak meghirdetett megmérettetés gálaestjén, műve szerepel majd a jövő évi, hegedűsöknek szóló forduló választható darabjai között is. A második díjat Thomas Kornél kapta.
Klasszikus interjú

„Csak egy közös ügy létezik” – Beszélgetés Dinyés Dániellel

Dinyés Dániel egész életében különösen figyelt arra, hogy művésztársait lehetőségeihez képest segítse. Ennek hitelességét erősíti, hogy ő maga nem is szívesen beszél róla. Nemes gesztusairól kizárólag szűk környezete és az érintettek tudnak. 2022-ben a zeneszerző-karmester veheti át az Art is Business Fidelio-díját, amellyel azokat az alkotókat ismerik el, akik saját erejükből, ellenszolgáltatás nélkül támogatják a művészeti szektort.
Klasszikus ajánló

Olaszországban turnézott az Anima Musicae

Milánóban és Torinóban is vastapssal jutalmazta az olasz közönség az Anima Musicae Kamarazenekar előadásait, melyeken Takács-Nagy Gábor vezényletével és Balázs János zongoraművész szólóival Liszt és Bartók művei hangoztak el.
Klasszikus hír

Rangos amerikai építészeti díjat nyert a Magyar Zene Háza

Az idén januárban átadott épület számos európai elismerés után a tengerentúlon is sikert aratott, az Architecture MasterPrize versenyén díjazták a Liget projekt ikonikus épületét.