A klasszikus zene jövője sokak szerint Kína, mi is írtunk arról, hogy az országban rengetegen tanulnak hangszeren, a fiatal zongorista növendékek jórészének Lang Lang vagy Yundi Li a példaképe. A nyugati zenetanárok szerint a kínai diákok fegyelme, precizitása emberfeletti, azonban játékuk még csiszolásra szorul. Mégis, a nagy számok törvénye alapján is egyre több ázsiai muzsikus jelenik meg a nyugati koncertpódiumokon.
Kínában 2013 és 2017 között harminckettőről nyolcvankettőről nőtt a szimfonikus zenekarok száma, 2019-ben pedig a 140 éves Sanghaji Szimfonikus Zenekar lemezszerződést írt alá a Deutsche Grammophonnal.
Úgy tűnik, az országban egyre inkább megbecsülik a nyugati klasszikus zenét, pedig ez nem volt mindig így.
A kínai kulturális forradalom tetőzésének idején He Luting zeneszerzőt (1903-1999) élő tévéadásban kínozták meg, mert nem volt hajlandó kijelenteni, hogy degenerált zene Debussyé. Lu Hongen karmestert pedig azután ítélték halálra, hogy nyilvánosan széttépte Mao Ce-tung Vörös könyvecskéjét. Néhány tanú szerint Lu Hongen a cellában a kivégzésre várakozva a Missa Solemnist fütyülte, cellatársának pedig lelkére kötötte: ha kiszabadul, menjen el Beethoven sírjához, és mondja el, hogy kínai tanítványa az ő zenéjét fütyülte a halálra várva.
Debussy és Beethoven egykor tiltott gyümölcsök voltak Kínában. Ma egészen más a helyzet. A piac egyre bővül. Kínában mintegy 400 ezer zongorát vásárolnak évente, miközben az Egyesült Államokban ez a szám 30 ezer.
A jelenségre természetesen a hangszergyártók is rárepültek már. A Steinway & Sons zongoragyártó vállalat minden ötödik hangszerét Kínába adja el. A vállalat pénzügyi igazgatója, Benjamin Steiner szerint oda kell figyelniük arra, hogy az országban tanul a világ zongorista növendékeinek 60-80 százaléka.
A világ legnagyobb zongoragyára is Kínában van.
A Pearl River Piano Group mintegy 150 ezer hangszert készít évente – ez több mint 400 zongora egy nap! –, de ezeknek alig tíz százalékát szánják exportra.
Jó hír, hogy Kínában a közönség is fiatalabb, mint a nyugati világban: a hangversenyeken rengeteg a huszon-harmincéves, akiket vonz ez az új művészeti terület: a klasszikus zene.