Klasszikus

Napfényes tavasz – Bogányi Gergely a Pannon Filharmonikusokkal koncertezik

2022.04.25. 15:30
Ajánlom
Szükségünk van arra, hogy valami kirepítsen a hétköznapok ringlispíljéből, jó néha nagy érzelmeket átélni. Jó érezni, hogy élünk! A Pannon Filharmonikusok Napfényes tavasz című, május 6-i koncertjén a Müpa közönségét Bogányi Gergely zongoraművész és Bogányi Tibor vezető karmester invitálják egy „napfényes” estre.

Az egyik legkülönösebb szerelmi, érzelmi háromszög lenyomatát, azaz Johannes Brahms, Clara és Robert Schumann lélegző muzsikáját hallgathatjuk meg a pécsiek előadásában május 6-án 19.30 órakor.

A hangversenyt még különlegesebbé teszi, hogy először lép fel a Müpában a közel negyvenfős Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórus, Dobos László és Vass András művészeti vezetők irányításával.

Mi másról dalolhatnak, a szerelem zeng-zsong majd a hangversenyteremben Johannes Brahms Szerelmi dalkeringők című, elsőként megszólaló művében. Robert Schumann I. (B-dúr) szimfóniája hordozza a napfényes tavasz erejét, majd Schumann a-moll zongoraversenye csendül fel, amelyet Bogányi Gergely a tőle megszokott elképesztő érzékenységgel-erővel szólaltat meg. Az estet a női energia áramlása és női alkotások zárják, hiszen Clara Schumann Négy karakterdarabja  csendül fel végül.

Robert és Clara Schumann és Johannes Brahms a zenetörténet egyik legrejtélyesebb szerelmi háromszögét alkották. Robert és Clara szerelmének köszönhetjük Robert Schumann csaknem egész daltermését, Brahms pedig mindkettőjük barátja és szellemi társa volt,

aki Robert betegsége és korai halála idején szorosan Clara mellett állt, sőt, talán több is volt számára ennél, ugyanakkor, bár Clara Robert halála után negyven évet élt özvegyként, Brahms pedig egész életében nőtlen maradt, soha nem házasodtak össze.

Robert Schumann a romantikus zene egyik legkiemelkedőbb, legnépszerűbb képviselője, egyben korának egyik legnagyobb tiszteletben álló zenekritikusa is volt. Ő maga szerzett szimfóniát, dalt, zongoraművet, kamaraművet, és természetesen zenekritikákat. Felesége, társa, gyermekei anyja Clara Schumann zongoraművészként és komponistaként is komoly életművet hagyott maga után. Johannes Brahms a német romantika zeneszerző-óriása, örök érvényű muzsikája megkerülhetetlen.

Johannes Brahms és Clara Schumann sorsszerű találkozásának, illetve életre szóló, különleges kapcsolatának emlékét naplók, levelek, a zenetörténet őrzi. Valamint természetesen a muzsika!

1853-ban húszévesen kereste fel Brahms Düsseldorfban Robert Schumannt. A zenészházaspár azonnal ráismert Brahms bontakozó zsenialitására. Brahms végül beköltözött a Schumann-házba, életük végzetesen egymásba gabalyodott. Robert idegállapotának romlásával, betegsége alatt Brahms családfőként segítette a Schumann családot, majd Robert halála után lassan rájöttek, hogy kapcsolatuknak nem lehet jövője. Brahms végleg elhagyta a házat, de életük végéig kapcsolatban maradtak egymással, az asszony halála után egy évvel hunyt el a zeneszerző.

A Pannon Filharmonikusok estjén a három zseniális alkotó zenéjén keresztül bepillantást kaphatunk a regénybe illő élettörténetükbe, örök érvényű érzelmek lenyomata érinthet meg, ha nyitott lélekkel engedjük…

Napfényes tavasz

2022.május 6., 19:30

Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk itt és itt.

Jegyek vásárolhatók itt

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Bogányi Gergely (fotó/forrás: Pannon Filharmonikusok)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Liszt arcai: Liszt, a virtuóz

Liszt Ferencet, a 19. század legjelentősebb magyar zeneszerzőjét és a csodagyerekként induló, világhírű zongoristát az is ismeri, aki nem kifejezetten jártas a zenetörténetben. Ám Lisztet vétek lenne pusztán e két attribútum alapján beskatulyázni,
Klasszikus ajánló

Neves baszk zeneszerző működik közre az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusában

Ramon Lazkano a kurzus során tanítja a fiatal karmestereket és zeneszerzőket, emellett beszélgetést hallhat vele a közönség, a zárókoncerten pedig műveit is játszani fogják.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.