Klasszikus

Negyvenedik alkalommal rendezik meg Vácon a Régi Zenei Napokat

2024.05.31. 10:30
Ajánlom
A korhű muzsikálás magyar mesterei és világhírű szólistái többek között Johann Sebastian Bach és Dietrich Buxtehude remekműveivel várják az érdeklődőket június 29. és július 6. között a 40. Régi Zenei Napokon Vácott. Az egyhetes rendezvénysorozaton mesterkurzusokat is tartanak.

„A 40. Régi Zenei Napok arra vállalkozik, hogy újabb hidakat építsen a korhű muzsikálás mesterei és a világ minden tájáról hazánkba érkező hallgatók, azaz az ifjúság között” – mondta Karasszon Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Kultúráért Felelős Államtitkárság Művészeti Főosztályának vezetője a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

A koncertek mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a pedagógusképzésekre – melyek általános és középiskolai, valamint zeneiskolai tanárok számára is elérhetők lesznek –,

illetve a legmagasabb színvonalat képviselő mesterkurzusokra is – hangsúlyozta.

A Filharmónia Magyarország által szervezett, több évtizedes múltra visszatekintő programsorozaton hét mesterkurzust tartanak, melyekhez a világhírű közreműködők fesztiválkoncertjei társulnak – ismertette az eseménysorozatot Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója. Kiemelte: a kurzusokra – melyen többek között Elisabeth Scholl, Frédéric Haas, Simon Standage, Szokos Augustin és Vashegyi György is tanít – több mint ötven hallgatót várnak nyolc országból.

Vashegyi György, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus művészeti vezetője, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója aláhúzta, hogy a negyvenedik alkalommal megrendezendő fesztivál hiánypótló rendezvénynek számít, hiszen az országban egyedülálló módon magas színvonalú régizenei koncertekkel és mesterkurzusokkal várják az érdeklődőket egy héten keresztül.

20230708_Regizenei_zaro_AND_42-165331.jpg

A 2023-as Régi Zenei Napok zárókoncertje (Fotó/Forrás: Filharmónia Magyarország)

A programsorozat a váci Fehérek templomában veszi kezdetét június 29-én az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus fellépésével. A koncerten Johann Sebastian Bach és Dietrich Buxtehude művei csendülnek fel.

A Régi Zenei Napok mesterkurzusait vezető professzorok különleges kamarakoncerten mutatkoznak be július 2-án a Piarista Kilátó Központban.

Július 3-án a Régizenei kalandozások elnevezésű programon, a Püspöki Palota dísztermében tartott pódiumbeszélgetésen Vashegyi György lesz Kecskés Barbara vendége: a beszélgetés a régizene kulisszatitkai köré fog épülni. Július 4-én egy ritkán hallható viola da gamba együttes ad koncertet két kurzusvezető professzor, Nagy Réka és Vittorio Ghielmi vezetésével a Barátok templomában. Július 6-án a mesterkurzuson részt vevő hallgatók kamarakoncerten mutatkoznak be a Piarista Kilátó Központban, majd ezt követően a Fehérek templomában kerül sor a programsorozat zárókoncertjére: az esten Bart Van Reyn belga régizenei szaktekintély vezényletével Johann Sebastian Bach h-moll miséjét adja elő a Capella Savaria és a Purcell Kórus.

A Filharmónia Budapest Unikum bérlete részeként az évad során is számos zenei élményben részesülhet a közönség. Öt koncertet hallhatnak az érdeklődők a Zeneakadémián: november végén a Liége-i Királyi Filharmonikus Zenekar érkezik a koncertterembe, az előadást pedig Madaras Gergely karmester fogja dirigálni.  Decemberben és 2025 februárjában az Orfeo Zenekar és Purcell Kórus Vashegyi György vezényletével Johann Sebastian Bach, Joseph Haydn, valamint Ludwig van Beethoven műveit fogja előadni.

Az újévben kerül sor a Capella Savaria és Purcell Kórus részvételével szintén Vashegyi György dirigálása mellett George Friderich Händel Belshazzar című művének előadására.

A bérlet utolsó koncertje az Orgonák éjszakája programsorozat részeként valósul meg: ezen a hangversenyen három nagyszabású, orgonát és zenekart is felvonultató mű hangzik el,  három nemzetközileg elismert orgonaművész előadásában.

A 40. Régi Zenei Napok nyitó- és zárókoncertjei a Haydneum Magyar Régizenei Központ társszervezésében valósulnak meg.

Bővebb információk a váci rendezvénysorozat programjairól, valamint a Filharmónia Magyarország Unikum bérletéről itt érhető el. >>>

Fejléckép: Az Orfeo Zenekar és Vashegyi György (fotó/forrás: Raffay Zsófi / Filharmónia Magyarország)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.