Klasszikus

Negyvenkét kilométer német romantika

2016.02.02. 07:03
Ajánlom
"Ő századunk Mozartja, a legragyogóbb zenész, aki világosan látja korunk ellentmondásait, és az első, hogy ellentéteit feloldja" - írta Schumann Mendelssohnról, miután az utóbbi Lipcsébe szerződött. A német romantika két óriásának szentelte a Művészetek Palotája idei maratonját, melynek három utolsó koncertjét hallhattam.

Schumann II. (C-dúr) szimfóniája a klasszikus mértéktartástól a romantikus szenvedélyességig jut el a Nemzeti Filharmonikusok és Kocsis Zoltán előadásában. Az első tétel ostinato korálja, mely afféle Hommage à Bach, nem is enged más megközelítést, csak a mértéktartót; a szonátaformájú tételben különösen megkapó volt a poco vivace utasítást megelőző crescendo, és az Allegro ma non troppo egyre fegyelmezetlenebb lendülete.

Müpa-maraton 2016 - Nemzeti Filharmonikusok

Müpa-maraton 2016 - Nemzeti Filharmonikusok (Fotó/Forrás: Posztós János, Művészetek Palotája)

Fokozódó sodrással, pergő timpanikkal és nyugtalanító fúvósokkal csúcsosodik ki, győztes fanfárral végződik az első tétel, amelynek ívét Kocsis és zenekara nagyszerűen építették fel. A másodikban Schumann távolabb lép Bachtól, kinek műveivel ideje java részét töltötte a szimfónia komponálását megelőzően, de a második triórészben mégis felbukkan a B-A-C-H motívum. A zenekar beható mélységgel és nyugtalansággal interpretálta a csak tempójában, nem pedig hangvételében scherzószerű tételt, bátor vonósfutamokkal jutva a zárlatig. Az Adagio espressivo - mely egy kontrapunktív középrésszel megint csak a barokk mestert idézi -, a romantika egyik legszebb lassú tétele, ihletett dallamossággal szólalt meg, finoman formált hajlításokkal és dallamokkal. A koronát természetesen a zárótétel (Allegro molto vivace) helyezi a mű tetejére: a szimfónia műfajának minden mélységét és magasságát birtokló zenélést hallhattunk a Nemzeti Filharmonikusoktól, mely tételben egyben a zeneszerző is megszabadult ördögeitől egy szerelmes Beethoven-dallam által.

Müpa maraton 2016 - Michael Gees és Anna Lucia Richter

Müpa maraton 2016 - Michael Gees és Anna Lucia Richter (Fotó/Forrás: Posztós János, Művészetek Palotája)

Michael Gees minden bizonnyal céllövöldébe jár, vagy jókora bokszzsák függ a nappalijában, így amikor este nyolckor a zongorához ül a Fesztiválszínházban, hogy Anna Lucia Richter szopránénekesnőt kísérje, már semmi feszültség nem marad benne, amit Schumann dalciklusaiba fojthatna. Az op. 40-es Fünf lieder első két darabját ugyanis rendkívül halkan és lágy billentéssel játszotta, és csak a harmadik dalban (Der Soldat) szólaltatta meg erőteljesebben a zongorát. Különös frissességgel szólt a rövid ciklus záródarabja, a pehelykönnyen záruló Verrathene Liebe. A pianista egyébként leginkább egy jazz-zongorista benyomását kelti, akit színpadra küldtek egy halom klasszikus kottával: játéka elmondhatatlanul könnyed, nem kifejezés, hogy mennyire lezser és laza. Mégis pontos és kimunkált, hangsúlyaiban érzékeny, illetve kiváló untermann Anna Lucia Richter énekéhez, akinek hangja egy fiatal énekesnőhöz valóan csillogó és eleven, ezzel együtt bensőséges színezetű és világosan fókuszált. Hasonló jellemzők érvényesültek az op. 39-es Liederkreis című ciklusban is: Gees szinte impresszionista tablókká alakította a shumanni kottát, crescendói rövidek, ám annál tartalmasabbak voltak, Anna Lucia pedig kisasszonyi bájjal és jól eltalált színészi effektusokkal tolmácsolta a verseket. Kettejük együttműködésében, ha nem is kizárólagos, de érvényes interpretáció született.

Müpa-maraton 2016 - Budapesti Fesztiválzenekar

Müpa-maraton 2016 - Budapesti Fesztiválzenekar (Fotó/Forrás: Posztós János, Művészetek Palotája)

A Müpa-maraton nagy jutalomjátéka természetesen Fischer Iván Fesztiválzenekarának, illetve a Pro Musica Leánykarnak jutott, akik ambiciózus módon dolgozták fel Shakespeare Szentivánéji álmát. Ezúttal ahelyett, hogy a dráma kísérőzenéje lett volna Mendelssohn műve, a zene túlsúlyát enyhítették drámai betétek. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói üdítő humorral és szellemességgel állították koncertszínpadra a művet. A fiatal színésznövendékek ugyanis a zenekari tagokkal osztoztak a pódiumon, és ez újabb poénok forrásává is vált: Zuboly szamárfülét például két kürt helyettesítette, egy hegedűvonó kiválónak bizonyult a kard szerepében, Fischer karmesteri pálcáját pedig előszeretettel kérték kölcsön az ahhoz elég szemtelenek. Említést érdemel a rövid, de annál nagyobb meglepetésként érkező Latinovits-paródia, a kissé felesleges, de azért szép angolsággal megszólaló Heléna monológja.

A nyitány vibráló nyolcadhangjai a vonósokon, finom és könnyed hangsúlyokkal megformált dinamikája hírnevéhez méltó zenekarról tett tanúbizonyságot. Az enyhe glissando játékmóddal előadott, lefelé lépő duodecima előtti lélegzetnyi megtorpanás emlékezetes maradhat mindenkinek. Hiányt egyedül a némi unalommal előadott Nászinduló hagyott bennem - alighanem ez az agyonjátszott zenedarabok sorsa. Anna Lucia Richter mellett még egy énekesnő, Nora Fischer feladata volt a mezzoszoprán szólam. Eltérő karakterű hangjuk remekül egészítették ki egymást.

Müpa-maraton 2016 - Budapesti Fesztiválzenekar

Müpa-maraton 2016 - Budapesti Fesztiválzenekar (Fotó/Forrás: Posztós János, Művészetek Palotája)

A maratont Pukk szavai zárták - "Most uraim, jóccakát, fel, tapsra hát, ki jó barát!" -, és a kérésnek a Nemzeti Hangversenyterem zajos ünnepléssel tett eleget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

A Tetris játék zenéjére írt orgonadarabbal nyert a magyar művészhallgató

A rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán lett az első helyezett. A pályázatra többek között ausztrál, német és egyesült államokbeli alkotók nyújtottak be műveket.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.
Klasszikus ajánló

Elfeledett kincseket is hallhatunk a Haydneum Egyházzenei Fesztiválon

Május 30. és június 7. között a szakrális zeneművészet ismert és a nagyközönség előtt mindeddig rejtve maradt gyöngyszemeivel ismerkedhet meg az a zenerajongó, aki ellátogat az Egyetemi templomba.