Többször elmondtátok már, hogy a zenei kiteljesedésetek szempontjából a Kelemen Quartet a legfontosabb számotokra. De ha így van, hogy tudtatok külföldre költözni, miközben a vonósnégyes másik fele itthon maradt?

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás (Fotó/Forrás: Emmer László)

Kokas Katalin: Valóban gond lenne, de mivel a vonósnégyesünk egyik tagja, Fenyő Laci már tizennyolc éve Németországban él, így korábban is komoly szervezést igényelt, hogy együtt tudjunk gyakorolni. Tulajdonképpen most még egyszerűbb is lett a dolgunk, mert mindössze másfél órára lakunk egymástól, így csak Homoki Gábornak kell kiutaznia, ha itt próbálunk. Ha meg Magyarországon koncertezünk, akkor mi megyünk pár nappal korábban haza. Ilyenkor általában már a következő koncert műsorát is elkezdjük gyakorolni, vagyis szinte éjjel-nappal játszunk, napokon keresztül.

Más vonósnégyesek rendszeres időközönként gyakorolnak, ti pedig mindig csak a koncertek előtt? Vagy hogy kell ezt elképzelni?

Kelemen Barnabás: Úgy, hogy van az életünkben egy vonósnégyes, de nem a vonósnégyes az életünk, ugyanis ez nem tölti ki a teljes életünket, még ha a szívünket be is tölti.

KK: De ettől szerintem nem vagyunk kevesebbek azoknál a vonósnégyeseknél, akik a napi nyolc óra gyakorlást szigorúan tartják, hanem talán többek, és gazdagabbak is vagyunk, mert a zenekarunk minden tagja kipróbálja és éli a szólista életét is. Barnabás legutóbb egy turnéról esett be a quartet próbáira, és a budapesti koncert után másnap már Csajkovszkij hegedűversenyét játszotta Örményországban. Fenyő Laci szintén másnap adott szonátaestet Németországban, előtte pedig két héten át csellóversenyeket játszott. Mindannyian így vagyunk ezzel, és ezáltal teljesen más rezgésen működünk, mintha mindig csak ugyanazt csinálnánk. Szerintem ez izgalmas. Ráadásul ezen felül mindannyiunknak fontos a tanítás. Barnabás negyedik éve tanít a kölni főiskolán hegedűt, míg a Zeneakadémián kamarazenét, én hivatalosan a Zeneakadémiáról mentem szülési szabadságra a féléves Olga miatt, Laci tanszékvezető a karlsruhei egyetemen, Gábornak pedig magántanítványai vannak.

Kapcsolódó

Család és muzsika

Legyen ott Kelemen Barnabás családjának, továbbá a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának közös hangversenyén november 10-én a Pesti Vigadó Dísztermében!

Nem is értem, hogy tudjátok mindezt összeegyeztetni.

KK: Hát... rugalmasan! És nyitottan egymásra. Nincs arra időnk, hogy kőbe véssük a vonósnégyes próbáján kigyakorolt technikákat, csak arra, hogy kizárjunk bizonyos lehetőségeket, és belőjük az irányokat. Innentől amikor játszunk, az mindegyikünk számára egy különleges utazás.

Hogyan tudjátok ennyi felé szakadva élni az életet? Nem kell lefektetni a prioritásokat?

Kelemen Barnabás és Kokas Katalin két gyermekükkel (Fotó/Forrás: Emmer László)

KK: Az elsők a gyerekek.

KB: Miattuk is költöztünk Németországba, hogy amíg Kati a picivel itthon van, és amúgy sem tanít, a két nagyobb anyanyelvi környezetben tanuljon németül. Csak egy-két évre tervezünk maradni, és közben amúgy sem lakhattunk volna az otthonunkban, mert beázott, és fel kell újítani. És innen minden közel van, az európai városok is, Budapest is mindössze másfél óra.

Hogyan alakult ki, hogy nektek ennyi mindennel kell foglalkozni, és nem a kitaposott úton haladni?

KB: Nekem már nagyon korán, a középiskolában is fontos volt, hogy átadjam a tudásomat, akkor persze még csak az osztálytársaimnak, ha kérték, ha nem. Aztán 17-18 évesen elkezdtem versenyezni, jó eredményeket értem el, és amikor interjút kértek tőlem, mindig hangsúlyoztam, hogy nekem a vonósnégyes legalább olyan fontos lesz az életemben, mint a szólista karrier. De akkor még meg kellett találni hozzá a partnereket. Természetesen a szólókoncertezés is fontos, és ha az embernek lehetősége van rá, bolond lenne veszni hagyni. A lényeg, hogy kezdettől fogva nem egyetlen cél lebegett a szemem előtt, hanem több. És ez Katival is így volt: amikor megnyerte a Szigeti-versenyt, tele volt a naptárja felkérésekkel.

KK: Csak épp két hétre rá már a legnagyobb lányunkkal, Hannával voltam állapotos, ezért a szólókarriert háttérbe kellett helyeznem. Ha két hegedűművész van egy csárdában, az egyiknek muszáj egy lépést hátrébb lépnie, különben káosz alakul ki. De hozzá kell tennem, most nyáron, amikor Olga megszületett, tíz nappal később már egy olasz turnén játszottunk a vonósnégyessel. Persze Olga jött velünk, hiszen a mai napig kizárólag anyatejen él. Szerencsére Hanna már van olyan nagy, hogy segít, amíg színpadon vagyunk.

A teljes interjút itt olvashatja.