Nem bánja, hogy bariton

A mostani a hatodik évadja az Operaházban. Magánénekesként hogyan érzi magát?
– Nincs okom panaszra. Az első szezonomban nem egy új előadásban, köztük a Falstaff, Figaro házassága, A denevér produkcióban szerepeltem, ezeken kívül pedig több darabba be kellett állnom. Nem volt elég bariton, így kerültem ide.
– Igaz, hogy nem is akart operaénekes lenni, ezért elég későn kezdte meg az énekesi stúdiumokat?
– Viccesen azt mondhatnánk, mások akarták, hogy énekeljek. Oboa szakon végeztem a szegedi konzervatóriumon. Be kell vallanom, nem szerettem, ezt meg is mondtam a tanáromnak, Meszlényi Lászlónak, aki, ha felvételizek, a főiskolán is tanított volna. Engem akkor a filozófia, a teológia jobban érdekelt. Egerbe és a budapesti Hittudományi Akadámiára jártam be órákat hallgatni.
– Valami kötődése csak volt az énekléshez.
– Olyanformán, hogy tizenkét éves koromtól kezdve gyakran helyettesítenem kellett édesapámat, aki másodállásban kántor volt Csongrádon, szülővárosomban. Édesapámnak magas, világos bariton a hangja, nekem megmélyült sötétre. Megesett, hogy mise rendelésekor a plébánostól „az öreg kántort” kérték. No, hát az én voltam. Még rá is sötétítettem, amit a főiskolán Sinkó György nem győzött lemetszegetni. Tulajdonképpen azért is akartam mélyíteni a hangomat, mert Székely Mihály és Gregor József basszusa nagyon tetszett. Amikor kiderült, hogy bariton vagyok, már nem is érdekelt az énekesi pálya. Kerestem a helyemet. Elvégeztem a budapesti Mátyás-templom kántor-karnagy képzőjét, közben öt évig Szentesen és Makón a mentőszolgálatnál dolgoztam. Végül 1987-ben mégis nekifogtam a főiskolai énekszaknak, amikor indult egy levelezőhöz hasonló képzés.
– Szegedre Gregor József hívta meg az első szerepére. Milyen emlékeket őriz a színházról, a késői pályakezdésről?
– Áldom a sorsomat, hogy odakerültem. A fővárosban sem mód, sem idő nincs arra, hogy egy pályakezdőnek megtanítsák a szakmát, vagy hogy gyakoroltassanak dolgokat. Ezért is tartom nagyon jó ötletnek az Operastúdió kezdeményezését. Vidéken nincs stúdió, hanem a dolgok természetes velejárójaként a fiatalokat fokozatosan beletanítják a szakmába. Harmincévesen, kezdőként, velem is ez történt. Jó iskola volt a szegedi.
– Mikor debütált Budapesten?
– Ha nem csalódom, második éve énekeltem már Szegeden, amikor Pesten az összes lehetséges Marcel lebetegedett. Én akkor éppen játszottam a Bohéméletben, be tudtam ugrani.
– Más városokban is gyakran vendégeskedett.
– Például Debrecenben. Egyébként ott is jobbára operettet, musicalt játszanak. Szerencsémre külföldi meghívásoknak (hollandiai, belgiumi, spanyolországi szereplések) is eleget tudtam tenni.
– Valóban nem lehet oka panaszra. A sokat foglalkoztatott operaénekesek egyike. Már-már túl sok az a feladat, amit kap, nem gondolja?
– Tavaly tényleg rengeteget dolgoztam. Idén harmincnyolc előadásban kilenc szerep megformálásával veszek részt, közülük kettő számomra teljesen új. Az elmúlt évben nem is az előadásszám, a négy új szerep betanulása jelentett gondot. Tulajdonképpen a színházak közötti ingázás is tavaly óta szűnt meg, a budapesti kötöttségek miatt.
– Nem hiszem, hogy sajnálja, hiszen többgyermekes családapa, ráadásul Csongrádról jár dolgozni.
– A koncerténeklésből is ezért vállalok keveset.
– Már nem bánja, hogy „csak” bariton lett?
– A basszisták jobban be vannak skatulyázva. A hangterjedelmem lefelé most is megvan, de a hangszínem egyértelműen bariton.
– Milyen új szerepekben láthatjuk idén?
– Készülőben van egy Prokofjev-premier. A tüzes angyal, amit Kovalik Balázs rendez. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon és Szegeden játsszuk majd. Csak nem tudom, mi lesz belőle, merthogy még a teljes kottaanyag nincs a kezünkben és elvileg két hét múlva próbáljuk. Öt felvonás, ismeretlen, irgalmatlan sok anyag. Az operaházi évad utolsó, orosz nyelvű bemutatójában, A pikk dámában is részt veszek.
– Előfordult, hogy olyan figurát kellett alakítania, amely nagyon nem állt közel az egyéniségéhez?
– A Bánk bánból Petúr. Már nem is éneklem, Tiborcot viszont szeretem. Közel állnak hozzám a Verdi-szerepeim és a Mozart-figurák: Don Giovanni, Leporello, Figaro.
– Rossini borbélyáról mi a véleménye? Milyen instrukciót kapott Szinetár Miklóstól?
– Remek a figura, ha a belépőt jól megcsinálja az ember, utána nagy baj már nem lehet. Hagyományos a rendezés, persze, vannak benne „aktuális” dolgok, például Visa-kártya. A hangsúly erősen azon van, hogy minden a pénz körül forog.