A Für Elise mindig is izgatta a tudósok fantáziáját, de a kutatások eddig a zongoradarab titokzatos ihletője körül összpontosultak, mígnem tavaly kiderült, hogy Elisabeth Röckel szopránénekesnő, a Fidelio egyik szólistájának húga lehetett a múzsa. Az ifjú hölgy iránt, aki később E. T. A. Hoffmann Don Juan című novelláját ihlette, az 1810-es évek táján állítólag Beethoven komolyan érdeklődőtt.

Luca Chiantore nyolc éve kutatja a zongorapedagógiai alapműként, kaputelefon-zeneként és mobiltelefon-csengőhangként is komoly karriert befutott a-moll bagatell keletkezéstörténetét. A milánói zenetörténész (könyvformában is megjelent) doktori disszertációjában nem kevesebbet állít, mint hogy a Ludwig Nohl által 1865-ben megjelentetett első kiadás alapjául szolgáló, Therese Malfatti tulajdonában álló állítólagos kézirat nem is létezett. A szemfüles közreadó - így Chiantore - jóval Beethoven 1827-ben bekövetkezett halála után tett szert Münchenben egy csokor autográf vázlatra, s azok alapján állította össze a zongoradarabot.

Olyan vázlatlapot a bonni Beethoven-archívumban is őriznek, amelyen a Für Elise-re emlékeztető motívumok olvashatók (ez 1810-ből származik, a vázlatlapon ugyanis az Egmont-kísérőzenéből is szerepelnek részletek). Ám a Ludwig Nohl által kiadott, a híres "Für Elise am 27. April zur Erinnerung von L. v. Bthvn" ajánlással ellátott kézirat azonban már a nyomdába adáskor sem volt meg. Luca Chiantore szerint ezen nincs is mit csodálkozni: a darabot nem Beethoven, hanem a másik Ludwig írta, csak éppen a közkézen forgó vázlatlap bizonyító ereje miatt nem merte saját nevén megjelentetni.

Arra jobb nem is gondolni, mi van akkor, ha az ajánlás is csak úgy származik Beethoven kezétől, mint maga a mű... 

Beethoven: Für Elise - km.: Hegedűs Endre (zongora)