Klasszikus

Nem csak a folklór virágzik a határon túl

2004.10.26. 00:00
Ajánlom
Kiszámítható finanszírozást szeretne a Vendégségben Budapesten című programsorozatot csaknam egy évtizede szervező Égtájak rendezvényszervező iroda. Goldschmied József programigazgató szerint ellenkező esetben veszélybe kerül a több tízezer embert megmozgató ifjúsági, színházi és összművészeti fesztiválsorozat léte, mely a határon túli magyar művészet egyik fő hazai bemutatkozási lehetősége.

A kulturális tárcához tartozó háromfős Égtájak rendezvényszervező iroda majd tíz éve küzd azért, hogy a határon túli magyar színházak, illetve más művészeti csoportok bemutatkozhassanak Budapesten. Az évek során mind a 16 határon túli társulat vendégszerepelt a fővárosban, több tíz ezer színházszerető ember örömére. Goldschmied József programigazgató azonban nem csak erre, hanem az 1996 óta megrendezett határon túli magyar fiatalok találkozóinak létrehozására büszke. A rendezvény keretében nem csupán a környező országokból érkező tizenéves fiatalok hozzák el Magyarországra kultúrájukat, hanem a tíz napos közösségi együttlét keretében lehetőségük nyílik megismerni egymás szellemi hátterét, gondolkozásmódját is, és nem utolsósorban az anyaországot, különösen Budapestet. "Programjaink nem csupán a népművészetre korlátozódnak, le kell számolni azzal az előítélettel, hogy a határokon túl csupán a folklór virágzik. Egy évtized alatt, azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy számos területen - színházművészet, komolyzene és dzsessz - európai színvonalú alkotások születnek." Az idén nyáron lezajlott Vendégségben Budapesten programsorozat a Balassi-emlékév köré rendeződött, hagyománnyá vált ugyanis, hogy egy-egy évforduló, ünnep áll a gyújtópontban. Emellett mindig valamely tájegység kultúrája is kitüntetett szerepet kap, idén Horvátországon volt a sor.

A színházi társulatok bemutatkozása és az ifjúsági találkozó mellett tavaly összművészeti kulturális fesztivállal bővült az Égtájak palettája, melyen egy-egy határon túli régió mutatkozhat be professzionális és ifjúsági együttesek révén. A programigazgató tervei között szerepel, hogy a színházi társulatok a jövőben vidéki helyszíneken is megjelenjenek. "A budapesti színházi vendégjátékokkal párhuzamosan - viszonylag csekély összegből - meg lehetne szervezni a vidéki bemutatkozást - véli a programigazgató - csakhogy a sikerek ellenére szűkül a programok költségvetése." Szintén a jövőbeli tervek között szerepel anyaországi produkciók eljuttatása a határon túli területekre, hiszen az ott élő közel hárommillió ember igényli ezt. Az Égtájak rendezvényiroda formálisan a Hungarofest Kht-n belül működik, de a három fős stáb fizetésében és az iroda fenntartásában ki is merül a támogatás. A programok megvalósításához szükséges forrásokra minden évben pályázni kell. "Bár működésünk folyamatos, költségvetésünk alig tervezhető, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy megkapjuk-e a pályázati forrásokat. Ha meg is kapjuk, gyakran nem időarányosan folynak be a szükséges összegek. Ez az ideiglenesség elfogadható volt a kezdetekben, de mára már egyre kevésbé vállalható." Több érintett tárca - kulturális, oktatási, külügy, gazdasági - illetve a Főváros és a Határon Túli Magyarok Hivatalának összefogásával elő lehetne teremteni a száz milliós költségvetés felét, a fennmaradót pedig pályázatok, szponzorok segítségével - véli a programigazgató.

Az állandó bizonytalanság ellenére mégis évről-évre további elemekkel bővül a kínálat, 2004-ben határon túli településeken is szervez fesztiválokat az iroda. Nagy sikerrel zárult nemrégiben a romániai Szárhegyen a reneszánsz Lázár-kastélyban, Balánbányán és Szamosújváron, valamint a kárpátaljai Eszenyben rendezett fesztivál, decemberben kerül sor hasonlóra Zentán. Goldschmied József szerint nem szabad zárványként kezelni a határon túli művészetet, hanem törekedni kell arra, hogy a különböző régiók és az anyaország, illetve régiók és régiók között kölcsönös kulturális kapcsolat épüljön ki.

Soóky Éva 8 éve, a Bárka Énekegyüttes résztvevőjeként került kapcsolatba a Határon túli magyar fiatalok találkozójával, azóta az Égtájak szervező iroda felvidéki programszervezője lett. Elmondta minden évben 90-100 fiatal érkezik Budapestre Szlovákiából. A meghívandó közösségek kiválasztásában a minőség a legfontosabb, de figyelembe veszik az egyes térségek veszélyeztetettségét is.

A Vendégségben Budapesten rendezvénysorozattal a fővárosi önkormányzat és a kulturális minisztérium azt mutatta meg, hogy a határon túli kultúra bemutatását nem kötelező feladatként vagy kuriózumként kezeli. A határon túli művészek számára az jelentette a legnagyobb elismerést, hogy piaci alapon is megmérettethették magukat a budapesti közönség előtt - véli a Zentai Közművelődési Központ igazgatója, Hajnal Jenő.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.
Klasszikus üvegplafon

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?