Ebben az összefüggésben öntudatlanul megfogalmazódó kultúrtörténeti irányokról és tendenciákról beszélünk. Az is pozicionálási kérdés, hogy a szakterületen belül a kor, a stílus szemüvegén át látjuk a művészt, vagy pont fordítva, a kor vagy a stílus azanosítható egy szerzővel. E kultúrtörténeti metszéspontokat a magyar hangszerészetben néhány ember reprezentálja, de leginkább Nemessányi Sámuel életműve. Róla tartja azt a tudományos közvélemény, hogy halála után több hangszerét átcímkézték leleményes kereskedők, Guarneri del Gesú mestercédulákat gyártva és újra piacra dobták, többszörös áron eladva azokat. Ezért tartja magát az az egyébként igen nehezen bizonyítható vélekedés, hogy Nemessányi halála után a nemzetközi hangszerpiacon nőtt a Guarnerik száma és csökkent a Nemessányiké. 

A kezdetek 

A mindössze 44 évet élt, kilenc gyermeket nemzett Nemessányi Sámuel (1837-1881) eredendően nem is hangszerésznek készült, az elszegényedett felvidéki nemesi család sarját édesapja üvegfúvónak szánta, akit a fa jobban érdekelt, ezért 18 évesen Pestre jött műbútorasztalosnak tanulni. Sorsszerű, hogy az akkor rendkívül népszerű Schweitzer műhely közelében kezdte meg tanulmányait. Zach Tamás, Schweitzer tanítvány karolta fel Nemessányit, akit a források szerint mind a két mester tanított. Zach Tamás egyébként 1857-ben vette át Schweitzer műhelyét - amikor Nemessányit pártfogásába vette, már jelentős vonós hangszerkészítőnek számított az egyébként szintén saját döntése alapján, felnőtt korában hangszerkészítővé vált molnár.

Schweitzer János érdeklődése a cremonai iskola felé fordult, Amati és Stradivari jegyeit próbálta munkáiba integrálni, a feltaláló jellegű alkotó állítólag valóságos műhelyt rendezett be svábhegyi villájában az olasz lakkok tanulmányozása érdekében. A magas plasztikájú, bensőséges hangú osztrák és német hangszerek korában Schweitzer cremonai irányultsága friss szemléletet képviselt, a vonós hangszerkészítés új korszakát, a kópiakészítés időszakát előlegezte meg. Ebben a szellemi műhelyben kezdett tanulni Nemessányi. A nagy mesterrel, Schweitzerrel ellentétben nem kutatta a nagy olasz hangszerek titkát, és nem integrálni akarta azok eredményét, hanem az elsők között kópiákat készített. Az akkoriban megszokott négy év helyett három év alatt befejezte tanulmányait, majd egy évre Prágába ment az egyébként szintén Schweitzer tanítvány Sitt Antalhoz, ahol olasz hangszereket tanulmányozott és restaurált egy éven keresztül.

A szegedi korszak 

Visszatért Magarországra, rövid idő elteltével végül Szegeden kezdte el hazai pályáját, feleségül vette a városi székesegyház orgonistájának lányát, Boldizsár Annát. Műhelyét elhalmozták megrendelésekkel, megbecsülés övezte az egészen fiatal, 25 éves hangszerkészítőt. Életmódja nagyon hasonló volt Guarneri del Gesúéhoz, képtelen volt a polgári élet nyugalmára, a szegedi megbecsülésből utazgatásokkal, munkákkal menekült el, sok városban feltűnt, dolgozott egy ideig, majd továbbment.

Pesten 

Pestre többször hívják, az akkoriban nemzetközi központtá váló város pezsgő zenei élete kiváló közeg volt a zseniális hangszerkészítő számára, aki 1863-ban megkapta a Pesti Hangszerkészítő Céh mesterdiplomáját és felköltözött Pestre családjával együtt. Nemsokára átköltözött a Gránátos utca 4-be, ahol műhelye rendkívül sikeres lett, neves muzsikusok, zenetanárok, cigányzenészek és amatőrök egyaránt jártak hozzá. A jól működő hangszerészt a Boldizsár család is támogatta, akin ebben az időben már kiütközött mértéktelen és szélsőséges életmódja, ivott, költekezett, rászoruló barátainak folyamatosan kölcsönöket nyújtott. Felesége egészen korán, 1870-ben váratlanul meghalt, Nemessányi négy gyermeke Szegedre került a nagyszülőkhöz. Akkoriban együtt dolgozott segédjével és munkatársával Bartek Edével, akinek elvette a húgát, Annát. Az esküvőt Szegeden tartották, a Boldizsár család támogatásával.

Ismét elkezdett dolgozni, megint rendkívül népszerű lett és ismét folytatta szélsőséges életmódját, amit felesége nem bírt tovább - két gyerekkel hagyta ott a hangszerkészítőt. Szepessy Béla, az akkor hosszabb ideje vele dolgozó tanítvány is otthagyta Nemessányit, akit ismét a Boldizsár család karolt fel. Az anyós bérelt neki lakást, intézte a háztartás vezetését - műhelye pedig ismét fellendült. Szalonjában neves muzsikusok és művészek fordultak meg. És megint elkezdődtek a kilengések, az anyós végül visszament Szegedre a vagyon maradékával, hogy legalább a négy gyerek nevelését biztosítani tudja. Ezt követően bátyjának özvegyével költözött össze, ebből a kapcsolatból két gyermek született. Érdekes, hogy Nemessányira nem tudtak haragudni, még a Boldizsár családdal is helyreállt a kapcsolata. 1881 tavaszán összeesett az utcán és rövid szenvedés után meghalt, mindössze 44 évesen.

A mester 

Nemessányi a romantikus művész archetípusa: amikor elfogta az ihlet, kizárt mindenkit a műhelyből, szakadatlanul dolgozott, miközben a kintiek csak éneklését, fütyörészését hallották. Még a családtagjait sem engedte be, a lázas tevékenység eredményeként jöttek létre a legnagyobb Nemessányi hangszerek. Utána hetekig nem dolgozott, kezébe se vette a szerszámokat. 

A hangszerek 

Anyagválasztásában nem ismert megalkuvást, csak a legjobb minőségű fákkal dolgozott, sokszor egészen el tudta vékonyítani a tetőt, a szakirodalom ismer 2,2 mm-es példányokat is. F nyílásai kecsesek, határvonalaik egészen élesen rajzolódnak ki a tető ritmikus geometriájából, a csúcsok bátrak és ragyogóan illeszkednek, a plasztikák harmonikusak. Szerette a sötét tónusokat, nagyon ritkák a világos színvilágú Nemessányi hegedűk. Csigái egészen gyönyörűek, a mozgalmas formák és ívek tökéletes lezárásai a nyaknak.

Nemessányi reprezentálja a magyar hangszerkészítési innovációt és egyediséget. Amikor a magyar hangszerészetre gondolunk, akármennyi név is jut eszünkbe, az egyik biztos Nemessányi lesz.

www.hzo.hu