Klasszikus

Nemzetközi díjat nyert Fülei Balázs lemeze

2022.10.21. 13:00
Ajánlom
Christmas with Franz Liszt című lemezéért Fülei Balázs vehette át idén a Liszt Ferenc Társaság Nemzetközi Hanglemez Nagydíját, amellyel minden évben a Liszt műveit leghitelesebben tolmácsoló előadókat jutalmazzák. A díjátadó ünnepséget október 20-án este rendezték meg a Zeneakadémia Nagytermében.

Az elmúlt negyven évben olyan zongoristák szerepeltek a díjazottak között, mint Alfred Brendel, Vladimir Horowitz, Maurizio Pollini, Kocsis Zoltán és Ránki Dezső. A zsűri idén tizenhárom lemez közül választotta ki, hogy mely albumok kapják meg a díjat: Fülei Balázs mellett a francia orgonaművész, Olivier Latry lemezét, valamint Konstantin Krimmel és Daniel Heide albumát ismerte el a zsűri, Goran Filipec lemeze pedig elismerő oklevélben részesült. Fülei Balázson kívül idén más magyar művész nem nyerte el a rangos elismerést.

Fülei Balázs díjnyertes CD-jének anyaga élő koncertfelvétel, 2019 decemberében, a Zeneakadémia Nagytermében rendezett, Karácsony Liszt Ferenccel című hangverseny műsorából állította össze a művész.

Az albumbon három mű szerepel: az Isten áldása a magányban, az Ave Maria, valamint a tizenkét darabból álló, közel háromnegyed órás Karácsonyfa című sorozat.

A lemez a Binder Music Manufactory gondozásában jelent meg, a felvételt az Liszt Ferenc Zeneakadémia Aviso Stúdiója készítette, a hangmérnök Perényi Benjámin, a zenei rendező pedig Tóth Ibolya volt. A felvétel elérhető az internetes zenelejátszó platformokon, valamint a lemezboltokban is.

Manapság a felvételek korát éljük. Ha valaki lemezre vesz egy művet, az legyen tökéletes és beleköthetetlen. De a stúdiófelvétel egy irracionális világ! Ha a mikrofon fülével hallgatjuk a zenét, az már nem a mi fülünk! Hogyan álljunk az élő zenéhez, ha a zenehallgatókat a valóságtól elrugaszkodott felvételekre szocializáljuk? Azért fontos számomra ez az elismerés, mert a zsűri az élő koncertfelvétel mellett tette le a voksát!

Számomra az élő zene a legfontosabb és örülök, hogy a Christmas with Franz Liszt című album újra és újra meg tudja idézni a koncerttermi hangulatot

– még akkor is, ha a valóságban nem ott ülünk. A felvétel által megteremthetjük az illúziót, hogy hangversenyteremben vagyunk” – nyilatkozta Fülei Balázs a díjjal kapcsolatban.

A kritika így méltatta a lemez anyagául szolgáló koncertet: „Fülei maximálisan kiérlelt, tökéletesen átgondolt és a legapróbb részletekig, minuciózusan kidolgozott produkciókat tárt elénk, amelyekben fontossá vált elsősorban maga a hangszeres hang: minden hangindítás, minden hangsúly, minden szín- vagy dinamikai árnyalat. Fontossá váltak a kivárások, a nekiveselkedések, a megfeszülések és elernyedések. És ahogy ő maga jelezte a műsorfüzetben:

kulcsfontosságúvá váltak a szünetek tartalommal telítődő, lírai vagy drámai, máskor liturgikus csendjei.

Ha elmondhatjuk, hogy Liszt zongoramuzsikájának ez a fejezete meditáció, amely a zenei alkotóművészet keretei között valósul meg, akkor hozzátehetjük, hogy a művekhez méltón Fülei Balázs Liszt-zongoraestjének egésze olyan meditációvá vált, amelynek feltételrendszerét a zenei előadó-művészet teremtette meg.” (Csengery Kristóf)

Fejléckép: Fülei Balázs (fotó: Déber Gábor)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Neves baszk zeneszerző működik közre az Eötvös Péter Alapítvány mesterkurzusában

Ramon Lazkano a kurzus során tanítja a fiatal karmestereket és zeneszerzőket, emellett beszélgetést hallhat vele a közönség, a zárókoncerten pedig műveit is játszani fogják.
Klasszikus ajánló

Magyar Kincsek – Folytatódik a Concerto Budapest zenei kaleidoszkópja

A felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása központi motívuma a Concerto Budapest Magyar Kincsek-programjainak, melyeknek a közönség az idei évadban is koncertsorozat keretein belül lehet részese a Zeneakadémián.
Klasszikus hír

Jövőre is a kamarazene gyöngyszemeivel vár az Anima Musicae

Meghirdette 2023/24-es évadát a „zene lelkéről” elnevezett Anima Musicae Kamarazenekar: a szeptember 25-i sajtótájékoztatón bemutatták az évad kiemelt koncertjeit, külföldi vendégszerepléseket.
Klasszikus ajánló

Balogh Máté vokális művei csendülnek fel a Pax et Bonum Kamarakórus előadásában

Az itthon és nemzetközi viszonylatban is elismert, fiatal komponista lesz a Magyar Zene Háza „Szerzők? Jelen!” című koncertsorozatának soron következő részének vendége október 4-én.
Klasszikus hír

Megújult épületben kezdi a 2023/24-es évadot a Szent István Filharmonikusok

A 2024-ben megalapításának hetvenedik évfordulóját ünneplő együttes épületbejárással egybekötött sajtóeseményen jelentette be új évadát, amelynek során a jól ismert sorozatok mellett új, kamarazenei bérlet is várja a közönséget.