Klasszikus

Nemzetközi Gordonkaverseny Budapesten

2014.08.27. 17:29
Ajánlom
A világ 38 országából 157 fiatal csellóművész jelentkezett a szeptember 4-13. között megrendezendő Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaversenyre.

Liszkay Mária versenytitkár emlékeztetett: a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorában utoljára tíz éve került sor a csellóra, ezért - amint azt a jelentkezők nagy száma is alátámasztja  - itt volt az ideje egy újabb gordonkaversenynek. Az elő- és középdöntőkre a Zeneakadémia Solti termében, míg a döntőre és a gálakoncertre a Nagyteremben kerül sor. A csellistáknak az első fordulóban szólóban, a másodikban zongorakísérettel, a döntőben pedig zenekari kísérettel kell eljátszaniuk a kiírásban meghirdetett kötelező, illetve választható műveket. A kötelező darabok között vannak Bach-, Ligeti-, Popper- és Kodály-kompozíciók, Brahms, Beethoven, Sosztakovics, Chopin és Debussy cselló-zongora szonátái, a döntőben pedig Dvořák, Schumann, Haydn és Sosztakovics versenyművei, valamint Csajkovszkij Változatok egy rokokó témára című darabja.

Liszkay Mária elmondta: tizennyolc magyar versenyző van, emellett nagyon sokan jelentkeztek Koreából, Japánból és Franciaországból. Várnak fiatalokat Venezuelából, Üzbegisztánból és Litvániából is. A nemzetközi zsűri társelnökei Marta Casals Istomin, a legendás csellóművész, Pablo Casals özvegye, az Egyesült Államok zenei-kulturális életének elismert alakja, valamint Onczay Csaba Kossuth-díjas gordonkaművész, az 1973-as budapesti Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaverseny győztese. A zsűri további tagjai a német Julius Berger, az amerikai Emilio Colon, a francia Philippe Müller, valamint Fenyő László és Mérei Tamás. Fenyő László 2004-ben a szintén Pablo Casalsról elnevezett rangos Kronbergi Nemzetközi Csellóverseny győztese volt, míg Mérei Tamás ugyanabban az évben a budapesti Popper Dávid Nemzetközi Csellóverseny 3. díját szerezte meg.

A verseny első három helyezettje nyolc-, hat-, illetve négyezer eurós pénzjutalomban részesül, emellett számos külföldi és magyar intézmény, fesztivál, koncertrendező ajánlott fel különdíjakat és szerződéseket - magyarázta Liszkay Mária. A csellóversenyt nyitókoncert és gálakoncert foglalja keretbe a Zeneakadémia Nagytermében. A nyitóhangversenyen szeptember 4-én a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok Perényi Miklós gordonkaművészt látják vendégül, a gálán pedig szeptember 13-án az MR Szimfonikusok lépnek fel Kovács János vezényletével és természetesen a díjazottakkal. A döntőben szintén az MR Szimfonikusok kísérik a versenyzőket.

A sajtótájékoztatón szó esett a Filharmónia Unikum elnevezésű új bérletéről is. Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta: a lehető legszínesebb kínálatot igyekeztek összeállítani, amely átível műfajokon, helyszíneken és zenekarokon. A négy hangversenyből álló sorozat első alkalma a csellóverseny szeptember 4-i nyitókoncertje, második állomásaként az Orosz Nemzeti Zenekar érkezik Mihail Pletnyov karmesterrel és Baráti Kristóf hegedűművész vendégszereplésével az Erkel Színházba, majd két Mátyás-templombeli koncert zárja a sort a Westminster Katedrális kórusával, illetve a MÁV Szimfonikus Zenekarral és a Nemzeti Énekkarral.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Ha leszáll az éj, írni kezd

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 közös magazinműsorának június 23-i adásában vendégünk lesz Érdi Szabó Márta, Dr. Földvári-Oláh Csaba, Horváth János Antal és Vaskor Gréta.
Klasszikus hír

Magyar Örökség Díjat kap az Óbudai Danubia Zenekar

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttest az MTA dísztermében tüntetik ki szombaton további hat díjazottal együtt.
Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.