Klasszikus

Nemzetközi muzsikustábor Balassagyarmaton

2010.07.29. 08:00
Ajánlom
Balassagyarmat huszonnegyedik alkalommal ad helyet a Zene határok nélkül nevű nemzetközi muzsikustábornak, mely július huszadikán kezdődött és harmincegyedikéig tart. A kurzus koncertjei szabadon látogathatóak.

Musical-est, gálakoncert, zenekari est, valamint egyéni hangszeres előadók szereplése is megtekinthetőek a hat hangverseny mellett Balassagyarmaton, melynek különlegessége, hogy nem csak a növendékek, hanem mestereik is fellépnek. Érdemes részletesebben tájékozódni a helyszínekről, ugyanis nem csak az iskolában lesznek koncertek, hanem Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban, valamint a balassagyarmati vármegyeházán is.

A kurzus mesterei: gordonkát Déri György, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem - Budapest Nemzetközi Bartók szeminárium gordonka és kamarazene professzora oktatja; a négy zongoratanár: Paolo Pollice Olaszországból, Kerek Ferenc, a Szegedi Egyetemi Konzervatórium rektora, Szokolay Balázs és Eckhardt Gábor. Perényi Eszter foglalkozik a hegedűszakos növendékekkel, Madarász Iván kamarazene szakon tanít, Fenyő Gusztáv Skóciából érkezett, hogy zongorát, s kamarazenét tanítson, Roni Porat (Izrael) felel a karmesterekért s a szimfonikus zenekarért. 

A kurzus legfontosabb célja, hogy eddig fel nem fedezett tehetségek megmutathassák tudásukat, s nemzetközileg elismert zenészek adhassanak nekik segítséget az előrejutásban. 

A tizenöt meghirdetett szakra - zongora, ének, musical, kürt, fuvola, klarinét, gitár, hegedű, gordonka, gordon, cimbalom, kamarazene, karmesterkurzus, szimfonikus zenekar és kórus - 130 muzsikus jelentkezett szerte a nagyvilágból.

A jelentkezők életkora idén is nagyon széles volt - tizenkettőtől egészen a harmincöt évesekig. Három kontinens országaiból érkeztek idén hazánkba: Dél-Koreából, Olaszországból, Izraelből, Mexikóból, Kanadából, Svédországból, Szlovákiából, Romániából és az Egyesült Államokból. 

http://www.rozsavolgyiart.hu/honlap_hu/index.htm

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Miller Lajos és Kecskés D. Balázs kapta a Bartók–Pásztory-díjat

A Zeneakadémia oktatóiból álló kuratórium 2025-ben Miller Lajos operaénekesnek és Kecskés D. Balázs zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.
Klasszikus ajánló

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.
Klasszikus ajánló

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.