Klasszikus

Nemzetközi rézfúvós versenyen nyert a fiatal magyar tubaművész

2021.02.05. 10:00
Ajánlom
Lukács Gergely, az Óbudai Danubia Zenekar tubaművésze győztes lett az Új-Zélandon rendezett nemzetközi mélyrézfúvós fesztivál versenyén.

A nemzetközi mélyrézfúvós fesztivált online rendezték meg Új-Zélandon január 28. és 31. között. Idén első alkalommal versenyt is hirdettek, amelyre a világ minden tájáról érkeztek tubaművészek, eufóniumművészek és harsonaművészek.

A versenyzők két kategóriában mérhették össze tudásukat. Lukács Gergely a legfelső kategóriában ért el első helyezést, amelynek - mások mellett - egyik díja meghívás a következő új-zélandi fesztiválra szólistaként.

Lukács Gergely idén diplomahangversenyére készül a Zeneakadémián, 2017-ben a Nagyok korosztályában megnyerte a Viruózok vetélkedőt. Ennek köszönhetően a világ több pontjáról kapott meghívást, például Dél-Koreából és Horvátországból.

Szintén 2017-ben vehette át a Junior Prima Díjat, a rákövetkező évben pedig Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjas lett. Az első szólólemezéből befolyó összeggel a Démétér Ház és az Eurakvilo Alapítvány működését támogatta, amellyel hozzájárult a daganatos betegségből gyógyuló gyermekek gondozásához. 2020-ban első helyezést ért el az első ízben megrendezett Bucharest Brass Competition versenyen, így 2021. január 21-én Szatmárnémetiben adhatott szóló koncertet a Dinu Lipatti Filharmónia termében, Alexandru Mija vezényletével.

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Kapcsolódó

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.

Az ifjú zenész leghőbb vágya, hogy szólista legyen, célja pedig, hogy megismertesse a fiatalokkal hangszerét és megszerettesse az emberekkel a tubát, hogy az igazi szólóhangszerré léphessen elő.

Fotó: Szecsődi Balázs

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Szathmáry Zsigmond bűvöletében – az orgona határait feszegeti Fassang László koncertje

Fassang László május 25-én a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával karöltve tiszteleg az orgonaművészet egyik legmeghatározóbb magyar alakja előtt.
Klasszikus hír

A Tetris játék zenéjére írt orgonadarabbal nyert a magyar művészhallgató

A rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán lett az első helyezett. A pályázatra többek között ausztrál, német és egyesült államokbeli alkotók nyújtottak be műveket.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.