Klasszikus

Népszava: A kormány kivonul a Budapesti Tavaszi Fesztivál finanszírozásából

2021.02.19. 09:25
Ajánlom
Nem újítja meg a fesztivál megrendezését célzó eddigi szerződést a kormány a főváros önkormányzatával. Eközben új fesztiválok születnek Bartók és Liszt Ferenc nevével fémjelezve.

A Népszavának Gy. Németh Erzsébet kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes úgy nyilatkozott: a kormány a továbbiakban nem kíván együttműködni a Budapesti Tavaszi Fesztivál megrendezésében a fővárosi önkormányzattal. Ez azt jelenti, hogy az állam – egészen pontosan az Emmi – kivonul a fővárosi rendezvénysorozat finanszírozásából.

Gy. Németh a lapnak arról beszélt, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és a a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) eddigi állam által felkért szervezője a múlt héten tájékoztatta a kormány döntéséről, az okok nem ismertek.

Az őszi és tavaszi fesztiválok szervezéséről három éve, a Tarlós-érában született szerződés, amely decemberben lejárt.

A Népszava úgy tudja, hogy

új tavaszi és őszi fesztivál alapul: az előbbi lesz a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, a másik a Liszt Ferenc Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál.

Ezek szervezésében Káel Csaba szintén részt vesz. Március elején már a Bartók Tavasz programjai is kiderülnek majd. A két fesztiválra az idén összesen 1,75 milliárd forint állami támogatást kapnak.

20191106_BTF2020_sajtotajekoztato_c_PalyiZsofia-105640.jpg

BTF (Fotó/Forrás: Pályi Zsófia / Müpa)

A főváros ezzel elveszíti egy fontos brandjét, de folytatná a fesztiválozás hagyományát, de a Népszava szerint nem a turistákat vonzó, elit eseményeket terveznek, hanem "egy fővárosiakhoz közelebb álló, az első évek pezsgését megidéző, a nagyközönség számára könnyebben befogadható programsorozatot szeretnének".

Fesztiváltörténet

A Budapesti Tavaszi Fesztivál ötlete Lengyel Mártontól ered, aki 1978 és1986 között az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezető helyettese volt. Kiss Imrével, az Idegenforgalmi és Propaganda Kiadó kulturális menedzserével kezdeményezték az eseményt a ’80-as évek elején, amelyet ezt követően minden évben megrendeztek közel negyven éven át. A programsorozat 2020-ban ünnepelte volna a jubileumi, 40. évfordulóját, ám a pandémia miatt a fesztivál végül elmaradt.

Káel Csaba a fesztivál jelentősége kapcsán korábban elmondta, a magyar kultúra egyesítését a Tavaszi Fesztivál kezdte el, hiszen a vasfüggönyön túlról hazahívta a világhírű magyar művészeket, például Cziffra Györgyöt vagy Vásáry Tamást.

1996-tól tizenöt éven át Zimányi Zsófia vezette a Budapesti Fesztiválközpontot, és vele együtt a BTF-et. A Rózsavölgyi Szalon művészeti vezetője egy korábbi sajtóeseményen kifejtette, hogy a Tavaszi Fesztivál létrehozását annak idején a turizmus szorgalmazta, mégpedig egy olyan időszakban, amikor nincsenek turisták Magyarországon. „Külföldieket akartak idecsábítani. Emlékszem arra az alakuló ülésre, amit a Vígszínházban tartottak meg húsz intézmény képviselőivel. Ezen az eseményen Lengyel Márton, aki – mondjuk így – kitalálta az egész fesztivált, felvázolta az elképzeléseit.

Szerencsére Magyarországnak rendkívül gazdag a kulturális élete, ezért igazán volt honnan meríteni.

Az első tíz évet, amit Kiss Imre vezetett, a magyar művészetek bemutatása jellemezte, később pedig jöttek a külföldi világsztárok, akik azóta is meghatározó elemei a kínálatnak” – foglalta össze Zimányi Zsófia, hozzátéve: „A rendszerváltás után volt egy olyan időszak, amikor külföldi művészek nem nagyon jöttek Budapestre, ezért amikor a Royal Filharmonikus Zenekar 1997-ben ellátogatott hozzánk, az akkor óriási eseménynek számított. Ez egészen addig tartott, amíg fel nem épült a Müpa, amelynek már nemcsak egy rövid, két-három hetes periódus állt a rendelkezésére, hanem egy egész szezon, amikorra meg tudta hívni a művészeket.”

Zimányi Zsófia a BTF részeként éveken át megrendezte a Fringe Fesztivált is, ahol számos mára befutott művész pályája indulhatott el, úgy mint Duda Éva vagy Harcsa Veronika.

Villegas-Vitézy Zsófia három évig vezette a fesztivált. A kezdetekre visszaemlékezve korábban elmondta: „Amikor átvettem a fesztivál vezetését, akkor is a kulturális turizmus élénkítése volt a fő szempont, de e mellett menet közben kialakítottunk egy együttműködési hálózatot a különböző kulturális intézmények között, majd ezen belül jött létre az a szűkebb kör, ami ma operatív testületként működik, a legnagyobb résztvevőkkel.”

Bán Teodóra 2013 és 2020 között töltötte be a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetői és művészeti vezetői tisztségét, amely a BTF megszervezéséért is felelt. Helyét Faix Csaba vette át, akinek az operatív törzs tagjaként a BTF mellett tevékeny szerepe volt a tavaly őszi CAFe Budapest fesztivál megszervezésében is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Német első, magyar második helyezés született a debreceni Kodály Versenyen

Hét fiatal rézfúvós került a július 5-13. között Debrecenben megrendezett 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe. A zsűri döntésének értelmében a legjobb magyar versenyző Vanyó Karsa lett, aki a második helyet szerezte meg.
Klasszikus ajánló

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Klasszikus ajánló

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.