Klasszikus

Népzenei ihletésű koncerttel köszöntik a 98 éves Kurtág Györgyöt

2024.01.19. 10:45
Ajánlom
A Kossuth-díjas művészt születésnapján Lukács Miklós és Szokolay Dongó Balázs, illetve a Zvoane Bănățene együttes koncertjével ünnepelheti a közönség a Budapest Music Centerben.

Kurtág György zenei gondolkodását nemcsak a klasszikus zenetörténeti hagyomány mélyreható ismerete alakítja, hanem a magyar és a román népzenében való jártasság is. A népi dallamokkal Kurtág gyermekként közvetlen környezetében találkozott, majd zeneakadémiai tanulmányai során, Bartók Béla életművén és Ligeti György alkotásain keresztül is magába szívta őket. A népzene mint ihlető forrás gyakran elmosódott töredékek formájában bukkan felszínre darabjaiban, ahogy a Játékok III. füzetében a „foszlányok egy kolinda emlékképéből” cím is jelzi.

A Budapest Music Centerben hallható ünnepi koncerten – február 19-én, Kurtág György 98. születésnapján – gyermekkorának zenéjét idézik meg két együttes segítségével.

Lukács Miklós és Szokolay Dongó Balázs külön erre az alkalomra állította össze igazi kuriózumnak ígérkező duóműsorát, amelyben Bartók Béla műveiből és népzenei gyűjtéseiből elevenednek meg részletek – köztük a Román népi táncok –, de elhangzanak gyimesi és moldvai népzenei dallamok, valamint a két művész saját, népi ihletésű kompozíciói és improvizációi is.

A koncert második felében a Zvoane Bănățene együttes lép fel, amelynek énekes és hangszeres művészei Románia valamennyi etnográfiai területének népzenéjében otthonosan mozognak, és ezúttal is rendkívül tág repertoárt, bánáti, olténiai, erdélyi, bihari népi dallamokat, illetve 1930 és 1980 között készült népzenei gyűjtések anyagát mutatják be az ünnepelt Kurtág Györgynek és a közönségnek.

További részletek a Budapest Music Center oldalán.

Fejléckép: Kurtág György (Fotó/Forrás: Huszti István / BMC)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Klasszikus magazin

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Klasszikus interjú

Keller András: „A művészet a világ átörökítésének nagy lehetősége”

Ismét megrendezi egynapos kortárs fesztiválját a Concerto Budapest, november 16-án a BMC-ben. A hallgatás napja központi szerzője a nemrég elhunyt Szofija Gubajdulina lesz. A vele való közös munkárólis kérdeztük az együttes főzeneigazgatóját.
Klasszikus ajánló

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.