Rendkívül sikeres évadot tudhat maga mögött a zene lelkéről elnevezett együttes. Nagy érdeklődés övezte bérletes koncertjeiket a Zeneakadémián, valamint a Nádor teremben, idén is világhírű szólistákkal léptek színpadra, több ezer fiatalhoz juttatták el a komolyzenét, májusban pedig elnyerték a ,,Bartók Rádió Zenei Díj – az Év Zenekara” címet – tudatja az együttes közleménye. Évadzáró koncertjüket hiánypótló rendezvénysorozat keretébe foglalták – az Anima Napokon mesterkurzussal, koncertekkel, előadásokkal és pódiumbeszélgetésekkel tisztelegtek a magyar vonós kamarazenei tradíció előtt.
A 2026/27-es évad is igazi, felejthetetlen ,,Anima-pillanatokat” ígér: a Grandioso és az Animato sorozatok mellett újból meghirdetik Capriccioso bérletüket a BMC-ben, melyen 20. századi és kortárs művek kerülnek fókuszba.
A Zeneakadémián megrendezett Grandioso sorozaton idén is világszerte elismert művészek csatlakoznak az Anima Musicae Kamarazenekarhoz: Ziyu He, Yoon Kuk Lee, Csáki András, Narek Hakhnazaryan, Viktoria Postnikova és Raúl da Costa is fellép a Nagyteremben.
A nagy sikernek örvendő vendégkoncertmester-sorozat, az Animato bérlet a következő évadban ismét a nemzetközi zenei paletta meghatározó hegedűművészeit látja vendégül: Anna-Liisa Bezrodny, Alissa Margulis és Mirijam Contzen lép színpadra a Nádor teremben a kamarazenekarral.
Visszatér a korábbi évekből már ismert sorozat, a 20-21. századi művekre koncentráló Capriccioso bérlet. A BMC-ben megrendezett koncertekre három kiváló zenészt hívott meg az Anima Musicae: Csordás Klára, Lakatos György és Gwendolyn Masin lesznek vendégeik.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2026/27-ben is várják az érdeklődőket az Erzsébetligeti Színházban, ezúttal a négy nagy korstílust bemutató kamarakoncerteken. Szintén folytatódik zenés ismeretterjesztő sorozatuk a Kőbányai Kőrösi Kulturális Központban, melyeken családias, közvetlenebb hangulatban élvezheti a közönség a kamarazene gyöngyszemeit.
A főváros további kiemelt koncerthelyszínein is fellép az Anima Musicae: 2027. január 8-án a Magyar Zene Házában várják a közönséget egy igazán különleges hangvételű koncerten, de a MüPában is több alkalommal fellépnek az évad során.
A budapesti koncerteken kívül számos vidéki városba is ellátogat az együttes: a Filharmónia Magyarországgal együttműködve Nagykanizsán, Sopronban, Veszprémben, Békéscsabán és Miskolcon is fellép az Anima Musicae Kamarazenekar.
Ahogyan G. Horváth László, az együttes művészeti vezetője fogalmazott:
magával ragadó szólistákkal, egyedülálló koncertprogramokkal és továbbra is lelkesen odaadó muzsikusokkal készülünk a lélekemelő előadások megalkotására”.
Nemrég megjelent évadfüzetüket lapozva is kijelenthető: rendkívül színes szezonra számíthat az Anima Musicae közönsége, ahol a lélek, a lendület és az egymásra hangolódás élménye minden koncerten magával ragadja a hallgatót is.
Fejléckép: Anima Musicae Kamarazenekar (fotó/forrás: Hegedűs Bence / Anima Musicae Kamarazenekar)


hírlevél












