Klasszikus

Nevezetes nap

2010.03.18. 15:00
Ajánlom
Negyvenhét éve annak, hogy a Zeneakadémia falai között egy, a hallgatókból alakult kamarazenekar adott hangversenyt. Az együttes azóta világszínvonalra emelkedett, számos lemezt készítettek, a legnagyobb szólistákkal adtak koncertet. A Liszt Ferenc Kamarazenekar sikertörténete 1963. március 18-án vette kezdetét.

A kezdetben Sándor Frigyes művészeti vezetésével működő kamarazenekar többek között olyan jeles szólistákkal dolgozott együtt az elmúlt idők során, mint Isaac Stern, Vadim Gluzman, Vadim Repin, Jean-Pierre Rampal, Pauk György, Ránki Dezső. Sándor Frigyes 1979-ben bekövetkezett halála után Rolla János koncertmester vette át az együttes vezetését. Bejárták a világot, felléptek Japánban, az Egyesült Államokban, Dél-Amerikában, Kanadában. Repertoárjuk az egész zeneirodalmat felöleli: Monteverditől Bachon és Mozarton át a romantikusokig, a 20. századi zeneszerzőkig számos ismert és kevésbé ismert darabot játszanak. 

A zenekar eddig több mint kétszáz hanglemezfelvételt készített, a legtöbbet a Hungarotonnál, ahol Ferencsik János után másodikként vehették át az egymillió példányszám után járó emlékplakettet. Munkájukat ezen kívül is számos kitüntetéssel ismerték el. 2001 októberében a Zeneakadémián átvették a Hungaroton újabb elismeréséről szóló díját, 2003 augusztusában Sárospatak városa Pro Urbe-díjat adományozott a zenekarnak, majd ugyanezen év novemberében Göncz Árpád átadta a Magyarország Európában Alapítvány oklevelét az együttesnek. A 2006. március 25-én, Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából, a zenekar átvette a Magyar Művészetért Kuratórium és a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. által adományozott herendi Bartók emlékszobrot, mellyel elismerték, hogy az együttes "méltó hordozója Bartók szellemi örökségének''. 

1991 óta az együttes az Óbudai Társaskört tekinti otthonának, amely nyugodt körülményeket biztosít a próbáknak s az elmélyült műhelymunkának. 2009 januárjában az együttes nagy sikert aratott az amszterdami Concertgebouwban. Februárban és márciusban Emmanuel Pahuddal Németországban, Törökországban és Svájcban lépett fel a zenekar, áprilisban Belgium és Olaszország közönsége hallgathatta őket. 

2010 március 26-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar új bérleti műsorral jelentkezik az Olasz Kultúrintézetben. Rolla János a Fideliónak adott interjújában elmondta, hogy a négy koncertből álló sorozat sok-sok szólóval gazdagított programja nagyon jó lehetőség arra, hogy a zenekar tagjai egyéni módon is megnyilvánuljanak, hiszen negyvenhét év után szeretné átadni helyét a fiataloknak. Mint művészeti vezető - és egy-két koncert erejéig, mint hangversenymester - természetesen tovább tevékenykedik a kamarazenekar körül, de mostantól inkább azon dolgozik, hogy "a zenekar saját maga előtt tegye fel a mércét, a munka ne váljon rutinná, hanem igényes, állandóan mozgásban lévő, saját maga által kialakított hanggal dolgozzanak. Másképp nem lehet kitűnni a többi közül" - nyilatkozta a Kossuth-díjas hegedűművész.

www.lfkz.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Rosszkedvű? – Vígjátékok karantén idejére

Nem a valóság elől menekülünk, egyszerűen csak szeretnénk egy kicsit jobban érezni magunkat. Ezért nézünk vígjátékokat és ezért ajánljuk őket. Szubjektív filmajánlónkban az HBO Go klasszikus és közelmúltbeli vígjátékaiból válogattunk.
Plusz

Hatezer műsort tesz közzé ingyenesen az MTVA

A NAVA, a Rádióarchívum és az M3 is ingyenessé tette tartalmainak egy részét, hogy komolyzene, hangoskönyvek, tévéfilmek és sorozatok által biztosítsák az igényes otthoni szórakozást.
Klasszikus

Elhunyt Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző

Nyolcvanhat éves korában, hosszú és súlyos betegség után vasárnap elhunyt Krzysztof Penderecki neves lengyel zeneszerző, a kortárs zene kiemelkedő alakja - közölte a lengyel sajtó.
Színház

Molnár Piroska: „A színházak nem köthetnek ki végleg az online térben”

A Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze azt mondja, hogy most is minden nap körbetelefonálják egymást Pogány Judittal és Csomós Marival, ki hogy van. Bizakodnak. Molnár Piroska arról is beszél, hogy ez a rendkívüli helyzet komoly lelki és szellemi erőpróba is, egy mentális maraton, ezért óvatosan kell bánnunk az energiáinkkal. Ő türelmes, de azért már nagyon hiányoznak neki a kollégák.
Színház

A Színházi világnapon indult az Ülj mellém! beszélgetéssorozat

A kultúra és a sport tehetségeit ülteti egy asztal mellé Fodor Annamária színművész és a Molnár Andrea táncművész új online beszélgetéssorozata. Az Ülj mellém! első adásában Udvaros Dorottya, Miklós Edit és Bercsényi Péter beszélgetnek. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

Elhunyt Peskó Zoltán világhírű magyar karmester

83 évesen, hosszas betegség után március 31-én elhunyt Peskó Zoltán - tájékoztatta lapunkat a művész családja.
Klasszikus koronavírus

Autókból zenélnek a MÁV Szimfonikusok

Zenészek vezetik a naponta útnak muzsikáló indított autókat.
Klasszikus magazin

6 zenemű, amely kapudrog lehet Krzysztof Pendereckihez

86 éves korában elhunyt Krzysztof Penderecki, akit kétségkívül a II. világháború utáni zeneszerzők élvonalában kell emlegetnünk. Sokan talán hallották már a nevét, de kevesebben ismerik a zenéjét – számukra ismert és kevéssé ismert, hosszabb és rövidebb művekből válogattunk.
Klasszikus hír

26 fiatal nyert állami zenei ösztöndíjat

Három állami zenei ösztöndíj biztosít szakmai előrelépési lehetőséget a pályakezdő művészek számára. A rendszeres pénzbeli támogatáson és a fellépési lehetőségeken túl az ösztöndíjak segítik a tehetséges fiatalokat pályájuk elindításában.
Klasszikus ajánló

Orvosok, rendőrök, pedagógusok tiszteletére koncertezik a járvány után a Concerto Budapest

A zenekar reméli, hogy a nyár végén, az ősz elején már múlt időben beszélhetünk a járványról. Koncertjeikre meghívják az egészségügyi dolgozókat, a rendőröket, mentősöket, pedagógusokat.