Klasszikus

New York, New York

2011.05.02. 13:30
Ajánlom
A legrégebbi és leghíresebb amerikai zenekar, a New York-i Filharmonikusok május 18-án története során ötödször, európai turnéja ötödik állomásaként érkezik Budapestre.

Az együttes ezúttal azzal a karmesterrel látogat a Müpába, aki 2009-ben százhatvan éves hagyományt tört meg: a zenekar első New York-i születésű zeneigazgatója lett. A Solti-díjas, a Genfi Zenei Versenyen első helyezést elért Alan Gilbert egyben a Stockholmi Filharmonikusok tiszteletbeli karmestere és a hamburgi NDR Szimfonikus Zenekar első vendégkarmestere is, többször vezényelte már Beethoven Eroicáját. A darab a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is felcsendül majd. Előtte azonban Bartók 1939-ben bemutatott Hegedűversenye hangzik el, melyben a fiatal grúz szólista, Lisa Batiashvili működik közre, akinek előadásában a dallamok mindig természetesen, erőlködés nélküli könnyedséggel hagyják el a hegedű húrjait.

www.mupa.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Színház

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
Jazz/World

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Klasszikus

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Klasszikus

Christoph Eschenbach lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekarral

Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Klasszikus ajánló

Válogatott vonósnégyeseket hoz Magyarországra a MERITA projekt

A MERITA – Európai Kamarazenei Együttműködés keretében érkezik Magyarországra két izgalmas műsor-összeállítású vonósnégyes: a Skazka Kwartet a Fonóban ad koncertet október 12-én, a PuraCorda a BMC színpadán látható október 21-én.
Klasszikus hír

Neves internetes médiadíjért versenyez a Concerto Budapest közvetítése

Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.
Klasszikus ajánló

Christoph Eschenbach lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekarral

Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.
Klasszikus videó

„A zene öröm veled” – rendhagyó helyszínen forgatott kisfilmet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Október 1-jén, a zene világnapján tette közzé új imázsfilmjét a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelyet az elhagyatott kelenföldi erőműben vettek fel. A történetben fontos szerep jut a Csuja Imre által megformált portásnak is.