Klasszikus

„Nichts soll uns scheiden…”

2005.04.06. 00:00
Ajánlom
Semmi sem választhatott el bennünket Buxtehude műfajteremtő kantátáinak szépségétől a Purcell Quartet hangversenyén az MTA Roosevelt téri Dísztermében. Az 1983-ban alapított angol együttest a barokk kamarazene legkiemelkedőbb előadói között tartják számon. Március végi koncertjükön Buxtehude szonátáiból és kantátáiból szemelgettek olyan nagyszerű énekes szólistákkal kiegészülve, mint Emma Kirkby, Michael Chance, Charles Daniels és Peter Harvey.

Bevezető instrumentális szakasz, attacca komponált tételek, német bibliai és kortárs szöveg, némely esetben strófikus szerkezet – az egyszerzős est tanulságai. A kantáták között mégsincs két egyforma, mindegyik más különlegességgel hívja fel magára a figyelmet, és szeretteti meg magát a közönséggel a muzsikusok átélése révén.

Nagyszerű volt a hangverseny felépítése. A nyitány és a finálé két nagyobb apparátust, több énekest foglalkoztató műve között kaptak helyet a szólókantáták, a gyászdal és a tisztán instrumentális művek. Írásom címadó darabja, Buxtehude Nichts soll uns scheiden von der Liebe Gottes című kantátájának secco befejezése („nichts, nichts”) nagyon hatásos volt.

Nemrég jelent meg az EMI-nál egy négy cd-t tartalmazó doboz, amelyben Händel Messiás és Izrael Egyiptomban című oratóriumainak egyik szólistája Emma Kirkby. Természetesen az albumról is kiderül, hogy a hölgy neve nem véletlenül elismert a régizenei repertoárt preferáló körökben. De a feltétlen csodálathoz élőben is kellett őt hallani. Amit március 30-án a színpadon tett – azaz nem tett… –, az méltán emeli őt a legelhivatottabbak közé. Mindent a szöveg és zene egyensúlyáért, a kifejezésért, semmit a magamutogatásért. Végtelen szeretettel és alázattal, arcán sugárzó mosollyal és nagy átéléssel formált meg minden egyes motívumot

Sokkal kevésbé tetszett Michael Chance alt-szólista. Az átélés az ő interpretációjából sem hiányzott, de hangképzési technikájával képtelen voltam megbarátkozni. A hangok indítása legtöbbször alacsony volt és nyekkent, majd a lágyszájpad megemelésével hangosabb, fényesebb és magasabb lett a hang, végül pedig elhalt, de az intonációja már nem változott. A Klagliedben a hosszú tartott hangok között mindenféle kapcsolatot megszakított ez a különös hangképzés, ami egyébként valószínűleg lelki okokra vezethető vissza, mert nem szólóban Michael Chance is ugyanolyan igényesen és szerényen nyilvánult meg, akár a többi énekes, Charles Daniels és Peter Harvey.

Az a-moll és a C-dúr szonátában a Purcell Quartet vonósaira és orgonistájára helyeződött át a hangsúly. A két hegedű modern hangszernek tűnt, de Catherine Mackintosh és Catherine Weiss a korhűség igényével szólaltatta meg őket, barokk vonóval. Az első hegedűnek kicsit éles volt a hangja, a viola da gamba azonban édesen és érzékenyen szólt Richard Boothby kezében. Az orgonisa, Robert Wooley megbízható és figyelmes kamarapartnernek bizonyult. Arcán semmiféle érzelmi megnyilvánulást nem lehetett felfedezni egészen addig a pillanatig, míg a hangverseny első félidejének végén meg nem szólalt egy digitális óra – a sajátja… A koncert végén ráadásként Bach Christ lag in Todesbanden című kantátájának két részlete hangzott el.

(2005. március 31. MTA Díszterem; a Purcell Quartet Buxtehude-estje.; Nichts soll uns scheiden von der Liebe Gottes, BuxWV 77; Mein Herz ist bereit, Gott, dass ich singe und lobe, BuxWV 73; a-moll szonáta BuxWV 254; Klaglied, Bux 76b; Jesu dulcis memoria, BuxWV 57; Jesu, komm, mein Trost und Lachen, BuxWV 58; Dixit Dominus Domino meo, BuxWV 17; C-dúr szonáta BuxWV 266; Herr, nun lasst du deinen Diener in Frieden fahren, BuxWV 37; Das neugeborne Kindelein, das herzeliebe Jesulein, BuxWV 13)

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Tánc

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Jazz/World

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

Az augusztus 16-án rákban elhunyt soul királynő személye már életében kultikussá vált, amiről rengeteg videofelvétel is tanúskodik. Ezekből az emlékekből szemezgettünk.
Tánc

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.